A shamisen (三味線, magyarul samiszen) egy háromhúros, pengetős hangszer, távolról talán a bendzsóra emlékeztethet. Kínai közvetítéssel került Japánba, valószínűleg Közép-Ázsiából. Az Edo-korszakban lett igen népszerű, a Bunraku és Kabuki színházakban ma is használják, és a gésáknál is kötelező tantárgy. Több fajtája van, mind zenei stílusilag, mind felépítésében. A nyugaton legismertebb tsugaru-jamisen játékhoz a legnagyobb verziót használják, ez viszonylag új fejlesztés, a nagauta, kabuki zenékhez egy vékonyabb nyakú, kisebb darab használatos. Az okinawai változata (sanshin) pedig kígyóbőrből készül.
Közérdekű egóblog-fejezetünk keretében most elmesélném, hogy a héten volt az első shamisen-órám. Nos, Amerikát lehet szidni a buta hollywoodi filmek vagy a zsíros sültkrumpli miatt (és még sorolhatjuk), de egy pár dologban azért előbbre járnak, mint a Vén Kontinens, pl. abban, hogy itt vannak koto- és shamisen-tanárok, a NY-környéki 20-30 milliós populációra pl. kettő is jut, ami bizony magasabb a nulla-körüli, hazai aránynál. Természetesen az igazán tuti hely Japán, akit komolyan érdekel az ilyesmi, az költözzön oda. :)
