Az 1999-ben Tokióban alakult, elsöprő energiájú instrumentális (poszt-)rockzenét játszó Mono zenekar ma Japán egyik legsúlyosabb zenei exportcikke, amely öt kontinensen turnézik. http://www.myspace.com/monojp
Koncert időpont: 2010.02.22. Hely: A38 Hajó
Fellépők: Rising Sound - Mono (JP), Pozwakovski, DJ Case (Tilos / Soundofjapan.hu), DJ Mike Reem (RadioMi)
A World's End Girlfriendről már korábban is hallottam, mivel szeretem az ilyen elektronikus, post-rock keverék zenéket, némileg hasonló a Monohoz. Katsuhiko Maeda szólóprojectjéről van szó, a zenész Nagaszakiból származik, Tokióban él. A "zenekar" első lemeze 2000-ben jelent meg Ending Story címmel, azóta már egy tucat cd-t kiadtak, melyek közül a 2006-os Palmless Prayer/Mass Murder Refrain a Mono-val közös anyag. Velük voltak észak-amerikai turnén is, egyébként pedig világszerte voltak koncertek, sok európai országban is. Most pedig megjelent a zenekartól az idén ősszel (a japán mozikban) bemutatott Air Doll c. film zenéje.
A mangán alapuló filmet Hirokazu Koreeda rendezte, és még a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatták, a főszereplők: Bae Doona, Arata, Itsuji Itao. Egy felfújható babáról szól, aki lassacskán életre kel, személyiséget alakít ki, majd megpróbál beilleszkedni az emberek világába. Munkát keres, beleszeret egy videotékásba, aztán drámai fordulatok. Trailer.
A filmzene magával ragadott, amint belehallgattam, napokig a lejátszómban maradt. Inkább a zenekar stílusába illik, és nem az a tipikus, pusztán kíséretként értékelhető filmzene, hanem önálló albumként is megállja a helyét. Főleg elektronica, ambient, de klasszikus elemek is találhatók benne, nagyon bájos, csilingelő hangokkal, tingli-tangli zongorázással, szívhez szóló hegedűvel. Eszméletlen szép. A számcímek japánul vannak, már a rövd intrót követő első daltól a hideg futkos a hátamon. Elég sok a pittyegős hang, hárfa, szólózongora, music box a lemezen, ami talán a főhős babajellegére utal. Ezeket sokszor követi mélyebb hegedűs, csellós szám, amitől helyrebillennek a fülünkbe tódult magas frekvenciák.. Álomszerű az egész, a lehető legjobb reklám a filmnek a lemez, sokak érdeklődését keltette fel a zene. Kedvenc trackek: 2, 8, 12, 21. Egy részlet (11. 誕生会の夢):
A "Merzbow" Masami Akita, a leghíresebb japán zajzenész művészneve. A 3 napos Making New Waves fesztivál keretében fellép a Trafóban Pándi Balázzsal, aki a dobokon játszik majd, míg Merzbow a laptopjáról küldi a recsegést. Időpont: 2009 december 12, szombat, 20h. Trafó: Budapest, IX. Liliom u. 41. Napijegy 1500/1000(diák).
Úgy tűnik, most már rendszer lesz belőle, hogy az aktuális HeavensDust albumokról csak 1-2 év késéssel írok, pedig már aznap ráugrom. Kerülgetem a forró kását, és ez bizony nem akar kihűlni! Még ma is, amikor ezredszerre hallgatom, elszáll tőle az agyam, és nem marad, aki egymás után rakná a szavakat értelmes sorrendbe. Egyszerűen nem tudok mit mondani, könnyek tódulnak a szemembe a gyönyörűségtől, és elpárolog a szavak jelentése, a jelzők, hogy csodálatos, zseniális, szép, mind szégyenkezve elkullognak, mert árnyékába sem érnek annak, amilyen ez a lemez. (Lehet, hogy elfogult vagyok.)
A HeavensDustról dióhéjban annyit kell tudni még, hogy japán metálzenekar, amely zenéjébe erőteljesen vegyít tradícionális zenét, hagyományos hangszerekkel (taiko dobok, sakuhachi, koto), és angolul énekelnek. A Closure Leading The Way 2008. február 6-án jelent meg a Viina Recordsnál. Ezen a lemezen, ahogy a korábbiWithout A Voice-on is az énekes-gitáros Shin mellett női vokált is hallunk Kazhától. Azóta egyébként sok minden változott, a hölgy kivált a zenekarból, így hangzásuk, felállásuk inkább a Higher Than Heaven-es, 2005-ös korszakhoz tér vissza. Ajo, aki a taiko dobokon játszik, nemrég visszatért a zenekarba. A banda Amerikában is turnézott, ott egy kiadóval is volt valami dolguk, egy ideig úgy tűnt, hogy végleg átköltöznek, de mostanában inkább Japánban látni őket. A következő lemezük felvételei is ebben a hónapban lettek kész, így jövőre jön az új.
A Closure..-ön a női vokál egy kicsit dallamosabb zenét eredményezett, némi goth rock hatással, néhol talán az Evanescence is beugrik róla, de az inkább az előző lemezre volt jellemző. A Without A Voice óta valamennyit keményedett a megszólalás. A zene amolyan kiegyensúlyozott elegye a keménynek és a lágynak, a férfi és női oldalnak meg a modern hangzásnak versus népi tradíciók. Mellesleg szerintem ez a legjobb cd-borítójuk is. Az album egy szép intróval indul, a Closure Comesban a tiszta gitárhang és a japán hárfa, a koto felelgetnek egymásnak. Utána jön a Blast, ami nevéhez illően berobban. Itt a klipje:
A dal klipjében azért vannak autók, mert egy soundtracken szerepelt, az SS (Special Stage) egy raliversenyzőről szóló, nemrég megfilmesített manga, amelyhez a zenekar írt 30-számos filmzenét. Ezután egy dallamos, néha lírai, néha zúzós dal jön, az And Forgive Me. Kazha éteri hangján kívül sokat dob az éneken az is, hogy mindketten - sok japán zenésszel ellentétben - jól tudnak angolul. Igazából a dalok többségére ugyanezt mondhatnám, hogy csodaszép, lágy, női ének vegyül a rekedtes, zúzós ellentétével. Az első tisztán lírai szám az I've Lost Too Much, amiben a női ének dominál, de amúgy duettet hallunk, és egy kis japán fuvolát. Utána a Forever Remains még szelídebben indul, Kazha és a koto hangjával. Dallamos, lassú szám, a refrénnél egy kis akkordozással alá. Olyan epikus az egész. A leghosszabb című szám, a One Thousand Paper Cranes On A String egy rövid, instrumentális átvezetés zongorával. Majd újabb két metál dal jön, és még egy lírai, a hárfás Your Touch, ami aztán kiegészül Shinnel és a gitár alapokkal. Ez egy szerelmes dal, amit aztán egy rockosabb követ, a végén pedig ismét egy dallamos szám, amelynek első felében az énekesnő hallható szólóban, majd egy kis finom, zenekari alap jön rá. Tessék meghallgatni, pont.
Már négy éve, hogy nem adott ki Gackt új lemezt, a Diabolos óta, azonban nem tűnt el, a kislemezeket ontja. 12-t adott ki azóta, 48 dallal (igaz, sok az azonos verzió). Legutóbb a Redemptionről írtam, jó rég, mert közben vártam az új lemezre, hiába. Viszont 10 éves szólókarrierje alkalmából jól belehúzott a nyáron, egymás után, heti rendszerességgel négy singlet is kidobott, a "10 Year Anniversary Countdown" keretében. Ezek: Koakuma Heaven, Faraway, Lost Angels, Flower. Mostanában a Kamen Rider filmsorozat zenéjébe folyt bele, részint, mert szerepel is színészként. Elsőként a nyitó számot adta ki, Journey through the Decade címmel, majd egy főcímdalt, The Next Decade. A sok "decade" onnét van, hogy a sorozat 2009-es, Kamen Rider Decade részéről van szó. Szintén ennek egy filmjéhez készülő dalból ad ki újabb single-t majd január elsején Stay the Decade Alive címmel, azonban addig még két másik is jön decemberben, a Reborn és a Zan. Ez már lassan 60 dal, összedobhatna már egy rendes lemezt is belőlük. Nade, akkor hallgassuk, ami már megvan. Illetve nézzük:
Próbálom időrendben. A Redemption után jött 2006. márciusában a Love Letter két dallal. A címadó egy líra, a másik a vad, rockos Dybbuk a régebbi, Crescent albumról. Ezek a Mobile Suit Z Gundam filmben szerepeltek. A 2007. februári No ni Saku Hana no Youni-t nem bírtam végighallgatni, nagyon lassú és unalmas, és egy szám van rajta ötször. Ezt követte nyáron a Returner két korábbi dal koncertfelvételével, majd szünet. 2008. decemberében jött ki a Jesus, amin a címadó mellett a Sayonara c. dal van, plusz mindkettő instrumentális változata. Ez már elég bejövős, jó rockos lett, mármint az első szám, a másik pedig szép, lassú, hegedűszólóval, ám ez is egy régi dal. Idén januárban jött a Ghost, amely a Terminator: The Sarah Connor Chronicles japán verziójának zenéje, innét van az egyik videó témája is. Kemény, elektronikus-rockos dal. Mellette szerepel a Blue Lagoon, ami kivételesen nem próbál a nyál oldalról balanszírozni, bár lassabb szám, szintén kemény, hangulatos, talán ez tetszik eddig a legjobban.
2009. márciusában jelent meg a Journey through the Decade (ez Gackt 30. kislemeze), a másik Kamen Rideres single pedig augusztusban. Négy ill. három verzióban van rajtuk a címadó dal, ezek hangulatosabbak, lévén filmzene. Az első hard rockos, gitáros szám, tetszik, van egy remek remixje és egy szimfonikus változata is, a The Next Decade hasonló, de sablonosabb, ehhez is van klasszikus zenekari verzió. Aztán még négy kislemez van a tarsolyban, ezek jöttek sorban júni 10-től hetente. A Koakuma Heaven gyors, dance-es szám, elég sok vocoderrel, így nem igazán érvényesül az énekhang. Elég tucatmű, a párja, a My Father's Day már jobb, rockos, de szintén feledhető. A Faraway-en is inkább a másik, az Oblivious a jó, amelyeknek a korábbiakhoz hasonlóan szerepel a hangszeres változatuk is a lemezen. A Lost Angelsen a megszokottnál több, három dal is szerepel 2-2 verzióban. A címadó egész érdekes, epikus, vonósokkal kísért, néhol lassú, máskor zúzós szám, aztán egy gyorsabb rockos jön, a No Reason, és a legjobb a harmadik dal, a Suddenly. Sejtelmesebb, hangulatos, dallamos. Végül a Flower, oldalán az In Flames-szel. Na, vajon melyik tetszett jobban? :)
Kim adósságokban úszik (úszni viszont nem tud!), elhagyta a barátnője, így egy szép nap a híd szélén találja magát. Csendben eltűnik a Han folyó habjaiban, de reggel egy homokparton ébred. Nemsokára kiderül, egy lakatlan szigetre került, nem messze kiindulópontjától. A metropoliszt átszelő folyó közepén, a város egyik hídja alatt ért partot, egy megközelíthetetlen bozótosban.
Kim továbbra is elkeseredett, épp felkötné magát, amikor hasmenése lesz, aztán idővel egész hozzászokik a nomád életmódhoz, amelyre száműzetésében kényszerül. Nem ő az egyetlen, aki magányosan él, a távoli toronyházak egyik lakásában egy lány zárta be magát a szobájába (van ilyen Ázsiában, hogy nem jönnek ki évekig), és az internet segítségével él valamiféle álomvilágban. Szeméthegyek közt, a sötétben ül, és csak a Holdat fotózza, mert ott nincs senki. Évente kétszer, mikor légiriadó-gyakorlat van, kihúzza a függönyt, és körülnéz teleobjektívjével a leállt, kihalt városban, ám ezúttal egy igen furcsa alakot pillant meg (Kimet). Egymásra talál-e a két elveszett ember?
A film másik címe: Kim's Island (Kimssi Pyoroogi, 2009). Koreai dráma, némi romantikával és humorral, író-rendezője: Hae-jun Lee. Koreában májusban mutatták be, de nemrég szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is. Főszereplők: Jeong Jae-Young, Jeong Ryeo-Won, Park Young-Seo, Park Yeong-seo, Yang Mi-kyeong. Zene: Kim Hong-jib.
Épp csak belepillantottam, de egyből megfogott. Nagyon hangulatos zenével és képsorokkal indul, valamennyire művészi is, nagyon szép beállítások, képek vannak benne, még a sáros homokot is már-már festőien ábrázolja. Egyszerűen észbontó a film, igazi kincs, már ami az eredeti sztorit illeti és a rengeteg humoros apróságot. Bájos, romantikus végig, és nem a közhelyes, csöpögős módon, inkább abszurd jelenetei által. Tessék megnézni! Előzetes itt.
Filmzene: a rendezőnek második filmje ez a Like a Virgin után, amit csak azért említek, mert annak is Kim Hong-jib volt a zeneszerzője. Korábbi munkái: The Moonlight of Seoul, The Old Garden, The President's Last Bang, A Good Lawyer's Wife, Wedding Campaign OST... A sountracken 25 dal van, köztük a Lizard c. (track 12), amely egy tribute a Hot Potato zenekarnak. Szerintem a filmzene is elég eredeti lett, hangulatos, és túláradó, érzelmes vonósok helyett inkább kedves, játékos dallamokkal operál. Az első pár szám kicsit Beatles-es, aztán dzsesszesebb részek, klasszikus-zenei hangszerelés is felbukkan, miközben a fúvósok vannak előtérben meg egy-két prüntyögős húros hangszer. Kellemes, magában is hallgatható, változatos zene, izgalmas hangokkal. A közepefelé kicsit feltorlódtak a vonós-hárfás, lírai számok, a végén egy gitárdallammal, majd jön a már említett, poppos dal, a Lizard, amiben énekelnek is. Utána visszatérnek a húros, tengerparti, andalító témák, egyszer egy karibi öbölben, máskor Velencében érezzük magunk. A filmből számomra a 18-as track maradt meg legemlékezetesebbként. Aki teheti szerezze be ezt is a film mellé.
Ezt csak az ázsiai filmes téma miatt választottam az eszméletlenül tehetséges, 11 éves, koreai fiú, Sungha Jung, klasszikus gitárra átírt előadásai közül, de ajánlom mind, Tanita Tikaramot, Michael Jackson Billy Jeanjét, a Hotel Californiát főleg. De van még sok.
A GOEMON soundtrack április 22-én, röviddel a film megjelenése előtt jött ki Japánban, a zenét Akihiko Matsumoto szerezte. Itt van belőle egy-két részlet. Matsumoto (46) már jópár film- és játékzenét írt, Resident Evilhez, a Space Travelers c. filmhez, és ő írta a Returner modern zenéjét is, amiről már szó esett. A Bayside Shakedown nagy példányszámban eladott filmzenéjéért pedig díjat is kapott. A cdJapan eladási listáit nézve fenti, legújabb műve is sikeres, a japán filmzenék közül a harmadik helyen áll. 20 dal van rajta, a Columbia Music adta ki.
Nehéz a film nélkül nyilatkozni a zenéről, bár a trailer és a többi reklámvideó alapján el tudom már képzelni, hogy érzelgős, epikus, nagyszabású képek illenek hozzá. A fő téma is ehhez illő, kicsit sablonos, hárfás, vonóshangszeres, nagyon meghatós - és kicsit semmilyen. A záró szám ennek egy alternatív verziója, még lassabb, hömpölygő, négyzetre emelt pátosszal. A nyitó téma viszont már jóval hangulatosabb, drámaibb, kórussal indul. Sejtelmes, borús, nagyszabású, szimfónikus. Kellemes, gyors, akciójelenetes ritmussal, pengetős hangszerrel folytatódik, a címe Thief, és a tolvaj bizonyára fut. Szinte már látom a filmet. Keleties dallamok hintődnek el benne néhol, bár inkább indiainak hat némelyik, nincs ilyen erőltetett, kötelező, japán népzene beleszőve. Hangulatában eléggé emlékeztet azért a Shinobi vagy az Azumi zenéjére. Előbbire is jellemzőek voltak a túlzások, az agyoneditált, csillogó szempárok, tökéletesen libbenő frizurák. A hömpölygő zene, a sok hárfás rész miatt meg is jelennek képzeletemben a hatalmas, üde vízesések kis szivárványocskákkal.
A Banquet c. szám kicsit rockosabb, továbbra is nagyon kellemes, ebben is tisztára bollywoodot hallok, tipikusan olyan, hogy csoportban táncolják :) A Music Box c. számban egy zenélő dobozt hallunk, ennek inkább a filmben lehet értelme. A Goemon vs. Saizo egy pörgős, rockos harci zene, dobbal, gitárral, kórussal és persze, hárfák. Itt is van ilyen citeraszerű hangszer, nem tudom, pontosan mi, nagyon kevés információt lehet találni a lemezről. Ismerős nevek szerepelnek a további dalok címében, Hanzo, Kagemusha, Nobunaga, Sekigahara. A stílus a hollywoodi filmzenék világát idézi, nagyzenekar, kórus... de azért elég egyedi, érdekes. A lírai, zongorás Cha Cha töri meg a vonalat, ami gondolom, a főhős szerelmi életének tárgya, kettejük lírai dala következik utána, immár hegedűvel és hárfával is bőven leöntve. A vége felé már elég spoileresek a dalcímek, és egyre csöpögősebben készülünk a végkifejletre...
Nem szerepel a soundtracken, de a filmhez kapcsolódik a film egyik fő betétdala a Violet UK által előadott Rosa c. szám, amelyet az X-Japanos Yoshiki írt és producelt. Ez limitált példányszámban jelent csak meg kislemezen, a bemutató napján lehetett hozzájutni, most a japán ituneson érhető el még letöltésként.
Ayu 10. stúdiólemeze márciusban jelent meg, és első ízben cd és cd+dvd verzió mellett USB flash drive-on is kiadták. (A 2 GB-os adathordozón mp3 formátumban találhatók meg a dalok, plusz dalszövegek és klipek vannak rajta.) A lemez azóta már dupla platina lett, és szokás szerint a toplisták első helyén dekkolt hetekig. Két kislemez jött ki róla, a Day/Green és a Rule/Sparkle.
Valahol jogos is a hype, Ayumi annyira igényes és kellően eredeti popzenét csinál. Bár a dalokat mások szerzik, a korábbi lemezeiről is ismert nevek: CMYK, DAI, Yuuta Nakano, Kazuhiro Hana, Tetsuya Yukumi stb., a dalszövegeket pedig az énekesnő írja. Profi alkotások, trendi, dance-es, rockos beütésű, lendületes stílusban, nagyon jó hangszereléssel. Nekem most sokkal inkább bejön, mint a múltkori lemez, a Guilty. Csak ajánlani tudom. Néhány klip:
Next Level - a címadó, líraibb dal, Sparkle - technósabb szám, latexruha! :) Rule - rockos.
Valami isteni, mongol folk rock zenekarra akadtam, és kiderült, ők követték el részben Sergei Bodrov oscar-jelölt filmje, a Mongol filmzenéjét is. Az Altan Urag zenekar hagyományos, népi hangszereket kever lendületes, érzelmes rockritmusokkal, nemcsak a filmhez készült, hanem saját dalaik is epikus, lírai, nagyszabású történetekhez illő hangulatúak.
Meg kell hagyni, a zenekari biográfia nem sikerült valami szerényre. A film főhőse, Dzsingisz kán is megirigyelhetné tőlük a bátorságot, amivel saját zenei missziójukat népük sokszáz éve történt, katonai sikereivel hozzák párhuzamba, ugyanis ha őseik annó elfoglalták a fél világot, akkor ők majd meghódítják azt újra a folkrockjukkal. De amúgy aranyosak :) 2002-ben alakultak, első lemezük két évre rá jött ki “Foal's Been Born” címmel. A következő pedig az általam is hallgatott, ismertebb “Made in Altan Urag”, amit 2006-ban adott ki a Sonar Records. Van egy daluk a Khadak c. filmben is. A zenekarban egyébként közösen zeneiskolát végzett profik játszanak, öt 27 év körüli srác plusz egy lány, aki dobol. A hangszerek: zongora, yoochin (citeraféle), furuly, ütősök, hegedű, annak is főleg a népi, lófejű változata, és mellé hagyományos torokéneklés. Egy-két nemzetközi fesztiválon is felléptek már külföldön.
A Mongol filmzenéjének nagy részét a finn zeneszerző, Tuomas Kantelinen írta (korábbi műve pl. a Mindhunters zenéje), valamint van a lemezen öt dal az Altan Uragtól. Amellett, hogy a filmhez kitűnően illik, az epikus csatákat, a pusztaságot, a szereplők mély érzelmeit jól tükrözi, külön érdeme, hogy a finn szerző nagyon ráérzett a mongol zene hangulatára, az albumon az ő szerzeményei és a fenti folkbanda számai szinte észrevétlenül váltják egymást, nagy az összhang. Persze, akadnak inkább hagyományos, vonós, szimfónikus darabok, de szinte mindben van valami keleties dallam, ária, hangszer. Nagyon remek filmzene, önmagában is. Ez a dal tetszik legjobban (a zenekartól, és sajnos csak monóban hallható). Szóval, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy szerezze be a Mongol OST-t vagy a fenti mongolok zenéjét :) Itt egy kis kedvcsináló még:
Öt év után ismét egy angol nyelvű lemezzel rukkolt elő Utada Hikaru, az immár 26 éves hölgy új lemeze már most platina, pedig az USÁban még nem is kapható, csak digitálisan. Japánban még márciusban kijött a This Is The One, amelyről a "Come Back to Me" az első kislemezes dal. Már az előkészületek során kiderült, hogy egy sokkal mainstreamebb lemezt szeretne csinálni, ami ezért főleg RnB hatású zenét fog tartalmazni. A szövegek is felnőttebbre változtak, hogy komolyra, azt inkább nem mondanám, sok szexuális és füves téma bukkan fel bennük. 10 dal van, plusz különféle bónuszok. A Come Back to Me-hez Anthony Mandler készített a 20-as évek divatját bemutató klipet, amelyet a kiadó website-ján is megnézhetünk. Vizuálisan elég tetszetős, nekem legalábbis nagyon bejön ez a korszak, a zene viszont emészthetetlenül kommersz. Sajnos az egész lemezről is ezt gondolom, de van rajta pár érdekes, hangulatosabb dal, meg Utada hangja is szép. Aztán lehet, hogy eddig is ilyen popzenét játszott, csak a japán szövegek tették érdekessé (a számomra). Amúgy aki szereti az ilyen zenét, annak jó lemez.
A zajzene japán császára, Merzbow (Masami Akita) két lemezt is kiadott az idén. A Camouflage január 14-én jelent meg, a viszonylag hallgathatóbb Somei pedig másnap. Mindkettőn három, átlagosan 20 perc hosszúságú "zeneszám" található. A Somei annyiból fülbarátabb, hogy van benne dobritmus, bár elég kaotikus az is :) Az első dal, a Run Chicken Run csirkezajjal és csörömpöléssel egészíti ki a recsegést. A Lavaban fehérzaj-szerű súgás jelképezi a hallószerveinket leégető forró folyamot, míg az Augustus Depression c. szám végighallgatásától szerintem sokan felkötnék magukat. :) Igazából ehhez képest a Camouflage album nyugisabb, ott legalább nincs dörömbölés. Amiért ez a lemez felkeltette a figyelmem, az a különleges kiadása. A zenén kívül Merzbow készítette a borítót is, a normál verzió mini-LP tokban található, és 800 példány készült belőle, míg a boxset még exklúzívabb, 149 darab kézzel gyártott példány volt belőle kapható. A szerző egyedi kollázsait - hat kártya - tartalmazó, kézzel festett és összerakott, gumipecséttel ellátott dobozt egy selyemszalaggal kötötték át, ebben a normál cd-n kívül egy DTS 5.1-es, térhatású verziója is megtalálható a lemeznek, és még eukaliptusz-leveleket is dobtak bele. Itt egy kis sample.
Igazából régóta terveztem, hogy írok az egész Susumu Hirasawa diszkográfiáról, de lusta vagyok, és túl sok, úgyhogy csak röviden: zseniális. Ezzel most ugorjunk is inkább a Paprika zeneszerzőjének új albumára, ami februárban jelent meg Planet Roll Call címen, és elektronikus zenét tartalmaz. Annó azt hittem, csak a Paprika zenéjének van ilyen fura, egyéni stílusa a film miatt, de a többi albumot hallgatva rá kellett jönnöm, hogy ez igazából Hirasawa jellegzetes hangzása, úgyhogy hasonlót várhatunk a többi anyagán is. Komplex, egyedi, kicsit szokatlan, érdekes zenét. A fenti a 11. szólóalbuma, három év szünet után látott napvilágot.
55 éves, elektropop zenészként még mindig nagyon eredeti zenét csinál, számtalan egyéb projectje is volt, pl. több másik filmzene. Általában Satoshi Kon filmjein dolgozott, pl. Millenieum Actress, Paranoia Agent), aztán tagja a P-Model zenekarnak is, akik szintén kiadtak vagy egy tucat lemezt. Hirasawanak nem csak a zenéje, de a technikája is egyedi, sokat használ Amiga kompjútereket, és pl. 2001-es Solar Ray c. albumát egy napenergiával működtetett stúdióban vette fel. Egy alkalommal pedig megadott telefonszámokat koncert közben, hogy a csörgő mobilok szolgáljanak háttérzeneként. Albumainak témája is hasonlóképp változatos és különös, újabban a politikai véleményformálástól sem határolódik el, többek közt ezért is ajánlott fel ingyen zenét websiteján. Az itt található, letölthető dalok közt találunk egyet - Royal Road, Paradise - az új albumról, és párat a filmzenéiből is. Talán jobb is, ha belehallgatunk, elmesélni nehéz lenne. A japán nyelvű lemez egyik legjobb dala ez, nekem még a Phonon Belt c. tetszik.
Ez egy viral video, Daniel Wu blogján találtam, ahova a Shinjuku Incident (Jackie Chan új drámájának) mai premierje alkalmából tette fel. A dal Let's Go a Crudotól, ami Dan The Automator (Gorillaz, Handsome Boy Modeling School) és Mike Patton (Faith No More, Peeping Tom) közös projectje. A filmből nem sokat mutat, csak kis ízelítő (és jó zene).
Nehezen tudom összeadni Eiko Shimamiya zenéjét, pedig nagyon jó. Már az első hallgatásnál hanyattvág, annyira egyedi, profi hangzású, dögös, zseniális zene van "mögötte". Elektronikus, modern trance, eszmélyetlen jó sounddal, upbeat ritmus, és akkor erre jön a nyálas, női popéneklés. Hát, nem csinálhat mindenki olyat, mint én szeretném, és így is csak jót mondhatok róla, de nem tudom hova tenni. Mondjuk, ha éppen érzelgős, fülbemászó, lágy, női dalolászásra vágyok (kb. soha nem fordul elő), akkor jó, hogy ilyen remek zenéje van. Szerintem ehhez az erős, komoly hangzáshoz nem mindig illik ez a bealvós vattacukor hang. Mindenesetre hangulatos zene, és a lemezborítók is elég szépek, romantikusak.
A Sapporoban (Hokkaidon) született Eiko már egy jó évtizede aktív a zenélésben, két albuma jelent meg, a 2006-os O és a tavalyi Hikari Nadeshiko, plusz sok kislemez és pár EP, pl. a 2005-ös Ulysses, amit hallgatok. Kilenc track van rajta, japán nyelvű, Eiko írta a dalokat, de a hangszerelésben közreműködtek mások is. A lemez slágere talán a Mosquito c. dal lehet, elég fülbemászó, lírai szám, ezért ennél talán kevésbé zavaró a számomra a fent részletezett ellentmondás a zene és az ének közt. Ettől függetlenül nekem az albumot indító intro és az azt követő, címadó Ulysses tetszett a legjobban. Íme:
Az Ergo Proxynyitódalának előadójaként került érdeklődésem fókuszába a japán Monoral rockzenekar, amely két tagból áll: az énekes-gitáros, Anis Shimada és a gitáros-basszer Ali Morizumi. Egyszerű, de jó rockzenét játszanak, a fenti animében Kiri c. számuk szerepelt, abból hallható ki talán legegyértelműbben az erős U2-hatás a hangzásukban (még az énekhang is emlékeztet rá nagyon). Anis modellként dolgozott korábban meg kisérőzenészként. Japán-marokkói származású, Londonban született, és Franciaországban nőtt fel. Folyékonyan beszél angolul, japánul, franciául, arabul is. Ali tokiói, japán-amerikai leszármazott, szintén jól beszél angolul. Két EP-jük és három nagylemezük jelent meg, kiadójuk a Sony alá tartozó Haunted Records, amelyet a larukus Hyde alapított. Vele nagy barátságban van Anis, ő szokta Hyde szólóalbumainak angol dalszövegeit is leellenőrizni (a borítón is szerepel), és hasonló nyelvi segítséget ad a Janne Da Arc énekesének is. Hyde Masquerade c. dalában is hallhatjuk, ő rappel. Állítólag úgy ismerkedtek össze, hogy Hyde csajnak nézte Anist.
Első nagylemezük, a Petrol 2005-ben jelent meg, két évvel később pedig a Turbulence követte, ezen található a Kiri c. dal. Legutóbbi albumuk a Via, tavaly ősszel jött ki. Lemezeik angol szövegűek. Nemrég Latin-Amerikában turnéznak, most Japánban népszerűsítik az új lemezt. Fent linkelt weboldalukon és myspace-en is hallgathatjuk. Kiri live (a videó a hivatalos oldalon van, ahol többet is találunk):
Hogyan írjunk két hét alatt két Oscaros filmzenét? Bárcsak tudnám... Rengeteget hallottam már a Gettó milliomos c. filmről, de szeretem elkerülni a hype-okat, úgyhogy majd csak akkor akartam megnézni, ha már lecsitult a hírverés körülötte. Erre viszont most már sokat kell várni, tekintve, hogy az éjjel nyolc Oscart nyert a film, amiből kettőt isA. R. Rahman kapott, a legjobb filmzenéért és a legjobb betétdalért. Az indiai zeneszerző korábbi, jelentős műveit felsorolni sem volna itt elég hely, hazáján kívüli filmekhez is írt zenét, nekem egyik kedvencem pl. a kíniai Ég és Föld Harcosai score. Az ő műve még a Lagaan, Guru, Ghajini, Jodhaa Akbar zenéje és az Elizabeth: The Golden Age. Számtalan indiai díj mellett nyert már BAFTA és Golden Globe díjat is (utóbbiakat szintén a Gettó milliomossal), ilyen repertoárral elég fiatalnak is számít a maga 42 évével. A Slumdog Millionaire filmzenéjét is a kisujjából rázhatta ki, néhány hónapos előkészítés után két hét alatt írta.
A filmzene három Oscar-nevezést kapott, kettőt megnyert. A harmadik nevezés is a legjobb dal kategóriájának szólt, a M.I.A.-val közös O... Saya c. dallal, ő az előadója és a szerzője is még két másiknak is a lemezen, amelyeket nem Rahman írt: a Paper Planes és a remixje. A nyertes dal végül a Jai Ho lett (hallgassuk). Rahman a régi és a modern India vegyítésével próbálkozott zenéjében. A rendező, Danny Boyle, utálja a szentimentális dolgokat, csellót nekem bele ne tegyél, mondta, inkább lüktető, friss zenét kért - és kapott. Szintén az ő ötlete volt a brit, tamil származású énekesnő-zeneszerő M.I.A. szerepeltetése, akinek egy dala szerepel egyébként a Vexille OST-n is. A sountrack lemez M.I.A. tulajdonában levő N.E.E.T. kiadónál jelent meg. A készítésről bővebben: itt egy interjú. Magáról a zenéről most nem írnék részletesen, mert annál értelmesebbet úgysem tudok mondani, hogy szerintem megérdemelte a díjakat. Inkább hallgassunk bele (itt is), vagy vegyük meg.
Takashi Yamazaki 2002-es, japán scifije A begyűjtő címmel nálunk is ment, dvd-n kapható. A főszereplő poszteralak Takeshi Kaneshiro, a sztori: Nyolcvan év múlva az emberiség ideje lejár. Utolsó reménységünk egy vakmerő időutazó, aki visszatér a múltba, hogy megváltoztassa a történelmet. Látványos film volt, sok bugyutasággal és jó zenével, amely a hish-tech harci jelenetekhez illően részben pörgős, elektronikus alapokon nyugszik. A zeneszerző Akihiko Matsumoto, aki a Bayside Shakedown, Space Travelers filmek mellett a Resident Evil playstationös játékokhoz komponált zenét.
A sountrack a film évében jelent meg, az EMI kiadásában, és tartalmazza a film dalait, kivéve a végén hallható Lenny Kravitz dalt, amelynek "Dig In" a címe. A lemezen változatos zenei stílusokat hallhatunk, de ennek ellenére valamennyire egybeforr a benne található sokminden (itt fülelhetünk). Van zenekari, vonós szám, rockos technó, lírai, rappelős pop. Kellemes körutazás a lemez, a számomra már feledésbe merült film talán legjobban sikerült része.
Új Buck Tick lemez jelent meg a héten Memento Mori címmel. A nagy múltú, japán rockzenekar korábbi alkotásairól vegyes benyomásaim vannak, egyes számok tetszettek, mások nem, úgy igazán egyértelműen még nem nyűgöztek le, most sem. Tizenharmadik albumuk címe egy latin kifejezés, "emlékezz a halandóságra", 15 dalt tartalmaz. Két kislemez jelent meg róla, a Heaven és a Galaxy. 25 éves fennállásuk alatt sokféle zenét játszottak már, mostanában egyszerű rockzene előállítása a cél, ezt is kapjuk. Ezért könnyen fogyasztható - és számomra unalmas - az album. Csak átpörgetni volt türelmem. Egy-két érdekesebb számot találtam rajta, mint pl. a Coyote, Suzumebachi, Lullaby-III. Szerintem felejtős, sorry.
Kenji Kawait remélem, már nem sokaknak kell bemutatni, rengeteg ismert filmhez szerzett remek zenét, emellett videójátékokhoz, animékhez, tévéprogramokhoz is. Vannak "kedvenc" rendezői, illetve olyan rendezők inkább, akiknek ő a kedvence, pl. Mamoru Oshii és Hideo Nakata. Utóbbinak a Ringu 1-2, Chaos, Dark Water és Kaidan c. filmjeihez komponált sountracket, ezek a horrorfilmek elég ismertek nyugaton is. Oshii műveiből pedig a legismertebb a Ghost in the Shell, emellett az ő filmzenéje szól az Avalon, StrayDog alatt is, a legújabb pedig a The Sky Crawlers. Animéből említsük a Ranma 1/2-t és a Maison Ikkokut példaként.
A filmzenék mellett főleg instrumentális és elektronikus zenei műfajokban alkot. 1957-ben született. Atomfizikusnak készült, de inkább átigazolt a Shobi Music Academyre, majd azt is otthagyta. Egy rövid zenekarosdi után reklámzenéket kezdett csinálni, majd belépett a filmiparba. Nevéhez fűződik még a koreai Running Wild c. film zenéje, a Death Note-é és a Dragon Tiger Gate is. A fentiek mellett említendő még a Seven Swords (Hét kard legendája) és a Battle of Wits (Klánok háborúja), nemcsak, mert szintén ő a zeneszerző, hanem, mert ezekkel megnyerte a Hong Kong Film Awards díját, amelyre idén is nevezték az Ip Mannel, úgyhogy esélyes. A filmről itt:
Az Ip Man soundtracken 31 szám található, de a lemezből kering egy promó verzió is, amelyen csak 15 van. A lemez elég sok helyen kapható ill. megtalálható, az egyes dalokba akár a youtube-on is belehallgathatunk. Akinek ez sem elég, még meg is tanulhatja a theme songot, valaki csinált belőle zongorakottát itt. (Remek site egyébként, egy sor másik filmhez van..) Az Ip Man zenéje remekül passzolt a film hangulatához, az egyes számokat nem írnám le külön. Főleg szimfónikusak, jó, drámai hangzással, vonósok, mély tónusok jellemzik, és van pár lírai rész. Kínai, népi motívum, hangzás nem sok van benne, de akad (pl. Lost, Remembrance). A filmből leginkább ismerős fődallam többször is szerepel, pl. a Maestro és Little Thought c. trackekben. A nagyzenekaritól eltérő hangszínek elég ritkák, a Dangerben van egy kis dob és effekt. A Battle for Righteousness címéhez illően epikus dal, ebben sokminden van, nagy, drámai, hősies dobos-fúvós-vonós hangzás és női ének is, talán ez tetszett a legjobban.
Az 1999-ben Tokióban alakult, elsöprő energiájú instrumentális (poszt-)rockzenét játszó Mono zenekar ma Japán egyik legsúlyosabb zenei exportcikke, amely öt kontinensen turnézik.
A World's End Girlfriendről már korábban is hallottam, mivel szeretem az ilyen elektronikus, post-rock keverék zenéket, némileg hasonló a Monohoz. Katsuhiko Maeda szólóprojectjéről van szó, a zenész Nagaszakiból származik, Tokióban él. A "zenekar" első lemeze 2000-ben jelent meg Ending Story címmel, azóta már egy tucat cd-t kiadtak, melyek közül a 2006-os Palmless Prayer/Mass Murder Refrain a Mono-val közös anyag. Velük voltak észak-amerikai turnén is, egyébként pedig világszerte voltak koncertek, sok európai országban is. Most pedig 
A filmzene magával ragadott, amint belehallgattam, napokig a lejátszómban maradt. Inkább a zenekar stílusába illik, és nem az a tipikus, pusztán kíséretként értékelhető filmzene, hanem önálló albumként is megállja a helyét. Főleg elektronica, ambient, de klasszikus elemek is találhatók benne, nagyon bájos, csilingelő hangokkal, tingli-tangli zongorázással, szívhez szóló hegedűvel. Eszméletlen szép. A számcímek japánul vannak, már a rövd intrót követő első daltól a hideg futkos a hátamon. Elég sok a pittyegős hang, hárfa, szólózongora, music box a lemezen, ami talán a főhős babajellegére utal. Ezeket sokszor követi mélyebb hegedűs, csellós szám, amitől helyrebillennek a fülünkbe tódult magas frekvenciák.. Álomszerű az egész, a lehető legjobb reklám a filmnek a lemez, sokak érdeklődését keltette fel a zene. Kedvenc trackek: 2, 8, 12, 21. Egy részlet (11. 誕生会の夢):
Már négy éve, hogy nem adott ki Gackt új lemezt, a Diabolos óta, azonban nem tűnt el, a kislemezeket ontja. 12-t adott ki azóta, 48 dallal (igaz, sok az azonos verzió). Legutóbb a 
Próbálom időrendben. A Redemption után jött 2006. márciusában a Love Letter két dallal. A címadó egy líra, a másik a vad, rockos Dybbuk a régebbi, Crescent albumról. Ezek a Mobile Suit Z Gundam filmben szerepeltek. A 2007. februári No ni Saku Hana no Youni-t nem bírtam végighallgatni, nagyon lassú és unalmas, és egy szám van rajta ötször. Ezt követte nyáron a Returner két korábbi dal koncertfelvételével, majd szünet. 2008. decemberében jött ki a Jesus, amin a címadó mellett a Sayonara c. dal van, plusz mindkettő instrumentális változata. Ez már elég bejövős, jó rockos lett, mármint az első szám, a másik pedig szép, lassú, hegedűszólóval, ám ez is egy régi dal. Idén januárban jött a Ghost, amely a Terminator: The Sarah Connor Chronicles japán verziójának zenéje, innét van az egyik videó témája is. Kemény, elektronikus-rockos dal. Mellette szerepel a Blue Lagoon, ami kivételesen nem próbál a nyál oldalról balanszírozni, bár lassabb szám, szintén kemény, hangulatos, talán ez tetszik eddig a legjobban.
2009. márciusában jelent meg a Journey through the Decade (ez Gackt 30. kislemeze), a másik Kamen Rideres single pedig augusztusban. Négy ill. három verzióban van rajtuk a címadó dal, ezek hangulatosabbak, lévén filmzene. Az első hard rockos, gitáros szám, tetszik, van egy remek remixje és egy szimfonikus változata is, a The Next Decade hasonló, de sablonosabb, ehhez is van klasszikus zenekari verzió. Aztán még négy kislemez van a tarsolyban, ezek jöttek sorban júni 10-től hetente. A Koakuma Heaven gyors, dance-es szám, elég sok vocoderrel, így nem igazán érvényesül az énekhang. Elég tucatmű, a párja, a My Father's Day már jobb, rockos, de szintén feledhető. A Faraway-en is inkább a másik, az Oblivious a jó, amelyeknek a korábbiakhoz hasonlóan szerepel a hangszeres változatuk is a lemezen. A Lost Angelsen a megszokottnál több, három dal is szerepel 2-2 verzióban. A címadó egész érdekes, epikus, vonósokkal kísért, néhol lassú, máskor zúzós szám, aztán egy gyorsabb rockos jön, a No Reason, és a legjobb a harmadik dal, a Suddenly. Sejtelmesebb, hangulatos, dallamos. Végül a Flower, oldalán az In Flames-szel. Na, vajon melyik tetszett jobban? :)
Meg kell hagyni, a 
A Mongol filmzenéjének nagy részét a finn zeneszerző, Tuomas Kantelinen írta (korábbi műve pl. a Mindhunters zenéje), valamint van a lemezen öt dal az Altan Uragtól. Amellett, hogy a filmhez kitűnően illik, az epikus csatákat, a pusztaságot, a szereplők mély érzelmeit jól tükrözi, külön érdeme, hogy a finn szerző nagyon ráérzett a mongol zene hangulatára, az albumon az ő szerzeményei és a fenti folkbanda számai szinte észrevétlenül váltják egymást, nagy az összhang. Persze, akadnak inkább hagyományos, vonós, szimfónikus darabok, de szinte mindben van valami keleties dallam, ária, hangszer. Nagyon remek filmzene, önmagában is. 
Öt év után ismét egy angol nyelvű lemezzel rukkolt elő Utada Hikaru, az immár 26 éves hölgy új lemeze már most platina, pedig az USÁban még nem is kapható, csak digitálisan. Japánban még márciusban kijött a This Is The One, amelyről a "Come Back to Me" az első kislemezes dal. Már az előkészületek során kiderült, hogy egy sokkal mainstreamebb lemezt szeretne csinálni, ami ezért főleg RnB hatású zenét fog tartalmazni. A szövegek is felnőttebbre változtak, hogy komolyra, azt inkább nem mondanám, sok szexuális és füves téma bukkan fel bennük. 10 dal van, plusz különféle bónuszok. A Come Back to Me-hez Anthony Mandler készített a 20-as évek divatját bemutató klipet, amelyet a kiadó website-ján is 
Nehezen tudom összeadni Eiko Shimamiya zenéjét, pedig nagyon jó. Már az első hallgatásnál hanyattvág, annyira egyedi, profi hangzású, dögös, zseniális zene van "mögötte". Elektronikus, modern trance, eszmélyetlen jó sounddal, upbeat ritmus, és akkor erre jön a nyálas, női popéneklés. Hát, nem csinálhat mindenki olyat, mint én szeretném, és így is csak jót mondhatok róla, de nem tudom hova tenni. Mondjuk, ha éppen érzelgős, fülbemászó, lágy, női dalolászásra vágyok (kb. soha nem fordul elő), akkor jó, hogy ilyen remek zenéje van. Szerintem ehhez az erős, komoly hangzáshoz nem mindig illik ez a bealvós vattacukor hang. Mindenesetre hangulatos zene, és a lemezborítók is elég szépek, romantikusak.
Hogyan írjunk két hét alatt két Oscaros filmzenét? Bárcsak tudnám... Rengeteget hallottam már a Gettó milliomos c. filmről, de szeretem elkerülni a hype-okat, úgyhogy majd csak akkor akartam megnézni, ha már lecsitult a hírverés körülötte. Erre viszont most már sokat kell várni, tekintve, hogy az éjjel nyolc Oscart nyert a film, amiből kettőt is 
A filmzene három Oscar-nevezést kapott, kettőt megnyert. A harmadik nevezés is a legjobb dal kategóriájának szólt, a M.I.A.-val közös O... Saya c. dallal, ő az előadója és a szerzője is még két másiknak is a lemezen, amelyeket nem Rahman írt: a Paper Planes és a remixje. A nyertes dal végül a Jai Ho lett (
Takashi Yamazaki 2002-es, japán scifije A begyűjtő címmel nálunk is ment, dvd-n kapható. A főszereplő poszteralak Takeshi Kaneshiro, a sztori: Nyolcvan év múlva az emberiség ideje lejár. Utolsó reménységünk egy vakmerő időutazó, aki visszatér a múltba, hogy megváltoztassa a történelmet. Látványos 
Új Buck Tick lemez jelent meg a héten Memento Mori címmel. A nagy múltú, japán rockzenekar korábbi alkotásairól vegyes benyomásaim vannak, egyes számok tetszettek, mások nem, úgy igazán egyértelműen még nem nyűgöztek le, most sem. Tizenharmadik albumuk címe egy latin kifejezés, "emlékezz a halandóságra", 15 dalt tartalmaz. Két kislemez jelent meg róla, a Heaven és a Galaxy. 25 éves fennállásuk alatt sokféle zenét játszottak már, mostanában egyszerű rockzene előállítása a cél, ezt is kapjuk. Ezért könnyen fogyasztható - és számomra unalmas - az album. Csak átpörgetni volt türelmem. Egy-két érdekesebb számot találtam rajta, mint pl. a Coyote, Suzumebachi, Lullaby-III. Szerintem felejtős, sorry.