Kategória archívum: MŰSOR

Kínai körkép

Antonioni: A Chung Kuo – Kína című dokumentumfilmjének vetítéséhez kapcsolódóan válogatást mutatnak be kínai játékfilmekből az Örökmozgóban, május 7. és május 22. közt.

A Saolin-templom szent köntöse – május 7. 16:30

Dal volt a fegyvere (1959) – május 9.

Kategória: KÍNAI, MŰSOR | Kommentelj

Koreai filmvetítések

A koreai nagykövetség által szervezett filmhét május 10. és 14. között kerül megrendezésre az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Program:

Május 10. (hétfő):
A gyilkos hangja – Voice of a Murderer (kisterem, 17:00),
Nemzeti válogatott – Take Off (nagyterem, 19 és …

Kategória: KOREA, MŰSOR | Kommentelj

Sakura

Az ELTE Füvészkert az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezi a japán Sakura-ünnepet, azaz a Cseresznyevirágzás-ünnepet. Ilyenkor a Füvészkertben a látogatók letelepedhetnek a gyönyörű, virágzó cseresznyefák alá, s kellemes piknik közben élvezhetik a tavaszi simogató napsugarakat. Emellett hétvégenként számos program …

Kategória: JAPÁN, MŰSOR | Kommentelj

Titanic a Tigris évében

Kezdetét vette a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Magyarország legnagyobb nemzetközi filmes eseménye 2010. április 8 – 18. között kerül megrendezésre. A Tigris éve címmel önálló blokkot alkotnak a kínai filmek, de a közönség ugyanebben a szekcióban láthatja majd az elmúlt …

Kategória: MŰSOR | Kommentelj

Soil & “Pimp” Sessions

2010 április 12, hétfő, 20:00
A38 hajó (Budapest, Petőfi híd, budai hídfő)
belépő: 3000 (elővételben), 3500 (helyszínen)

“A Soil & ‘Pimp’ Sessions hat teljesen őrült japán úriember vállakozása, mely során arra tesznek kísérletet, hogy bebizonyítsák: a dzsessz, a funk

Kategória: JAPÁN, MŰSOR, ZENE | 1 hozzászólás

Ázsiai R&B zenés buli

“A Love&Scream Magyarország első olyan partija, ahol az amerikai R&B mellett,helyet kapnak az ázsiai slágerek is. Középpontban a koreai, japán, illetve egyéb távol-keleti zenék.”

Az alábbi oldalon lehet számokat is kérni. Menjetek! :)

Kategória: MŰSOR, ZENE | 5 hozzászólás

Indiai táncosok

2010. március 29-én először mutatkozik be Magyarországon a híres Mamata Shankar Dance Company a Thália Színházban egy közép-kelet európai turné keretében. Jegyek itt.…

Kategória: HINDI, MŰSOR | Kommentelj

DJ Krush Pécsen

Ismét hazánkba látogat DJ Krush, most nem is a fővárosban, hanem a Pécsi Egyetemi Napok keretében lép fel. Április 24-én, szombaton játszik a nagyszínpadon 01:45-kor (éjjel).…

Kategória: MŰSOR, ZENE | Kommentelj

Yamato – Matsuri Fiesta!

Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ

A mindig teltház előtt játszó Yamato frenetikus dobpergető társulata új előadásával új színben új díszlettel és új varázslattal 2010. április végén újra Budapesten lép fel! Idén a „Matsuri Fiesta!”-val készülnek.

Réges-régen amikor az ősi Japánban felhangzott …

Kategória: MŰSOR, ZENE | Kommentelj

Japán filmhét az Örökmozgóban

Időpont: 2010. március 25. – március 31.
Az idei japán filmhét ízelítőt nyújt a japán film 21. század eleji terméséből. A hét során levetített – Magyarországon még be nem mutatott, többségében díjnyertes – filmek mindegyike a mai japán filmeseket foglalkoztató …

Kategória: JAPÁN, MŰSOR | 4 hozzászólás

Tavaszváró IndiaFest


Időpont: Március 6., szombat
Hely: Merlin (Bp. V., Gerlóczy u. 4)

Az egyik legnagyobb indiai ünnep, a Holi alkalmából a rendezvényt megnyitja India magyarországi nagykövete, Ranjit Rae úr. Program:

19h – Holi Milan Samaroh: vendégek köszöntése indiai édességekkel és …

Kategória: HINDI, MŰSOR | Kommentelj

Újabb zenés buli

A sikeres, decemberi bemutatkozó buli után megrendezésre kerül a második shinshoku FEVER, ezúttal a Tűzraktér tornatermében, ami tágasabb, mint az első buli helyszíne volt.  Ez alkalommal egy fergeteges, télbúcsúztató jelmezes bulira várjuk az ázsiai popzene szerelmeseit, és mindenki mást, aki …

Kategória: MŰSOR | Kommentelj

Égenjárók

Mindenkit szeretettel vár a Cornerfilm 2010. február 27-én 10.00 és 17.00 között a budapesti Puskin moziba, ahol az Égenjárók, vagyis a Sky Crawlers (rendezte Mamoru Oshii) hazai bemutatója lesz, ill. ez alkalomból egész napos rendezvény. Program:

ÉGENJÁRÓK-premier a …

Kategória: ANIME, JAPÁN, MŰSOR | 1 hozzászólás

Hindi filmklub

Zenés időutazásra invitálunk mindenkit, a hindi filmek azon jeleneteiből válogattunk, ami a legkülönlegesebb bennük: a dalbetétekből. Huszonöt dal az 1955 és 2009 közötti időszak huszonnöt filmjéből: különböző korszakok, különböző zenei stílusok, különböző táncok. A válogatás megkísérli a lehetetlent: felvillantani Bollywood

Kategória: HINDI, MŰSOR | Kommentelj

Mono @ A38

Az 1999-ben Tokióban alakult, elsöprő energiájú instrumentális (poszt-)rockzenét játszó Mono zenekar ma Japán egyik legsúlyosabb zenei exportcikke, amely öt kontinensen turnézik.
http://www.myspace.com/monojp

Koncert időpont: 2010.02.22.
Hely: A38 Hajó

Fellépők: Rising Sound – Mono (JP), Pozwakovski, DJ Case (Tilos / …

Kategória: JAPÁN, MŰSOR, ZENE | Kommentelj