Keleti Szél <ázsiakult>

avagy hogyan teszi tönkre Bhutánt a nyugati befolyás

Év eleji Bhután-rajongásom hevében találtam egy jó kis weboldalt a himalájai királyságból (vagy azóta már demokrácia? Épp most váltanak... április 21-én), és megkerestem filmes témájú kérdéseimmel a Kuzu site gazdáját, Norbut, aki készségesen válaszolt a kis ország filmiparával kapcsolatban. Köszönet!

asiafan: - Az imdb-n csak tíz bhutáni film van, mi a valóság?

Sokkal több filmünk van, mint tíz. Van talán 100 is vagy több...

- Érdeklik az embereket a helyi filmek és megjelennek ezek DVD-n?

Most, hogy a helyi filmek minősége javul, nagyon népszerűek lettek. A filmekről szinte mindenki hall reklámok vagy a szóbeszéd alapján. Sokuk megjelenik DVD-n is.

- Hány mozi van az országban?

Hivatalosan három mozink van. Egy a fővárosban, Thimphuban - úgy hívják, Lugar Theatre. Két másik egy déli városban, Phuentsholingban található, a Norgay Cinema Hall és a Mig Hall. Az ország többi részén is vannak filmbemutatók, nagyobb, kibérelt termekben.

- Úgy hallottam, az embereket jobban érdeklik a nagy, hollywoodi filmek, így van? Mik most a sikerfilmek?

Általában az emberek többsége jobban kedveli a jó minőségű, helyi filmeket. Ugyanakkor a tanultabb rétegek még mindig inkább a hollywoodi filmeket részesítik előnyben. Az utóbbi idők itteni filmsikerei: Kushi Thara, Sangwai Chharo, Zhepchu-Zhegu (49 days), Sergyel, Tshering Meto, Baak Chha, Laywang Hingi Meto. 

- Van valami szabályrendszer, hogy mit lehet bemutatni az országban?

Nincsenek ilyen szabályok, de van egy cenzúra testület.

- Milyen nyelven mennek a filmek a moziban?

Az itt készült filmek mind a helyi, eredeti nyelven szólnak, de néhány kinti film feliratozva van.

- Az olyan új dolgok, mint a tv, mozi és internet milyen hatással vannak a bhutáni életre?

A tévé, a filmek és az internet hatalmas kihatással vannak az országra. Egy részről jó is ez, ha azt vesszük, hogy a kinti világról tanulhatunk, ugyanakkor országunk kezdi elveszteni a régi, zárt, szoros társadalmi és közösségi életét. Az emberek sokkal többet foglalkoznak önmagukkal mostanság, mint a közösséggel, így ezek valamennyire rossz hatások a hagyományainkra és kultúránkra.

- Van könnyűzenei élet? Mit hallgatnak az emberek, vannak pl. rockbandák?

Hallgatnak popzenét az emberek, de nehéz megmondani, hogy a helyi, a nyugati, angol nyelvű vagy éppen az indiai könnyűzene a népszerű igazán. Olvastam, hogy írtál egyik cikkírónk zenekaráról, a The Reaper-től. Innen letölthető a banda két dala. 
Ajánlom még ezt az oldalt is:
www.kuenselonline.com/modules.php?name=News&file=article&sid=7763

Köszönet a válaszokért a http://www.kuzuzangpo.com-nak-nak és Norbunak!

Angolul: http://asiafan.org/2008/03/10/bhutanese-cinema/
Még egy cikk: Bhutan’s fledgling cinema influenced by Hollywood and Bollywood
Bhutáni filmblog: http://bhutanfilms.blogspot.com/

Most, hogy rámjött a Bhutánmánia, megnéztem a vonatkozó Frei Dossziét is, ami DVD-n is megjelent. Bhután - Az elveszett királyság a címe, bár nem értem, miért veszett volna el. Kicsit félreérthető ugyan, hogy még az előző király idején vették fel, pontosan nem tudom, de 2005 körülre tippelném, ezért az új uralkodó és a demokrácia még nem témája. Nem vagyok oda a műsorért, biztos sok pontatlanság és hatásvadászat van benne, érezhető a bulvármegközelítés, a demagógia sem hiányzik, de mégiscsak egy nagyon érdekes és fontos témát mutatott be. Sőt, ahogy Freinek is kellett egy-két nap, hogy beleszokjon és igazán beleszeressen az országba, úgy nekem is időbe telt, hogy a képeket és a tartalmat figyelve félretegyem az ilyesfajta műsorokkal kapcsolatos előítéleteimet, és azt hiszem, elég korrektül sikerült az adás. S persze, magának az országnak sem lehet ellenállni, a szép tájnál már csak egy valami lenyűgözőbb benne, a mosolygós, boldog, önbizalommal teli emberek. Volna mit tanulnunk.

Bár tervezem, hogy hosszabban is írjak az országról, most csak pár dolgot emelnék ki, mert rengeteg érdekesség felmerülhet ezzel a különleges, ellentmondásokkal teli hellyel kapcsolatban. Az országban 1973 óta van rádióadás, 1999 óta van csak tévé, és az internet is új dolog. Óriási változás lehet ez számukra, de azért (remélem, legalábbis) büszkék maradnak kultúrájukra, és igyekeznek megőrizni. Ezt példázza tán, hogy a tavalyi műválasztásokon az erre programot építő párt nyert. Próbaválasztásokat tartottak ugyanis, hogy a 100 éve királyságban élő nemzet belejöjjön a demokráciás, többpárti rendszerbe, ami idén következik. A jelenlegi király találta ki, ő egyébként nagy népszerűségnek örvend, már csak azért is, mert 27 éves és nőtlen. USÁban és Angliában járt egyetemre, politikát tanult, még csak pár éve vette át a trónt apjától. Furcsa helyzetet teremt, hogy a nép által megbecsült, imádott királyok közül a mostani kvázi megparancsolja, hogy helyette a nép uralkodjon... A bhutáni parlamenti választások mindenesetre most februártól indulnak. Eközben az országban még most is szigorú öltözködési szabályok (népviselet) vannak érvényben, kultúrájuk egyébként inkább matriarchális, a nőé a ház, a férfi főz, rettentő érdekes ott minden.. Be van tiltva a dohányzás, és fővárosuk az egyetlen a világon, ahol még nincsenek közlekedési lámpák, de közben a baseballsapkás szerzetesek filmet forgatnak, egy 13 éves, Daft Punk és Dragonball rajongó srác pedig éppen DJ-ként vezet műsort az állami rádióban... Remélem, azért a meki egy darabig még nem nyit éttermet. Olvasnivaló:

http://en.wikipedia.org/wiki/Bhutan (és az összes, vonatkozó aloldal..)
http://clpmag.org/content/contentpages/2007/blogs/Shiffler_Bhutan.php (cikk és zene)
http://www.melodydrayang.com/ (helyi hangstúdió pár dalrészlettel)
http://bhutanmusic.blogspot.com/ 
http://kuzuzangpo.com/
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/majorosi.html

Már ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Himalaya Filmfestival (Himalájai Filmfesztivál), amely a hegyvidék különleges országainak filmterméséből szemezget. Idén a felhők feletti vidékekről érkező filmek egy tengerszint alatt fekvő városban, Amszterdamban kerülnek bemutatásra február 9-10. közt. A filmeket angolul vagy angol felirattal vetítik. Az érintett országok: India, Pakisztán, Tibet, Nepál, Bhután. Az innét származó filmek mellett, úgy tűnik, teret kapnak más országok témába illő művei is, tavaly pl. Tolvaly Ferenc - Tibetben a lélek c. filmje is ment.

http://www.himalayafilmfestival.nl/eng/

http://www.milarepafilm.com/
http://www.imdb.com/title/tt0499238

Bhutáni film, a 2006-os Berlinálén debütált, tibeti nyelvű, rendezte Neten Chokling Rinpoche. Fsz: Gimyan Lodro.
Virágzik a bhutáni filmipar, mondhatnám, hiszen lassan már egy kezemen sem tudom megszámolni a himalájai királyság filmjeit :) A Milarepa iránt egy tévedés keltette fel az érdeklődésem, ugyanis az imdb tévesen a The Cup rendezőjét adja meg hozzá, pedig nem is ő csinálta. A The Cup-ot (aka Phorpa) egyébként direkt digitális transzferrel, jó minőségben, audiókommentárral és extrákkal ellátva pár hónapja adták ki Amerikában. Szóval a két film közti kapcsolat, hogy a focirajongó szerzetesek egyike, Neten Choklin (Lodot alakította '99-ben) rendezte a fenti filmet, ez az első munkája. Már ez is szép, hiszen Khyentse Norbu korábbi filmjeinek meggyőzően tehetséges színészgárdája jobbára amatőrökből állt, igaz ugyan, hogy szerzetesek voltak, és szerzetest játszottak, így könnyű. Ám innét eljutni a rendezői székbe azért szép dolog. A további hasonlóságok: a Milarepa egy varázsló tanárát ugyanaz (Orgyen Tobgyal) játssza - szerintem kicsit gyengébben -, mint aki a The Cup-ban Gekot, valamint azonos az operatőr is. Ezzel együtt nem vágódtam el a filmtől, főleg mert eddig kettőből két maximálisan teljesítő alkotást láttam, ezért sokat is vártam. A költségvetés nem lehetett valami magas, de azért így is érdekes és jó film lett, special effektek nélkül.

A történet egy létező személy, a 11. században élet, a tibeti buddhisták számára jelentős személyiség (Milarepa) kalandos életét meséli el. Mint gyakran a legendás buddhisták, ő is a "sötét" oldalról érkezett, először gyilkossá vált, és megvilágosodását majd csak a film 2009-re tervezett, második részében látjuk. A legenda viszont önmagában is tanulságos, izgalmas, kalandos, olyan, hogy még felolvasva is magával ragad, így hozzácsapva a tibeti tájat nem nagyon lehet rossz filmet csinálni belőle. A főszereplő tehát Milarepa, ám ezt a nevet még nem viseli, gyermekként Thöpaganak hívják kapja, mivel apja, mikor megkapja az örömhírt, hogy fia született, az "örömhír" nevet adja neki. Később anyja megözvegyül, és a nagybácsi lenyúlja a vagyont. Az anya a fiút elküldi varázslást tanulni azzal a nem kis lelki teherrel, hogy ha nem jön haza időben mágikus bosszút álni a falun, megöli magát. A korabeli, hegyvidéki élet egyszerűsége békével tölti el a nézőt, ugyanakkor az ilyen filmekre jellemző, idilli képekhez képest érdekes végre gyarló embereket is látni. A táj kevésbé színes, a hegyek kopárak, de az ég ragyogó kék. Kiváncsian várom a folytatást, és további sok sikert kivánok a kis ország filmiparának. Remélem, idővel Khyentse Norbu is csinále egy új filmet, esetében azért többről volt szó, mint kuriózum.

trailer: http://youtube.com/watch?v=y1fSE4spGDs
behind the scenes: http://youtube.com/watch?v=j-XO0UAlwsw
rendező a kőomlásról: http://youtube.com/watch?v=GUKvrOT5wIs

Phörpa (aka The Cup; Isteni Játék - bhutáni film, 1999)
--imdb-- --trailer--

Na megnéztem. Néha nem is tudtam, sírjak vagy nevessek, olyan édi. Vicces, de nem az olcsó poénok, hanem a szívmelengetőek módján. És persze mélységesen bölcs és szép. Nem tudom, a rendezőnek (Khyentse Norbu) hogy sikerült elsőre ilyen jó filmet csinálni, és aztán másodikra is (Travellers and Magicians)... alig várom a következőt. A film Indiában játszódik, áttelepült (menekült) tibeti szerzetesek közt, akik rá vannak kattanva a focivébére. Éjjel kiszöknek meccset nézni, aztán lebuknak, csodálatosan emberiek végig. A csoportos ima közben elalszanak, vagy papíron leveleznek, mint mifelénk a gimisek a pad alatt, hogy éppen ki játszik aznap este. És mégsem csinálnak hülyét magukból, vagy a vallásból, ezzel együtt, sőt ezzel még többként képviselik. Mert így már nem csak a levegőbe száll el a keleti bölcsesség, hanem látjuk, ahogy a tartalma valóra vál. A film elején viszonylag több utalás is volt Tibet kínai (nehéz) sorára, a finom és szelíd üzenet jól átjön. És persze szóba került a modern világ is, a sok veszély, hatás. Talán épp erről szólt a bőrös tanmese a végén, hogy nem kell az egész földgolyót beborítani vele, hogy ne törje fel a talpunk, elég a lábunkat. A saját démonainkat kell csak legyőzni.

Ki tudja, talán (Korea és Thaiföld után) Bhután is be fog robbani a keleti filmvilágba, így, állórajtból. Ráadásul ebben a filmben is, ahogy a későbbi Travellers and Magiciansben, amatőr szinészek játszanak. Hogy honnét került elő ennyi tehetséges ember? A vérprofi arcjátékot és tanult színészkedést talán a hit pótolja, a beleélés, a buzgalom. Egy ilyen nagyszerű filmben bárki szárnyakra kapna. Itthon is bemutatták, VHS-en megjelent 2001-ben, eredeti tibeti nyelven és szinkronnal is. Már nem kapható, de az odeon tékáiból ki lehet kölcsönözni. Ez a film volt egyébként Bhután legelső Oscar nevezése.

(2003, Bhutan) -imdb- -website- -trailer- -dvd-

Nagy várakozásokkal tettem be a lemezt, mivel ez az első, a Bhutáni Királyságban forgatott film, és egyben az első bhutáni film amit láttam, a kettőből, ami létezik :)
Dondup, az edzőcipős ámde tradicionális térdzokniban és köpenyben utazó jóképő férfiú nagy sietségben van, lekéste a buszt, amivel a városba juthatna a világvégi faluból a hegyeken át, hogy ott aztán Amerikába induljon, álmai földjére. Bhután mesés hegyvidéki vadonjai közt nem ő az egyetlen, aki a tömegközlekedési eszközök hiányában a bejárhatatlan távolságokat stoppolással igyekszik áthidalni, hamar konkurenciára akad egy almaárus és egy szerzetes személyében. Végül közösen indulnak el, és csatlakozik még hozzájuk egy falubeli kereskedő a gyönyörűszép lányával, s a többnapos araszolást a szerzetes sztorizgatással teszi szórakoztatóvá: elmeséli egy férfi misztikus, buja és gyilkossággal fűszerezett történetét. Egy férfiét, aki elvágyódott a szülőhelyéről, hogy jobb és izgalmasabb életet élhessen.

Elég szimpla sztori, és mint egy perc alatt bárki rájöhet, a mese nyilván arról fog szólni, hogy ne hagyjuk ott a szép bhutáni falut a szép lánnyal, a csúnya, ismeretlen Amerikáért. Sebaj. A táj gyönyörű, az utazás még így is megéri, hogy azt hisszük, tudjuk hova vezet. Sok bölcsességet szór közben a hangszerét is szépen pengető szerzetes, néha találó, néha már kicsit demagóg módon. A szinészek, s különösen a főszereplő játéka kiváló, átérezzük a történéseket, még ha kintről túl könnyű is átlátni a sztorit, hamar bent találjuk magunkat a szép és tanulságos utazásban. Aztán ahogy a főhős is lassan leszokik az autóra váró távolba révedésről, úgy húz minket is a jelenbe a film, már nem keressük a végét, és csak egy kicsit zavar, hogy végül nem is találjuk: egyszercsak ukmukfukk jönnek a feliratok.

A rendező, Kyentse Norbu (a.k.a. Dzongsar Khyentse Rinpoche) nem egy mindennapi figura. Tibeti szerzetes maga is, reinkarnációja valami szent lámának. Az USÁ-ban tanult politológiát és filmkészítést, majd 1999-ben elkészítette az első bhutáni filmet (Phorpa/The Cup), egy komédiát focirajongó szerzetesekről Indiában. Itt van (volt) egy érdekes interjú vele, róla, a filmről, és hazájáról. Beszél arról, hogy 19 évesen (1980-ban) Indiában látott először filmet, tévében, és hogy most már Bhutánban két(!) mozi is épült.

FYI: Bhután egy himalájai királyság(!) Tibet alatt, Burmától balra. Kb. Svájc méretű (Magyaro. harmada), kevesen lakják (a királyság weboldala szerint 750 ezren, a CIA szerint 2.2 millióan.. hm. :). Délen szavannák, északon 7000+ méteres hegyek, nagy része természetvédelmi terület. Az országba kötelező a vízum, a turisták csak előre leszervezett csoportban utazhatnak, az egyéni utazás tilos. Antikvitást nem lehet kivinni, réginek látszó szuveníreket lefoglalják. Meglehetősen jól őrzik magukat, izgi hely lehet. A behozott cigire adót kell fizetni, Bhutánban tilos a dohányáru forgalmazása. Magyarország és a himalájai királyság között nincs semmilyen diplomáciai kapcsolat, vízumot Delhiben szerezhetünk be. ... Úgy tűnik, egyelőre ez a film az egyetlen módja, hogy "kipróbáljuk" az autóstoppos utazást az országban. :)