Hogy rohan az idő. Az első fesztivál volt az, ahol először láttam erhut, majd megtaláltam a művészt is, és most újra itt volt, velem együtt, a tengerparton. Egész’ elfelejtettem volna az ideit – csak nem akar kitavaszodni -, ha nem szólt volna három nappal előbb, hogy én is fogok játszani velük. Most előrelátóan tájékoztatott a fellépőruháról is, csak azt nem mondta el, hogy mit adunk elő. “Nem kell próbálni, majd ott találkozunk előtte valahol.” Aztán még a kínai szórendet is élvezhettem az utolsó esti emailben, ami úgy kezdődött, hogy “holnap nem kell jönni”.. De aztán úgy folytatódott, hogy “..olyan korán, fél kettőre elég”. :)
Ez az a film
