Keleti Szél <ázsiakult>

Funuke domo, kanashimi no ai wo misero (2007), japán dráma, némi fekete humorral. Yukiko Motoya regényéből írta és rendezte Daihachi Yoshida. Fsz: Eriko Sato, Masatoshi Nagasa, Hiromi Nagasaku, Aimi Satsukawa. Kilenc díjat nyert a film, a felét Jokohamában, egyet Varsóban, és többet Hiromi Nagasaku kapott mellékszereplőként (ő a feleség). Jó pár fesztivált megjárt a mű, elsőként épp Cannes-ban mutaták be. Jó film, nem bántam meg. Érdekes, kissé furcsak karakterek vannak benne, akikkel érdekes és nagyon furcsa történések esnek meg.

Mindez egy kis faluban játszódik, nagy részben a házon belül. A sztori ott indul, hogy a szülők balesetben meghalnak, és összejön a család a temetésre. Van egy idősebb, tinédzser lány, aki igen magába forduló, egy idősebb, nem vérszerinti bátyja, aki jóképű, és a földeken dolgozik, és a család által kitartott, színésznői álmait kergető városi nővérük. A férfinak még felesége is van, akit a bánásmód miatt a film jeléig cselédnek hittem... :) Ahogy együtt töltenek pár hetet, lassan kiderül a múlt, a köztük lévő feszültség vagy éppen vonzalom különös okai, jópárszor előkerül a konyhakés, és a furcsa, humoros jelenetek mögött valami szívhezszóló, emberi dráma. Előzetes.

Sokáig halogattam ezt a tavaly Oscar-díjat nyert, 2008-as japán filmet a témája (halál) miatt, de végül épp olyan jó volt, mint vártam. Az Okuribito megható dráma és kicsit fekete komédia is, nagyon emberi és elgondolkoztató, felemelő. Yōjirō Takita rendezte, és Kundo Koyama írta, remek zenéje is van Joe Hisaishitől. Fsz.: Masahiro Motoki.

Daigo csellista egy tokiói zenekarban, de elveszti az állását, ráadásul még a méregdrága hangszert sem fizette ki, ezért vidékre költözik, elhunyt édesanya házába.

A Karatekölyök c. 1984-es film idei, amerikai remakeje még annál is jobban tetszett, mint vártam, pedig voltak azért kételyeim, ami a hollywoodi családi mozikat, Jackie Chan új, nyugati filmjeit és magát a témát illeti. Az tény, hogy a sztori rendkívül egyszerű, és már magából a címből kiderül (kölyök megtanul verekedni, hogy megvédje magát), de kárpótolnak a részletek, a poénok, az örökérvényű (tán közhelynek tűnő) tanulságok, és a remek színészi játék valamint akciólátvány. Rendező: Harald Zwart. Magyar bemutató: szept. 2.

Wow. Nem is tudom, hol kezdjem, rég volt ilyen moziélményem hollywoodi filmen, pedig először igencsak aggódtam a sok gyerek miatt, miután egészen elfelejtettem, hogy egy PG rated filmnél várhatóan tele lesz a terem óvodásokkal. Nehéz volt elképzelni, hogyan ülik majd csendben végig az extrahosszú, 2 óra 20 perces filmet, de aztán úgy, ahogy én, tátott szájjal, belefeledkezve. A film végig szórakoztató volt, szinte elrepült az idő. A közönség pedig hangosan tapsolt, együtt örült az izgalmasabb jeleneteknél, tiszta ováció volt a végén, ami még meghatóbbá tette az egyébként is kedves, tanulságos mozit. Ennél már csak az volt bájosabb, ahogy a sok kis, térdig érő gyerek kifelémenet már könyörgött a szülőknek, hogy hadd menjenek ők is kungfuzni. Szvsz ez a film igazi értéke, bárhogy is próbálják majd az állvakargatós filmesztéták kielemezgetni. Jackie Chan már húsz éve is fiatalok millióinak példaképe volt, és most újra itt van.

Kûki ningyô (2009, Japán). Előzetes. Rendező: Hirokazu Koreeda. Yoshiie Gōda mangájából készült. Fsz: Bae Doona, Arata, Itsuji Itao, Joe Odagiri, Susumu Terajima. Zene: Word's End Girlfriend. A film a tavalyi, 62. Cannes-i Filmfesztiválon debütált, majd ősszel került a japán mozikba.

Nozomi felfújható szexbabaként nyikorog a magányos, középkorú Hideónál, mígnem egy nap életre nem kel, lélekre/szívre talál. Bátortalanul, a világot alig ismerve sétál egyet, majd lassan belejön az emberi létbe, és egy videótékában kezd el dolgozni, esténként pedig hazasiet, hogy tovább játszhassa a baba szerepét.

A film ennél sokkal többről szól, Nozomi nemcsak egy Pinokkió-módra életre kelt báb, a furcsa, néha vicces, érdekes sztori pedig drámai és elgondolkoztató lesz a végére. A témából, a pótszerként funkcionáló kapcsolatból és a levegővel töltött lányból könnyen kitalálhatjuk, hogy a magány, az üresség, az emberi lét értelme lesz a kérdés.. Nagyon jó film, sok szép jelenettel, szimbólumokkal, bizarr erotikával, a hangulatát pedig a látványon túl a már egekig magasztalt zene teszi igazán kellemessé. Ne hagyd ki.

Egy csodás film került elém, teljesen véletlenül, már azt leszámítva, hogy a teljes filmgyűjteméyem rámásoltam egy külső hdd-re, így nemcsak a legfrissebbekből válogatok, hanem bármi jöhet. Így végre eljutottam a Khadakhoz (2006, írta, rendezte Peter Brosens és Jessica Hope Woodworth), amit még a Mongol, és főleg annak soundtrackje nyomán kutattam fel, ugyanis szerepel ill. játszik benne az Altan Urag. A zene részben az ő művük, valamint Christian Fenneszé. Az igazsághoz tartozik, hogy maga a film belga-német-holland produkció, de a szereplők, a zene, a helyszín és a stáb nagy része mongol. Velencében "Lion of the future" díjat nyertek, és még párat kisebb-nagyobb fesztiválokon. A filmet hazánkban is bemutatták a 2008-as LOW holland-flamand Kult Fesztivál keretében.

A mongol sztyeppék fagyos, hófödte, gyönyörű magányában él Bagi (Batzul Khayankhyarvaa), egy fiatal srác, nagyapjával egy jurtában, állatokat tartanak. A fiúnak van vmi különleges képessége, hallja az állatokat a távolból, megérez dolgokat, és közben epilepsziás rohamokat kap. Ki is kell hívni hozzá a sámánt, hogy visszaénekelje a világba, és mikor eszméletéhez tér, azt mondják neki, hogy ő is sámánnak született, és hogy nem szerencsés e végzetet elutasítania. Ám nem sokkal később egy katonai konvoj tűnik fel a láthatárban, valami titkos kór miatt karanténba kell helyezniük az állatokat (és lemészárolni), a nomádokat pedig egy bányászváros pár tömbből álló, lepusztult panelfalujába telepítik át. Előzetes.

Ez egy lírai, kissé tán pszichedelikusnak is mondható, gyönyörű film. Könnyű dolguk volt ugyan, mert a tiszta, végtelen hómezőkből nem nehéz lenyűgöző látványt csinálni, de a filmkészítőknek sikerült még a legszakadtabb házfalból, romos sarkokból is olyan képeket komponálni, amit az ember bekeretezve kitenne a falra. (Operatőr: Rimvydas Leipus.) A népies elemekkel teli, progresszív rockot játszó zenekar néha kimondottan Pink Floydos zenéje még inkább transzba ejti a nézőt. Egyetemes, emberi problémák kerülnek terítékre a nem mindig érthető, és a sámános víziók miatt kissé zavaros történetben, de a természet és az azt leigázó, iparosító társadalom ellentéte egyértelműen megfogalmazódik. Amúgy meg egyszerűen csak szép, dőljünk hátra, élvezzük. (Itt lehet kapni.)

Johnny Tri Nguyen vietnámi-amerikai (és félig kínai) színész, harcművész, kaszkadőr, hollywoodban is dolgozott ez utóbbi szerepben, pl. a Spider-Man filmekben, nekünk viszont leginkább, mint Tony Jaa ellenfele lehet ismerős a Tom Yum goongból, de láthattuk a Cradle 2 the Grave-ben is, a legtöbb köze pedig a The Rebel c. filmhez volt (írta, társrendező a testvérével). Utóbbi film azért is érdekes, mert ott ismerte meg az új csaját, Veronica Ngo színész-énekesnőt, aki ott és ebben a filmben is partnere. A sztorit szintén Nguyen írta, a Clash rendezője pedig Le Thanh Son.

A tavaly évvégi, karácsonyi szezon egyik nagy sikere a film, noha több hollywoodi csodával kellett versenyeznie (pl. Avatar), mégis csúcsokat döngetett a vietnámi mozikban, 11.5 milliárd dong (US$ 620,000) bevétellel. Most pedig a new yorki Tribeca Film Festivalon mutatták be, és a közönségnek itt is kedvére volt, úgy láttam.. :) Tőlem egy 5-öst kapott a közönségszavazó-cetlin, szurkolok neki.

Az eredeti címe: Bay Rong, december 18-án mutatták be. Egy maffiózónőről szól, aki ki akar szállni, a lánya szabadságáért küzd, van egy rejtélyes, kegyetlen főnök, és egy nagy, utolsó meló, amit egy csapat férfival kéne kivitelezni. Egy táskát kell megszerezni, de ez a rész csak lényegtelen ürügy a verekedésekre és lövöldözésekre. Vérbeli akciófilm ez, kemény és igen látványos bunyókkal, néha kicsit túldramatizált, érzelgős részekkel, de azért nem kell rajta sokat agyalni. Inkább nézni és hallgatni jó, hangulatos, a hangeffektek mind a golyózáport, mind az ütéseket igen keménnyé teszik, és szerintem nagyon jó a soundtrack is. Menő film, simán thai vetélytársai (Tony Jaa filmek) szintjén, ha nem jobb, köszönhetően főleg a főszereplők valós vagy betanult harci tudásának. Meg azért a mozivászon is dobott rajta, és a közönség egyszerre veló felhördülése egy-egy látványos rúgástól, plusz humoros jelenetek is akadtak.

Nem is tudom, láttam-e már vietnámi filmet, az előzetesek alapján a thai színvonalra lőttem be, hogy majd buta sztori lesz (az lett is), meg kicsit a nyelv hangzása is hasonló, meg ugye, a térség. Sőt, valamennyire a harcművészeti rész is emlékeztetett - joggal - a Tom Yum Goongban látottakra, sok ugrás, rúgás volt, meg bírkózásfélék, egymás szorongatása, és főhősnőnk is nagyon keményen nyomta. Úgy tudom, ő nem harcművész, csak betanulta még anno a Rebelre a dolgot, de így, a filmvásznon elég meggyőzőnek tűnt, és illett is hozzá. A harcokat Nguyen koreografálta. Nagyon tetszett még a fényképezés is, volt valami művészi a filmben, egyedül csak a többször is megjelenő Lacrimosa áriázás nem jött be, meg a túljátszott filózgatás, de a színek, beállítások meglepően jók. Volt egy klassz tangós rész is, szerintem mindkét nem képviselői találnak szemrevalót. :) Fogunk még hallani róla szerintem, kellemes meglepetés volt. Addig is, a trailer után még íme néhány jelenet a music videóból.

Shi yue wei cheng (2009), HK.

Hú… Ütősen indult a film, nagyon jó a zene, művésziek a beállítások, drámai, sokkoló a sztori, komoly az egész. Politikai téma, ám a megvalósítás már akciófilm, hiszen a kínai nép jövőjét illető, érzelmes körítéseket leszámítva a történet elég egyszerű. Egy fontos forradalmár (a kínai köztársaság jövendőbeli alapítója, dr. Dun Yat-Sen) fontos ügyben Hongkongba érkezik, ahol tárgyal, szervez, egy darabig ott van, majd lelép, és a cél, hogy ezalatt élve marajon. Ehhez társul egy jópár tucat császári bérgyilkos és legalább annyi testőrnek szegődő szimpatizáns.

hivatalos trailer - hongkongi előzetes

A rendező Teddy Chan (Wail Til You're Older, Accidental Spy), a producer Peter Chan és Huang Jianxin, a főszereplők Donnie Yen, Wang Xueqi, Tony Leung Ka-Fai, Nicholas Tse, Hu Jun, Eric Tsang, Li Yuchun, Fan Bingbing, Mengke Bateer, Zhou Yun, Wang Bo-Chieh, Li Kang, Leon Lai, Simon Yam, Philip Ng stb., szóval a hongkongi filmvilág krémje.

Tony Leung Ka-fai, Wang Xuenqi és Nicholas Tse

Kicsit hosszúnak éreztem a filmet, de érdekes volt, az első része a karakterekről szólt, szervezkedés, románc, emberi sorsok, ez is jó lett volna, de azért az izgalmas rész csak utána jött. Donnie Yen annyira nem is volt központi szereplő, de az a pár bunyó, amibe belekeveredett nagyon megérte (a nézőknek:), annyira kemény és meggyőző. Volt egy másik igen látványos harc, egy koldussal, akit Leon Lai alakít, ő már drótos-trükkös színésznek látszott (lévén az is), de a filmen belül nagyon menő volt.  A főgonoszok szerepében pedig Hu Jun és Cung Le aprították a népet. Nicholas Tse riksás volt, bájos alakítással, Simon Yam kevesebbet volt a vásznon, a legfőbb karakter inkább a forradalmat pénzelő üzletember/nyomdatulaj Wang Xueqi volt és barátjaként Leung Ka-Fai. Nagyszabású, látványos film, érdemes megnézni.

Leon Lai (jót tesz neki a kor), Donnie Yen (színésznek se rossz)

Külön megemlíteném a zenét, amiről még úgy akartam nekikezdeni az áradozásnak, hogy nem is tudtam, hogy kedvenceim, Chan Kwong-Wing és Peter Kam írták. Eszméletlen jó lett, nagyon hangulatos, különleges, néhol keleties, másutt jó kemény.  Remélem, kiadják... A díszletek is jók, lévén a múlt század elején játszódik a film., főleg az érkező hajók irányából felvett látkép tetszett. S persze, a verekedéseket szintúgy profik rakták össze, Donnie Yen és Wei Tung.

[Spoilermentes ismertető!]

Több okból is nagyon vártam már a Ninja Assassin (2009) bemutatójára. Az egyik, hogy a producerek: Joel Silver és a Wachowski tesók, a másik, hogy a főszereplők: Rain és Sho Kosugi, a 80-as évek hasonszőrű filmjeinek sztárja, aki két évtized után tért vissza a filmvászonra. Rég, vagy tán még sosem készült Hollywoodban ilyen nagyszabású film ebben a b-szériás tematikában, szóval izginek tűnt. A rendező James McTeguie (ő rendezte a V for Vendettát), a forgatókönyvet Michael Straczynski írta (méghozzá 3 nap alatt, mert az utolsó pillanatban kidobták a régi, rossz scriptet), a zeneszerző pedig Ilan Eshkeri. További szereplők: Naomi Harris, Rick Yune, Ben Miles, Anna Sawai, Sung Kang, Randall Duk Kim.

A film műfaja leginkább akció, egy kicsit thriller, és amit nem vártam: némileg horror. Ez utóbbit a korszellem és a közönség ízlése, gyomra dönti el, hogy az-e. Pár éve még talán a slasher kategóriába esett volna, manapság már nehéz megmondani, mi a horror, túlzottan  hozzászoktunk a darabokra vágott testrészek szétcsúszásához, ami épp úgy "normális" része kezd lenni a filmeknek, mint a pornó. Azért a besoroló-hivatalok szinte minden országban 18-on felülre vagy R ratedbe tették, joggal. De ha már így a témánál vagyunk, ez volt számomra a film egyik fő hibája is, hogy kicsit olyan, mintha a készítők nem tudták volna eldönteni, mit akarnak. Kapunk egy kvázi romantikus akciófilmet, nyálas, misztikus, meghatóan drámai elemekkel, meg egy sokkoló, darabolós vérengzést, és a kettő közül könnyen a pad alá eshetünk. De jobb is ott elbújni, mert a láthatatlan árnyékharcosok ízekre szednek mindenkit :)