A legtöbbet olyan egy éve hallgattam Jay Chou: The Era albumát, nemrég döbbentem rá csak, mennyire, amikor kipróbáltam egy programot, ami statisztikát csinál az itunesomból évekre visszamenőleg, és majdnem az összes, legtöbbet hallgatott, toplistás elem egy-egy dal volt Jay fenti lemezéről (a többi meg amúgy Slipknot, ami elég érdekes egy párosítás). :) Ráadásul nem tudok ráunni, ennek ellenére nagyon megörültem, amikor felbukkant az új anyag, az Exclamation Mark (驚嘆號), azaz Felkiáltójel. Egy spéci napon, 2011/11/11-én, jelent meg Tajvanon, és ez Jay 11. albuma. Bónusz DVD-vel együtt adják, amelyen két dal (驚嘆號 – Exclamation Mark és 迷魂曲 – Enchanting Melody) videóklipje van, a CD-n pedig – nyilván – 11 szám szerepel. A címadó klip cgi-vel teli, futurisztikus akciómozi, melyet Jay rendezett, és egy sportautót vezet bene. Számítógépes játék reklámjának menő lenne, videóklipnek szerintem ciki. A másik már jobban néz ki, de az meg kissé az Inception-re hajaz. Inkább hallgatom a zenét..
A címadó dallal indul a lemez, ami jó rockos, és sokkal kellemesebb a fenti klip nélkül hallgatni. Az olvasottak szerint azzal is megvádolták, hogy a Prodigy: Omen c. dalára hasonlít, de nekem még belemagyarázni sem sikerül semmi ilyet. Amúgy nem annyira hangulatos szám. Az ezt követő Enchanting Melody árulkodik inkább a lemez stílusáról, amire jellemzőek a direkt gagyi szintihangok, tényleg mint valami retró videógame. Utána a Mine Mine már túl normális, hagyományos, tucat-Jay lírai lassúzós szám. Eztán a Princess Syndrome egy gyerek-felnőtt dialógussal, és még primitívebb szintivel indul, majd jön némi rock gitár riff, és még vakkantanak is benne egyet. Skip. Visszatérünk a zongorás, vonós lírához, ez is lehetne jobb. A hatos tracknek hangzása és ritmusa is van, de ezek a szintihangok nagyon nem jönnek be. Már alig várom, hogy vége legyen, de a 琴伤 végre egy jó szám, zongorával, dallammal, ilyet vártam volna végig. Az utána következőt leírni se tudom, milyen rossz, de mintha csak az On the Runról maradt volna, ami Jay másik lemeze, amit nem hallgatok, a mostani mellett. A The World is Not Over jelentésű, 9-es track megint egy normális hangszerelésű, lasabb, de azért rockos dal, tölteléknek pont jó lenne egy jól sikerült Jay lemezre (ez nem az). A 10., casio szintis jellegű dalnál már egész megszoktam a hangzást, ennek legalább van hangulata, mint háttérzene, az ének is érdekes. A 11. dal is felejthető. Azt hiszem, az Erás statisztikáim tovább fognak súlyosbodni…
