Ami elsőre feltűnt a dobozban, az nem is a szénfekete drazsék – nagyon csípős – hanem, hogy egy tömb papírt is adnak hozzá, amibe elcsomagolhatjuk a használtakat. Ez útközben nagyon hasznos extra, és külön segítség lehet Japánban is, ahol nem nagyon vannak utcai szemetesek, de senki nem is dob el semmit.
Hiromitsu Agatsuma (shamisen) és Kenny Endo (taiko) live
Hiromitsu Agatsuma zenéjét régóta kedveltem már, jobban is bejött, mint pl. a Yoshida Brothers, már ami a tsugaru shamisen játékosokat illeti, így izgatottan vártam, hogy élőben láthassam végre. Egy japán származású, hawaii-i taiko dobossal lépett fel együtt. Kenny Endo a legnagyobb mesterektől tanulta a művészetet, tíz évet töltött Japánban e célból. Kamerázni tilos volt, ezért főleg írásos beszámoló jön.
Az estet Endo nyitotta néhány dobszámmal, először kotsuzumin játszott valami folkosat, jellegzetes óó-k és kiáltások tarkították a dobolást (plusz a mögöttem ülő, idegesítő gyerekek röhögése, akik még nem láttak ilyet). Utána a nagyobb dobok felé haladt, és elég változatos, finom vagy kemény, néha virtuóz módon ütötte a bőrt, de annyira nem volt érdekes, mert ezt a műfajt azért sokkal jobban lehet élveni, ha egy egész csoport csinálja. (Műsorszámok: Moonwind, E-Kawa, Spirit Sounds.) Utána Agatsuma játszott, rá volt kíváncsi mindenki. A háromhúros hangszer majdnem 40 éves mestere fiatalos kinézettel, olyan vöröses hajjal jelent meg, mint a Beams c. lemezén.
A lófejű, kéthúros mongol cselló – a morin khuur – ezúttal a kicsi, de tizennégyhúros, bolgár hegedűvel – gadulka – állt össze a Violins Barbares trióban. (A gadulkának csak három húrján kell játszani, a többi rezeg). Tavaly nálunk is jártak egyébként. A fenti, mongol-bolgár-francia trió tagjai: Dimitar Gougov (gadulka), Dandarvaanchig Enkhjaragal (morin khuur, ének) és Fabien Guyot (dobok). Egy lemezük jelent meg eddig, Violons Barbares címmel 2010-ben, amelyet iTuneson, Amazonon is lehet kapni, néhány számot myspace-en is meghallgathatunk vagy a honlapjukon. Koncertfelvételek:
A Kaiji szerencsejátékosokról szóló mangáját Nobuyuki Fukumoto írta, és természetesen anime is készült belőle az élőszereplős filmek előtt – én utóbbiakat láttam. Az első részt (Kaiji: The Ultimate Gambler) 2009-ben, a másodikat 2011-ben mutatták be. A rendező Toya Sato. Főszereplők: Tatsuya Fujiwara, Teruyuki Kagawa, Yuki Amami, Taro Yamamoto, Ken Mitsuishi, Kei Sato, Yusuke Iseya, Suzuki Matsuo.
Dororo (2007) japán horror-fantasy. Nem vagyok oda a horrorért, de az ilyen japán démonos filmeket még kibírom, mert inkább a mese a lényeg. A Dororo átlagos film, a témában elsősorban az Ashurát ajánlom. Maga a sztori egyébként érdekes, sőt, Osamu Tezuka írta az eredeti mangát, aki olyan klasszikusokért is felelős, mint pl. az Astro Boy és a Black Jack. A 60-as években anime tévésorozat is készült a történetből. Ami a zenét illeti, nem őrültem meg, és tényleg tuvai torokének van benne. :) Kicsit furcsa volt, de jól illik a sámános sztorihoz.
A főhőst, Hyakkimarut, Satoshi Tsumabuki alakította, aki elég jóképű, és az Ai to Makotoban láthattuk, Dororot pedig Kou Shibasaki, aki a Battle Royaléban tűnt fel. A rendező, Akihiko Shiota filmjei (Canary, Yomigaeri) nem túl ismertek, és 2007 óta nem is csinált újat. A látvány érdekes volt, néha sárga vagy sepia színben, ronda szörnyekkel.
A történet arról szól, hogy egy hadvezér az ellensége legyőzéséért cserébe lepaktál a démonokkal, hogy odaadja születendő fia 48 testrészét. A maradék valahogy életben marad (szív, érzékszervek és végtagok nélkül ugye), és befogadja egy sámán, aki némi frankeinsteini trükközéssel a háborúból összeszedett gyerekmaradványokkal kihoz belőle egy immáron sebezhetetlen valamit. Hyakkimaru felnővén démonvadássz lesz, hogy a szörnyek megölése által egyesével visszaszerezze testrészeit. Vándorlása során csapódik mellé Dororo, egy tolvajlány, akit a bosszú hajt. Ő egyébként az eredeti mangában még fiú volt, csak a filmben lett nő, de szerencsére nem csináltak belőle nagy romantikát. Itt jól belenézhetünk.
