Kagen no Tsuki (2004, Japán)
–imdb– –site– –trailer– –music video–
A Yazawa Ai nagysikerű képregényéből adaptált sztorival a rendező, Nikai Ken, japán egyik legmenőbb rockzenekarának (L'arc.-en-Ciel) énekesét, Hyde-ot, és a zenekar rajongóját, a nemkevéssé ismert nevű színésznőt, Chiaki Kuriyamát kérte fel a főszerepek eljátszására ebben a furcsa, misztikus, drámai love sztoriban. 19 évenként a Hold ugyanazt az arcát mutatja felénk, Last Quarter: az utolsó negyed, a fogyó hold egy hétig tartó eltűnése. A 19. szülinapját ünneplő Mizuki összeveszik barátjával, és az éjszaka csatangolva egy furcsa, romos épületbe kerül. Itt találákozik Hyde-dal -a filmben Adam -, aki egy számára oly fontos, különös dallamot a gitárján játszva vonzza magához a lányt, és hamar össze is barátkoznak :). Megbeszélnek egy találkát holdfogyatkozáskor, ámde Mizukit elcsapja egy kamion. A régi házban tér magához ismét, és hamarosan rájön, hogy be van zárva. Vajon miért, és keresi-e majd valaki? Ki volt Adam, és mi ez a dal? Maradjanak velünk, a reklám után… sem áruljuk el ;)
Nagyon állat film, gothicabb, mint a holló. Kétszer néztem meg, elsőre, fülhallgatóval, sötétben jobban ütött, társaságban, messziről, kivülről nézve, amikor kevésbé húz be a hangulata, már nem. A film első fele nagyon magával ragadós, dark, a zene hangulatos, lehúzós, ellepős… persze, sokat segít, ha lányszemszögből nézi valaki a filmet (nem muszáj), mert a Larc-en-ciel rocksztár Hyde karaktere iszonyat cool, ha a túlvilág kapujában ilyenek várnak egy nekem írt dallal, akkor most mingyá' jöjjön a vég! :). Egyébként a frizurája, a hűvös romantikája meg egyebek miatt David Bowiet jutatta eszembe a Labirintus c. filmből, ami talán nem is olyan rossz hasonlat, hiszen az is eléggé zenés, borongós és fura sztori. Na és végre egy filmszereplő, aki nem rossz irányban, össze-vissza pantomimozik a gitáron, hanem játszik, mert tud. A főcimdal nagyon szép, szomorú, kellemes, a filmet végig uralja a háttérzene. Eleinte azt hittem, ijesztegetős horror lesz vagy valami, de nem, inkább románc, misztérium, holdfény. Attól is tartottam, hogy nehéz lesz Kuriyama kisasszonyt romantikus szereplőként megemészteni, mivel a Kill Bill-ben cseppet sem volt érzelgős a szöges buzogányt lóbálva, és hát a Battle Royaleban se zavartatta magát gyilkolászás közben. Itt nagyon szerethető volt, jól játszott, és bár nem egy klasszikus, finom szépség, azért kihozta belőle a nőt néhány szépen beállított jelenet.
Olvass tovább →
Első komolyabb találkozásom az értékelhetőbb (nem-pop se hip-hop) koreai könnyűzenével a 
