Akahige (Rőtszakállú. 1965), japán dráma, rendezte Akira Kurosawa. 185 perc, fekete-fehér. Fsz: Toshirō Mifune, Yūzō Kayama, Terumi Niki. A film Golden Globe nevezett volt, a Blue Ribbonson 3 díjat nyert, a Mainichi Film Awardson egyet, Velencében pedig kettőt. Ez a film Kuroszava utolsó fekete-fehér filmje, és az utolsó, egyben 16. filmje, amelyben Toshirō Mifune (Mifune Tosiró) játszott.
Hoshi o Ou Kodomo (2011), japán anime, rendezte-írta Makoto Shinkai (5 Centimeters per Second, The Place Promised in Our Early Days). A film több, mint kétórás, a leghosszabb animációs filmnek készült, május 7-én mutatták be Japánban. Fő témája a búcsú, emellett van benne kaland, dráma, akció és románc is. Vizuálisan igen szép a film, de a kedves képek ellenére a mondanivalója elég komoly, nekem tetszett, a végére azért üt is. Ajánlom.
A főhős Asuna, egy iskolás lány, aki magányosan tengeti napjait, egy különleges kismacskát tudva barátul, miközben anyja nővérként éjjel-nappal dolgozik. Apjától, aki már nem él, egy különös kristályt kapott emlékbe, amelynek segítségével titokzatos zenét fog be egy nap valami tákolt rádiószerűvel. Talpraesett lány, jó tanuló, és saját magát is kénytelen így, egyedül ellátni, de persze, ebben azért van valami szomorú. Egy nap hazafelé egy furcsa, hatalmas szörny támadja meg, és egy legalább olyan furcsa fiú megmenti. Egy ismeretlen helyről érkezett, a csillagokat bámulja, de nem űrhajós, otthona épp az ellenkező irányban van. De még mielőtt megismerkedhetnének igazán, a fiú is eltűnik, Asuna pedig útrakel, hogy megtalálja. (Előzetes..)
Hana no ato (2010) japán, szamurájos dráma. A legfontosabb, hogy Shûhei Fujisawa novellájából készült, ő írta a Twilight Samurai, The Hidden Blade, Love and Honor, Yamazakura és The Samurai I Loved c. filmek történetét is, amelyek mind jó filmek. Rendező: Kenji Nakanishi, fsz: Keiko Kitagawa, Shuntarô Miyao, Kamejirô Ichikawa. A filmet 2010 márciusában mutatták be, csak japánul jelent meg (de végül készült hozzá angol fansub is). Trailer.
Az Edo-korszakban játszódó film főszereplője egy nő, aki a kor szokásaihoz képest kissé fiúsan nevelkedett, legalábbis nagyon érdekli a kardforgatás. A szokásos, évi cseresznyevirág-nézéskor a parkban összefut Eguchival, aki egy alacsonyabb rangú szamuráj, de a helyi dojo fő kardozója, és már hallott a hölgyről, ezért megbeszélnek egy barátságos mérkőzést bambuszrudakkal. A rövid viadalnak aztán hosszú szerelem lesz a vége, de persze, nem a lehetséges fajtából. Mindkettejüknek már le van szervezve a házasság, és a klánok politikai ellentétei is tragédiába sodorják Eguchit.
Lassú folyású, inkább a részletekre fókuszáló, és igen szép film, érdekes történettel, izgalmas drámával és karakterekkel. Ahogy az író többi műve, ez sem történelmi csaták, hanem személyes harcok közepette mutatja be a szamurájok életét. A hétköznapi szereplők hagyományok és törvények által szabályok közé szorított élete mégis rendkívülinek hat. A film hangulata pedig az első perctől magával ragadja a nézőt.
Huabi (2011) kínai-hongkongi fantasy. Rendezte: Gordon Chan. Eleinte a rendező és a sztori forrásának azonossága miatt a Painted Skin folytatásának titulálták a filmet, de nem kapcsolódik hozzá. Szintén Pu Songling - Liaozhai furcsa történetei (Strange Stories of a Chinese Studio) c. szellemsztori-gyűjteményéből származik a történet (akárcsak A Chinese Ghost Story filmeké). Fényképezte: Mark Lee, zene: Fujiwara Ikuro. A film mandarin nyelvű. Főszereplők: Deng Chao, Sun Li, Collin Chou, Zheng Shuang, Eric Tsang, Andy On, Yan Ni. Idén ősszel mutatták be, a közönség reakciója elég vegyes lehet, mert nekem pl. nagyon tetszett a film (8/10), de az imdb-n csak 5.7 pontos. Témájából fakadóan sok CGI-t is tartalmaz.
Paradaisu Kisu (Japán, 2011). Ai Yazawa mangasorozata 1999-ben indult (ő írta egyébként a Nanát is), majd 12-részes anime készült belőle, és végül ez a mozifilm idén, melyet júniusban mutattak be. Rendező: Takehiko Shinjo. Főszereplők: Keiko Kitagawa, Osamu Mukai, Yusuke Yamamoto. A film 3-4 millió dollárba került, 116 perces.
Tegnap egy éve, hogy a Torontói Filmfesztiválon debütált Guy Moshe filmje, azóta sok más fesztivált is megjárt, talán nem túl nagy visszhanggal, és októberben már jön a DVD. A film először nem is japános neve, hanem a benne szereplő, új Juno Reactor dal (Putting on the Blitz) miatt került a látómezőmbe, az már csak később adódott hozzá, hogy egyik főszereplője Gackt, a neves jpop sztár, aki színésznek sem utolsó (és nemrég hazánkban is koncertezett). Főszereplők: Josh Hartnett, Demi Moore, Woody Harrelson, Ron Perlman, Kevin McKidd, Gackt Camui. Narrátor: Mike Patton.
Kari-gurashi no Arietti (2010), japán anime, írta Hayao Miyazaki, rendezte Hiromasa Yonebayashi. Zene: Cécile Corbel. A film Mary Norton: The Borrowers c. könyve alapján készült. Egy évet kellett várni a soron következő, Ghibli remekmű megjelenésére, már ami a japán mozikból a blurayig vezető utat illeti, de megérte. Hiromasa Yonebayashi 38 éves, animátorként dolgozott a Ghibli Stúdiónál már a Princess Mononoke óta, szinte minden jelentősebb műnél. Ez az első rendzése, és egyúttal ő a stúdió legfiatalabb rendezője is. Az Arietty (ez a nyugati filmcím) a Ponyonál felnőttesebb mű, de annyira nem komoly, mint a Spirited Away (Chihiro Szellemországban), inkább a Totoro környékére pozícionálnám.
Aka "A Chinese Ghost Story" (倩女幽魂, 2011), az azonos című, 1987-es, Tsui Hark rendezte klasszikus remake-je, bár a rendező, Wilson Yip szerint nem az, mivel a sztorin változtattak. A film kínai-hongkongi, a nyelve elvileg mandarin. Főszereplők: Louis Koo, Liu Yifei, Yu Shaoqun, Kara Hui, Louis Fan. Zene: Ronald Ng.
Wow. Végig a képernyő elé szögezett a film, s bár nem láttam az eredetit (üssetek!), biztos vagyok benne, hogy ez tetszett volna jobban, noha az is valószínű, hogy akik azt szerették, fordítva fogják érezni, már csak a megszokás kedvéért is. Nekem jobban bejön egy igényes, a történethez illő digitális effekt, mint papírmasék vagy rángatott színes lepedők... Ez pont olyan film, ahol ennek helye van, és szerintem jól is oldották meg. A hangulat remek volt, ahogy a zene is.