Tom Yum Goong

(2005, Thai akciófilm)
imdb – trailer

Az Ong-Bakos Tony Jaa főszereplésével készült akciófilm nem marad el elődjétől látványban és bárgyú sztoriban sem. A rendező, Prachya Pinkaew, fantáziája most sem szállt el, míg az Ong Bakban a faluból ellopott kabalaszobor fejét kellett visszahozni, addig ebben a filmben ellopott elefántokat. Az első tíz percben övék is a főszerep, romantikus lila égbolt alatt vontatott jelenetek az elefántok és a szereplők kapcsolatáról, agyaron ülő fiú, faágakat hamizó fáncsi. Ásítás. Aztán jönnek a blődlik, egészen a film végéig, mintha valami általános iskola alsótagozatán lett volna házi feladat sztorit írni egy tucat verekedés köré. Ok nélkül autósüldözésbe kezdő taxis, a semmiből felbukkanó helikopteres gonosz, kürtszóra összegyűlő hatalmas biciklisbanda, akik mind, minden előzmény nélkül azonnal megérkeznek, és tudják, kit kell ütni. A biciklis-görkorisoké talán a legerőltetettebb jelenet, viszont volt egy nagyon klassz motorcsónakos hajsza, nem is tudom, létezik-e ilyen gyors, hegyesorrú, vékony járgány.

A dramaturgia mindeközben egyszerű: Tony fog valakit, betöri vele az ajtót, bemegy, és elkiáltja magát: “Hol az elefántom?”, és aztán szétcsap. A thai box pedig durvult. Most látni csak, a sima karatefilmek (kungfu etc) milyen szolidak, hiszen csak egy-két ökölcsapás, rúgásra elszédülő arcok, de itt, mintha egy félkilós csomag földimogyoró megpucolását és elropogtatását láthattuk volna, csak éppen embercsontvázakon eljátszva. A könyékkel való fejhorpasztás még a szerencsésebbek jutalma. Grandiózus kiropraktikusi kezelés a végső küzdelem, brutális, de iszonyat látványos, és ha Tony Jaa ezt is kaszkadőrök és zsinórok nélkül csinálta, akkor le a kalappal. Van egy bunyó egy többemeletes házon végig, ahol vagy két percen át nincs a filmben vágás (vagy legalábbis nem látható), elképesztő. Az ellenfelek pedig szinte viccesek, mintha a Tekken videójátékból léptek volna elő, van is egy hasonló rasztahajú, aki mintha breaktáncolna, úgy kézenállva pörgésből rugdos (capoeira), és a végére jut pár 2m magas és 2m széles monstrum is. Szóval hatalmas látvány, nulla sztori. A harci jelenetek kedvelőinek mindenképpen látniuk kell, mert ilyen még nem volt.

Olvass tovább

Kategória: FILM, THAI | 3 hozzászólás

Gackt és Hyde

Aki esetleg nem ismeri a szóban forgó sztárokat, érdemes egy-egy jó lemezükbe belehallgatni:
Gackt – Diabolos http://music.inlive.co.kr/album/album.html?code=25488
Hyde – Roentgen http://www.geocities.com/angelstale_roentgen/roentgen.html

Kategória: CELEB, JAPÁN, ZENE | 19 hozzászólás

Moon Child

(2003-as, Japán vámpírfilm) —imdb— —trailer

A Last Quarter után újabb, japán rockcsillagokat felvonultató filmet néztem meg, a Moon Childot. Ebben szintén a gyönyörű, lányosképű Hyde játszik, és mellette a jpop sztár Gackt, valamint a tajvani popidol Wang Lee-Hom. Jó pasik bőrcuccban, akció, komédia, vámpírok, dráma, lelkizés, románc, barátság, fegyverek, röpködés… Sminkelt, hosszúhajú pasik, kellemes hangulat. A téma (vámpírfilm) és egyebek alapján jókora gagyira számítottam, de pozitív csalódás volt a Moon Child. Depis vámpír napfelkeltét néz – összegezhetném, legalábbis ilyesmi van az elején, ezért hát magára marad Hyde figurája miután barátja elég, de csakhamar új barátokat lel a halandók közt. A dráma és akció jó, egyátalán nem bugyuta, csak néhány szörcsögősebb nyakszopás rontja a szinvonalat, megtanulhatták volna, hogy nem illik csámcsogni, mégha nyakból is jön a leves (nyakleves v.2) :) Szerintem nem rossz "ahhoz képest, hogy vámpírfilm", ami szvsz a legblődebb téma. Giccsesnek sem éreztem, bár sokféle érzelmet felvonultat a film, a barátságot, a vámpírlét lelki terheit etc. Tudtam azonosulni a szereplőkkel (pedig imádom a hagymát:), a karakterek és a sztori is OK, jól is játszottak, és volt sok coolság is nekik köszönhetően (elég rájuk nézni). Mondjuk Gackt elég buzisan nézett ki, de itt-ott jól állt neki a dolog, inkább a kabát, mint a szemceruza. Hyde meg persze szívdöglesztő. Szórakoztató alkotás. (Rendezte Takahisa Zeze.)

Olvass tovább

Kategória: FILM, JAPÁN | 12 hozzászólás

Phorpa

Phörpa (aka The Cup; Isteni Játék – bhutáni film, 1999)
imdb— —trailer

Na megnéztem. Néha nem is tudtam, sírjak vagy nevessek, olyan édi. Vicces, de nem az olcsó poénok, hanem a szívmelengetőek módján. És persze mélységesen bölcs és szép. Nem tudom, a rendezőnek (Khyentse Norbu) hogy sikerült elsőre ilyen jó filmet csinálni, és aztán másodikra is (Travellers and Magicians)… alig várom a következőt. A film Indiában játszódik, áttelepült (menekült) tibeti szerzetesek közt, akik rá vannak kattanva a focivébére. Éjjel kiszöknek meccset nézni, aztán lebuknak, csodálatosan emberiek végig. A csoportos ima közben elalszanak, vagy papíron leveleznek, mint mifelénk a gimisek a pad alatt, hogy éppen ki játszik aznap este. És mégsem csinálnak hülyét magukból, vagy a vallásból, ezzel együtt, sőt ezzel még többként képviselik. Mert így már nem csak a levegőbe száll el a keleti bölcsesség, hanem látjuk, ahogy a tartalma valóra vál. A film elején viszonylag több utalás is volt Tibet kínai (nehéz) sorára, a finom és szelíd üzenet jól átjön. És persze szóba került a modern világ is, a sok veszély, hatás. Talán épp erről szólt a bőrös tanmese a végén, hogy nem kell az egész földgolyót beborítani vele, hogy ne törje fel a talpunk, elég a lábunkat. A saját démonainkat kell csak legyőzni.

Ki tudja, talán (Korea és Thaiföld után) Bhután is be fog robbani a keleti filmvilágba, így, állórajtból. Ráadásul ebben a filmben is, ahogy a későbbi Travellers and Magiciansben, amatőr szinészek játszanak. Hogy honnét került elő ennyi tehetséges ember? A vérprofi arcjátékot és tanult színészkedést talán a hit pótolja, a beleélés, a buzgalom. Egy ilyen nagyszerű filmben bárki szárnyakra kapna. Itthon is bemutatták, VHS-en megjelent 2001-ben, eredeti tibeti nyelven és szinkronnal is. Már nem kapható, de az odeon tékáiból ki lehet kölcsönözni. Ez a film volt egyébként Bhután legelső Oscar nevezése.

Olvass tovább

Kategória: Bhután, FILM | Címke: | 2 hozzászólás

Soft Ballet

Tegnap Soft Ballett hozott a postásbácsi. Japán szintipop zenekar.

Elektronikus-indusztriál-darkwave-newwave-szintipop… sokfélét játszanak, alapvetően elektronikus, egy kicsit dark, eléggé new wave-es, és sokszor pörgős, durva, ipari vagy éppen rockos vagy nyálpop. Tulképp fogalmam sincs, képtelen vagyok kategorizálni. Hasonló bandák: New Order, Depeche Mode, Soft Cell… A nevük is így jött: Soft Cell-ből a Soft és a Spandau Ballet-ból a Ballet. Leginkább a 90-es évek első felében, közepén nyomultak, aztán szétmentek, majd nemrég újra össze. Nyugati füllel is emészhető zene, sőt, amikor toppon voltak, olyanok remixelték dalaikat, mint pl. az Orbital, a Pop Will Eat Itself, Cabaret Voltaire vagy az EMF. A legtöbb dalt ráadásul angolul éneklik, jó kiejtéssel. S nemcsak okosak, még szépek is, különösen az énekes :). Egyébként hárman vannak: Maki Fuji, Ken Morioka és Ryoichi Endo. 1989 óta jelennek meg albumaik, legutóbb 2002-ben. Sajnos a Twist and Turn c. remixalbumuk pont nincs meg, pedig igen kiváncsi lennék az EMF-es remixre, mivel őket is nagyon szeretem (Unbelievable). Kedvenc dalom mégis a Form-ról a Noone lives on Mars (mp3), bár a többi közül kicsit kilóg, ez a dal tisztára Joy Division-ös, remek kis gitárszólóval. Íme a diszkográfia. Belehallgatnivalókat igen nehéz a neten találni, csak a ebben a boltban van egy-két dal, itt pedig egy album végig realben és wma-ban meg egy másik is.

Kategória: JAPÁN, ZENE | 7 hozzászólás