Lassan egy éve vettem ezt a 2007-es, koreai filmet Chinatownban, egy ázsiai-dvd-boltban, érdekességképpen azért is, mert NYC-ben játszódik. Szép, delux, domború kartonban volt, és a tapasztalt szemnek is eredetinek tűnt, így kissé meglepett, amikor beraktam, és német nyelvű menük jöttek fel. Először azt hittem, a médialejátszó hiszi azt, hogy nekem ilyen kell ebben a térségben, de egyre inkább úgy festett a dolog, hogy nincs más, kénytelen voltam eredeti nyelven, német felirattal élvezni. Szerencsére New York Koreatownjában játszódik a film, erre is utal a címe (utcanév), így a két harmadában angolul beszélnek.
Koreai-amerikai koprodukció, a CJ Entertainment terjeszti, de inkább indie filmnek tűnik, a rendezője Michael Kang. Főleg koreai-amerikai színészek szerepelnek benne, a főhős John Cho, akit talán a Harold és Kumar filmekből ismerhetünk, valamint Jun-seong Kim és Grace Park, a Battlestar Galactica "Boomer"-je. Azóta kiadták már a dvd-t a tengerentúlon az ősszel, angol felirattal és sok extrával, és azzal reklámozva, hogy "this is not a Chinatown bootleg" :D
A Tribeca Film Festival-on debütált a film, majd Pusanban, ill. koreában vetítették, később még megjárt néhány fesztivált, mire a boltokba került, a németeknél még 2008-ban, majd tavaly októberben a már említett R1-es verzió.
A film elég jól indult, a K-town gengsztereinek világába csöppen egy ambíciózus, koreai származású ügyvéd (John Cho). Egy fiatalkorú srácot védene, akit gyilkossággal vádolnak, és akinek van egy csinos nővére (Grace Park). Hősünk csak lassan ismerkedik meg a helyi viszonyokkal, mint kívülálló, lévén sokadik generációs, amerikai szülött, akinek öltönyben, akadozó nyelvtudásával nehéz beilleszkednie a koreai negyed éjszakai világába. Információk után kutatva végül megismerkedik egy helyi rosszfiúval is, majd bedurvulnak a dolgok. Egész jó lett volna, ha a végén nem kavarják össze a sztorit, de azért hangulatos volt. Előzetes.
Bosszúszomj után vérszomj, itt van az Oldboy-jal elhíresült koreai rendező, Park Chan-wook új filmje, a Thirst (Bakjwi, 2009). Egy kórházban ügyködő pap beszáll egy fenyegető vírus elleni küzdelembe, mint tesztalany, ám a szertől vámpírrá alakul. A horror-dráma producere és írója is Park Chan-wook, a történetet részben Émile Zola Thérèse Raquin c. regénye ihlette. Természetesen van benne szerelmi szál is, sőt, ez az első koreai film, amelyben férfi nemiszerv is felbukkan. De valószínűleg más érdemei miatt nyerte el az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri díját.
Főszereplők: Song Kang-ho, Kim Ok-bin, Shin Ha-kyun; fényképezte: Jeong Jeong-hun. A zenét Cho Young-wuk írta, aki a rendező korábbi filmjein is dolgozott (I'm a cyborg, Oldboy, JSA). A soundtrack még a tavasszal megjelent, amikor a filmet is bemutatták, amely aztán egy tucatnyi filmfesztiválon szerepelt még. A koreai és amerikai DVD-k november 17-én, a brit dvd és bluray pedig január 25-én jelennek meg. Magyar kiadásról egyelőre nem tudok, de bizonyára lesz az is. A fansubot már megtalálhatjuk a feliratok.hu-n... Trailer:
Bár Park Chan-wooktól eddig csak a Lady Vengence-t untam, a többi tetszett, nem tettem túl magasra a mércét, mégiscsak horrorfilm, ráadásul vámpíros. Az pedig hiába divat a mai emókorban, engem sosem fogott meg igazán, kivéve mondjuk a Moon Childot. Igaz, a szörcsögést ott sem bírtam, kéne valami vámpír-etikett az étkezéshez.. Abban viszont a korábbiak alapján nem kételkedtem egy percig sem, hogy sikerül-e a rendezőnek durva vagy ijesztő filmet csinálni, inkább az a kérdés, hogy lehet-e egy ilyen sztori elég komoly. Ez egy új terület volt neki is, ügyesen vágott bele. A sztoriról többet nem árulok el inkább. A rá jellemző fordulatokat, bizarr jelenteket és humort itt is megtaláljuk, és nem egy hétköznapi történetet fogunk látni. Bár az alapproblémák (vérigény, napfény-fóbia és morális kérdések) nem hoznak sok újat, inkább a megvalósítás. Érdekesek a kameramozgások, és a szexuális vagy vámpíros jelenetekben kevés a kompromisszum. A történet lassú drámaként folyik, és az izgalmasabb részekben sem akciót látunk, inkább eszement, morbid poénokat.
A Frozen Flower (Ssanghwajeom) 2008-as, koreai film, tavaly év végén mutatták be. Rendezte Yu Ha (A Dirty Carnival, Marriage is a Crazy Thing). Főszereplők: Jo In-sung, Ju Jin-mo és Song Ji-hyo. A film a Goryeo Dinasztia korában játszódik, és egy, a királyi családon belüli, különös szerelmi drámáról szól.
A történet idején egy testőrsereget nevelnek ki az uralkodó védelmére, a király pedig egyikükkel különösen szoros kapcsolatba kerül. Mindeközben az országra nagy politikai nyomás nehezedik a kínai Yuan Dinasztia felől is, a hatalomért való harcban fontos szerepet kap, hogy végre megszülessen a trónörökös. A királyné fiatal és szép, a selyemágy is pazar, csak éppen a király a fiúkat szereti. A film állítólag valós, történelmi eseményeken alapszik. Érdekes a történet, drámai és izgalmas, vannak szép kosztümök és látványos kardforgató-jelenetek is, úgyhogy ajánlom. (De csak felnőtteknek.. a film tartalmaz néhány zavarbaejtő ágyjelenetet és némi brutalitást.)
Találgatások után megerősítették a hírt az érintettek a Pusan Filmfesztiválon, Koreában, Park Chan-wook (a JSA, Bosszú-trilógia rendezőjének) új filmjét illetően. Costa-Gavras 2005-ös Le Couperet (the Ax) című filmjének remake-jét fogja elkészíteni a koreai rendező. A görög születésű, francia Costa-Gavras filmjeit a politikai motívumok jellemzik, és a fenti sem mentes a komolyabb témáktól. A 2005-ös belga-francia-spanyol filmben José Garcia szerepelt, egy munkáját elveszítő, középkorú, középosztálybeli férfiről szól, aki lassan az elméje épségének is búcsút mond álláskeresés közben, ezért különös módját választja a munkaerőpiacon való versengésnek. A hírt a péntekig tartó fesztiválon maga Costa-Gravas jelentette be, "Örömmel hallottam Parkról, aki már csinált politikai filmeket is, hogy most az én filmemet dolgozná fel. Találkoztunk és beszéltünk sokat itt, Pusanban. Nem akartam véleményt mondani (a filmről), de támogatni fogom, amennyire tőlem Franciaországból telik." - mondta.
Kim adósságokban úszik (úszni viszont nem tud!), elhagyta a barátnője, így egy szép nap a híd szélén találja magát. Csendben eltűnik a Han folyó habjaiban, de reggel egy homokparton ébred. Nemsokára kiderül, egy lakatlan szigetre került, nem messze kiindulópontjától. A metropoliszt átszelő folyó közepén, a város egyik hídja alatt ért partot, egy megközelíthetetlen bozótosban.
Kim továbbra is elkeseredett, épp felkötné magát, amikor hasmenése lesz, aztán idővel egész hozzászokik a nomád életmódhoz, amelyre száműzetésében kényszerül. Nem ő az egyetlen, aki magányosan él, a távoli toronyházak egyik lakásában egy lány zárta be magát a szobájába (van ilyen Ázsiában, hogy nem jönnek ki évekig), és az internet segítségével él valamiféle álomvilágban. Szeméthegyek közt, a sötétben ül, és csak a Holdat fotózza, mert ott nincs senki. Évente kétszer, mikor légiriadó-gyakorlat van, kihúzza a függönyt, és körülnéz teleobjektívjével a leállt, kihalt városban, ám ezúttal egy igen furcsa alakot pillant meg (Kimet). Egymásra talál-e a két elveszett ember?
A film másik címe: Kim's Island (Kimssi Pyoroogi, 2009). Koreai dráma, némi romantikával és humorral, író-rendezője: Hae-jun Lee. Koreában májusban mutatták be, de nemrég szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is. Főszereplők: Jeong Jae-Young, Jeong Ryeo-Won, Park Young-Seo, Park Yeong-seo, Yang Mi-kyeong. Zene: Kim Hong-jib.
Épp csak belepillantottam, de egyből megfogott. Nagyon hangulatos zenével és képsorokkal indul, valamennyire művészi is, nagyon szép beállítások, képek vannak benne, még a sáros homokot is már-már festőien ábrázolja. Egyszerűen észbontó a film, igazi kincs, már ami az eredeti sztorit illeti és a rengeteg humoros apróságot. Bájos, romantikus végig, és nem a közhelyes, csöpögős módon, inkább abszurd jelenetei által. Tessék megnézni! Előzetes itt.
Filmzene: a rendezőnek második filmje ez a Like a Virgin után, amit csak azért említek, mert annak is Kim Hong-jib volt a zeneszerzője. Korábbi munkái: The Moonlight of Seoul, The Old Garden, The President's Last Bang, A Good Lawyer's Wife, Wedding Campaign OST... A sountracken 25 dal van, köztük a Lizard c. (track 12), amely egy tribute a Hot Potato zenekarnak. Szerintem a filmzene is elég eredeti lett, hangulatos, és túláradó, érzelmes vonósok helyett inkább kedves, játékos dallamokkal operál. Az első pár szám kicsit Beatles-es, aztán dzsesszesebb részek, klasszikus-zenei hangszerelés is felbukkan, miközben a fúvósok vannak előtérben meg egy-két prüntyögős húros hangszer. Kellemes, magában is hallgatható, változatos zene, izgalmas hangokkal. A közepefelé kicsit feltorlódtak a vonós-hárfás, lírai számok, a végén egy gitárdallammal, majd jön a már említett, poppos dal, a Lizard, amiben énekelnek is. Utána visszatérnek a húros, tengerparti, andalító témák, egyszer egy karibi öbölben, máskor Velencében érezzük magunk. A filmből számomra a 18-as track maradt meg legemlékezetesebbként. Aki teheti szerezze be ezt is a film mellé.
A magyar-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából koreai filmhetet rendeznek június 22 és 26 között az Uránia moziban. A program a következő:
Június 22. (hétfő): Rejtett napfény (Secret Sunshine, 2007) 19:00, nagyterem; Hazafelé (The Way Home, 2002) 21:00, kisterem.
Június 23. (kedd): Sírfelirat (Epitaph, 2007), 19:00, nagyterem; Erkölcstelen tudós (The Forbidden Quest, 2006), 21:00, kisterem.
Június 24. (szerda): Augusztusi karácsony (Christmas in August, 1998), 19:00, nagyterem; Maraton (Marathon, 2005), 21:00, kisterem.
Június 25. (csütörtök): Mesterszakács (Le Grand Chef, 2007), 19:00, nagyterem; A halál jele (Memories of Murder, 2003), 21:00, kisterem.
Június 26. (péntek): Életünk legszebb pillanatai (Forever the Moment, 2007), 19:00, nagyterem; Sztárrádiós (Radio Star, 2006), 21:00, kisterem.
A kisterembeli vetítések ingyenesek, míg a nagytermes előadásokra 690 forintért kapható jegy az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással vetítik.
A Marine Boy (2009) egy februárban bemutatott, friss, koreai akciófilm, egy új rendező, Yoon Jong-seok munkája. A krimi, thriller, dráma műfajokat is érintő alkotás egy szerencsejátékos úszásoktatóról szól, aki hirtelen nagy pénzzavarba kerül, és sportbéli tehetségét kénytelen egy gengszter alkalmazásába adni. Az óceánon keresztül kell drogot csempésznie úszva ("csak" Japánból). A koreai filmekben nem nagyon bízok az utóbbi években, inkább kerülöm őket, de a plakátot látva úgy voltam ezzel, hogy ha pocsék is a film, a fiatalember felsőteste legalább nyújt valamiféle élvezetet :) Főszereplő: Kim Kang-woo, valamint Jo Jae-hyeon, Park Si-yeon, Lee Won-jong.
Azért a történetet sikerült egész szórakoztatóra megbonyolítani, különféle, több rétegű karaktert ismerhetünk meg. A fő gengszter Kang egy korábbi társának lányát neveli/támogatja, akinek apját megölték, a lány Kangra gyanakszik, ellene próbál szervezkedni, de közben elcsábítja az úszófiút is. A filmben leginkább ez a krimi-thriller rész a kiemelkedő, a személyes történetek, fordulatok, és kevésbé az akció. Persze, az is akad, de sok esetben kiszámítható és közhelyes jeleneteket láthatunk, olyasmit, mint pl. a szikla szélén billegő autó. Kétórás a film, néha lassúnak éreztem, vagy csak türelmetlen voltam, de az öbölátúszást át is pörgettem, hiába a delták. Ennek ellenére nem volt rossz.
Mivel 장영규 a kedvenc koreai filmzeneszerzőm, és nagy a káosz az adataiban, összegyűjtöttem a filmográfiáját. A keveredés fő oka a hiányos adatbázisokon (pl. imdb) kívül a többféle átírása a koreai neveknek, ezért Jang Young Gyu szerepel Jang Yeong Gyu-ként, Jang Yeo Gyu és Chang Yeong Gyu néven is, valamint fellelhetők a fenti verziók Gyu helyett Kyu-val. Emellett gyakori, hogy más zeneszerzőkkel osztja meg a munkát, sokszor pl. Lee Byung-Hoon oldalán, aki szintén tagja az UhUhBoo Bandnek. Utóbbi néha Bandként, később Projectként szerepel, tagjai: Baek Hyun-Jhin (énekes), Jang Young-Gyu, Lee Chul-Hee, Bang Jun-Seok, Lee Byung-Hoon. A helyzet bonyolítására ők többségében külön is igen termékeny filmzeneszerzők, különösen a legutóbbi. Gyakori partnere még Dalparan (Gang Gi Yeong avagy Kang Ki Young, 달파란) is. Íme ők ketten:
Jang későbbi zenekara, melyben Dalparan is szerepel, a Peach(es), ez a formáció 2002 óta létezik az alábbi tagokkal: Jang Young-Gyu, Dalparan, Bang Jun-seok, Lee Byung-Hun és Jang Min-seung. Ez a pár név gyakorlatilag a koreai filmzeneipar krémje, külön-külön és mindenféle variációkban több tucat kiváló soundtrackkel büszkélkedhetnek. A legrégibb, közös kapocs a bandák közt Lee Byung-Hun, akivel a zeneszerző még '94-ben ismerkedett meg. A Flower Island c. filmben, melynek természetesen ők szerezték a zenéjét is, szerepelnek színészként, mint meleg pár. A többiekkel aztán a filmzenén kívül zenekari lemezeket is adtak ki (pár UhUhBoosat), és más zenészeknek is írtak dalokat (mint pl. a Hypnotized OST-n éneklő, Dye nevű hölgy szólóalbuma), és még koncertezni is maradt energiájuk, mindenféle performanszokkal kísérve. Íme a tehetséges barackok:
Végül pedig egy bizonyára nem teljes és akár hibákkal is tűzdelt Jang Young-Gyu filmográfia (nem gondoltam volna, mikor elkezdtem kutatni, hogy ennyi lesz, most egy időre van mit hallgatnom), kb. időrendben: (Forrás: imdb, cinemasie, google, kmdb.or.kr, maniadb, wiki...)
Ring Virus
Taekwon Girl (aka Bizarre Love Triangle)
Just Do It (sok mással)
The Foul King (+ Lee Byeong-Hun, UhUhBooként is)
Flower Island (+ Lee Byeong-Hun, UhUhBoo)
Sympathy for Mr. Vengeance (as UhUhBoo Project)
The Coast Guard (+ Lee Byeong-Hun) r.: Kim Ki-duk
Waiting for Spring (Bang Jun-Seokkal)
Green Chair (UhUhBoo project)
The Uninvited Hypnotized
R-Point (+ Lee Byeong-Hun, Dalparan A Bittersweet Life (+ Dalparan)
Whispering Corridors 4. aka Voice (+ Lee Byeong-Hun)
Boy, Goes to Heaven (Dalparan)
The Secret Within Her Mask (2005)
Aachi & Ssipak (as Peach) Les Formidables (aka Enemy) (+ Dalparan)
The Fox Family (as Peach)
Dasepo Naughty Girls (Peach)
Like Father, Like Son (Peaches)
Tazza
White Moon (Gachuktte)
Soeyoun - The Substance of Earth
Crush and Blush
Antique (+ Dalparan) The Good, the Bad, the Weird (+ Dalparan)
2008-as, koreaifilm. Egy "modern fiú" politikai és szerelmi drámáját láthatjuk a 30-as évek - valóban modern, szinte mainak tűnő - Koreájában. A fenti kifejezés már akkoriban is élt, egy divatirányzatot és életmódot jelölve, amely még 1910 körül érkezett a hódító japánokkal együtt, akik fegyvereik mellett a kor francia ihletésű divatját is magukkal hozták. A nyugatias, nőies ruhák, szoknyák, akkori (jazz, swing) zene mellett a "modern" gondolkodás is szemben állt a régi, konfúciánus értékekkel. A film ezt a nagyvárosi, elit világot jeleníti meg egy jómódu, hedonista playboy (Hae-il Park) szemszögéből, aki a japánoknak dolgozik hivatalnokként. Ám jön a végzet asszonya, a szerepre tökéletes Kim Hye-su személyében, aki a világ egyik legszebb és legvonzóbb nője. A rendező Jung Ji-woo (Happy End, Blossom Again). A tavalyi, 29. Blue Dragon Film Awards-on a film tehcnikai díjat nyert, és a legjobb világításnak járó elismerést is megkapta, utóbbit láthatjuk is, hogy joggal. Fényképezte: Kim Tae-kyoung. Zene: Lee Jae-jin.
A főhős egy átlagos napjával indul a film, meglepően mai képsorokkal, ahogy a konyhába megy az inges, öltönyös, elegáns fiatalember, a hűtőszekrény mellett kenyérpirító, csillogó autóján elsuhan a villamosok mellett, a hivatalban csörögnek a telefonok, a 30-as években minden volt már (interneten és blogon kívül:), csak aztán jött a háború. A pályaudvaron csoportok fotózzák egymást, csinos, szexi lányok vihognak a jólöltözött pasik körül, egy japán barát érkezik, magasrangú hivatalnok, akivel együtt megy a bárba este. Itt, a színpadon táncolva és énekelve jelenik meg a Nő, aki aztán forrása és főszereplője lesz a további bonyodalmaknak, amelyek már a koreai függetlenség ügyét érintik.
Remek zene is készült a filmhez, a korabeli díszletekkel, ruhákkal és a jó színészekkel, akik megjelenítik a régi idők eleganciáját, nagyon hiteles(nek tűnő), hangulatos képet kapunk. Kim Hye-suhoz nincs mit hozzáfűzni, gyönyörű, okos, vonzó és szexi nő, aki körül még akkor is forr a levegő, ha nem dobja le úgy a ruháit, mint pl. a Hypnotizedban tette. Néhány hónapig énektanárhoz is járt a film miatt, sokoldalú tehetségét ezen a téren is megmutathatta, ugyanis négy dalt is énekel a filmben, amelyek külön kislemezen is megjelentek. Érdekes a történet is, izgalmas a film, csak ajánlani tudom. A hangulat, kor és a téma miatt kicsit a Lust, Caution jutott eszembe róla, bár annál talán könnyedebb. trailer
The Good, the Bad, the Weird (좋은 놈, 나쁜 놈, 이상한 놈) 2008-as, koreai western, amelyet még a Cannes-i Filmfesztiválon mutattak be, azóta vártuk. A japánok sukiyaki westernje (és persze, a spagetti western) után szokás kimcsi westernként hivatkozni rá, az ország nemzeti eledele miatt. A rendező Kim Ji-woon (A Bittersweet Life, A Tale of Two Sisters). Fsz: Lee Byung-hun, Song Kang-ho, Jung Woo-sung. Zene: Dalparan és Jang Young Gyu. A filmet, mint címéből is kiderül, A jó, a rossz és a csúf inspirálta.
A történet helyszíne Mandzsúria a 30-as években, a Koreával határos, sivatagos, kínai terület, ahol a megszálló, japán hadsereg katonái és mindenféle banditák garázdálkodnak. A három címszereplő egy vonaton találkozik, más-más ügyben indultak el, de - mint az eredeti filmben is - céljuk ugyanaz, a pénz. A Rossz (akit A Bittersweet Life-ban és a JSA-ban láthattunk) egy térképet próbál megszerezni, a Jó őt próbálja megölni, a Furcsa (leginkább a Hostból emlékezetes) pedig a lopott térképpel menekül a banditák által megállított vonatról. Hamar rájönnek, hogy valamiféle kincsestérképről van szó, elindul a hajsza, a főhősök pedig mindenféle kombinációban szembekerülnek egymással.
A film hatalmas költségvetésből készült, és a nyári, koreai bemutatón is jól szerepelt. Igen látványos, és kiváló zenéje van (talán az a legjobb), ügyesen megragadták az adott stílust. A poénokat butának éreztem, de talán ilyennek kell lenniük, és kicsit véresebb, erőszakosabb volt a film, mint szükséges. Mindenesetre a sivatagos környezet remek tájképeket szolgáltat a western hangulat megteremtéséhez. Sergio Leone eredetijéhez tán mégsem lehet mérni, legalábbis annál egy órával rövidebb (130 perces) a film, bár nekem még így is egy órával hosszabbnak tűnt, mint kéne.. De hát ez, a megfagyott pillanatokkal teli, lassú misemtörténés, a műfaj elemi része, ahogy maguk - a szintén nem túl szimpatikus - karakterek is. Aki kedveli a westernt, nézze meg, valószínűleg tetszeni fog.
Kim Ki-duk legújabb filmje, a Dream (Bi-mong, 2008) mostanában jelenik meg DVD-n Koreában, ahol már októberben bemutatták a mozik. Előző filmje, a Breath vonalán halad tovább a film annyiból, hogy a rendező korábbi alkotásaival szemben ebben jóval több dialógus van, és bár rengeteg szimbólum és elgondolkodtató jelenet, kép van benne, azért egy viszonylag koherens sztorira épül. Egy férfi és egy nő útjai találkoznak kissé misztikus módon, a férfi álmai és a nő tettei nagyon hasonlóak, és magánéleti drámájuk is összekapcsolja őket, amolyan yin és yangként egyet kiadva. Az álom elmossa a valóság és a fantázia határait, jelképként pedig még pillangókat is láthatunk. Trailer:
Hangulatában, stílusában is emlékeztet az előző filmre a koreaiul szomorú álom névre hallgató film, és Kim azon új szokása is megmaradt benne, hogy külföldi színészt alkalmazzon. Ezúttal a japán Odagiri Joe játssza a főszerepet Lee Na-young oldalán. Természetesen a forgatókönyvet is Kim Ki-duk írta. Ezt a filmet is gyorsan forgatták, bár nem annyira, mint a Breathet, ami egy hét alatt lett felvéve, a Dream forgatása január 4-23-ig tartott. Kimnek nagyon megtetszett a japán színész alakítása más filmekben, ezért kérte fel, és tényleg jó választás volt, remekül játszott, s még az sem zavaró, hogy a saját szövegeit japánul mondja. (Főleg, ugye, annak, aki úgyis az angol feliratokat olvassa közben.) A zene a rendező filmjeiben már megszokott hangulatú, fájdalmas, lírai, énekbetétekkel tarkított, és jó hír, hogy meg is jelent. Park Ji Woong szerezte, a cd-n 23 dal található, amely nagy része a score, és 7 további dal van rajta, amit a film inspirált (vagy viszont). Park volt a zeneszerzője Kim két korábbi filmjének - Tavasz, nyár, ősz tél.. és Samaria - is.
Mivel főhősünk valamiféle művész, főleg faragással foglalkozik, így ez jó ürügy, hogy a képeket, díszleteket a rendező telepakolja szemet gyönyörködtető részletekkel és színekkel. A lassú történések, andalító, sejtelmes zene és a szokás szerint lenyűgöző látvány hatására az egész film maga is álomszerű. A történet követése miatt viszont jó, ha éberek maradunk, már pusztán az események, szereplők, álom-valóság értelmének megfejtése is kihívást jelenthet, és akkor még bele sem magyaráztunk keleti filozófiát vagy mélylélektant. Az ellentétek találkozásán, a lelket reprezentáló lepkén kívül érdekes a szereplők magánélete, előző kapcsolataik terhe is, a lassan fokozódó feszültség csúcsán kicsit többet is megtudhatunk múltjukról, a legszomorúbb dal kiséretében. A film vége viszont nem jött be annyira, valahogy nem illett abba a képbe, amit addigra kialakítottam a történetről, iránymutatásnak elég fura lett. Kicsit olyan érzésem volt, a művészkedés itt legyőzte a mondanivalót, a szálak elvarrása, a történet lekerekítése volt a cél. Mindenesetre nagyon hangulatos, szép és elgondolkodtató film, mindenképpen ajánlom.
Dalparan és Jang Young Gyu közös filmzenéi (pl. A Bittersweet Life) eddig is kedvenceim voltak, bár külön-külön is zseniálisak (Jang: Hypnotized, Sympathy for Mr. Vengeance). Most az egyik legjobban várt, koreai filmhez, a The Good, The Bad, The Weird c. westernhez készítettek hozzáillő soundtracket. (A filmet Kim Ji-woon rendezte, aki a Keserédes életet is, ami a napokban jelent meg itthon A bosszú címmel.)
A filmzene sok kellemes elemet ötvöz, a fenti szerzőkre jellemző, egyedi, magával ragadó dallamok, modern hangzás keveredik a westernfilmek sajátos hangulatával. Akusztikus hangszerek teszik még élőbbé a zenét, szerintem egyszerűen fenomenális. Nem tudom, maga a film milyen (még nincs hozzá felirat), de ezek a remek számok biztos adnak hozzá pár pontot. Vannak mély, morajló, hömpölygő dalok, pergő indulók, keleties dallamok, rengeteg féle stílus, amelyekben a néha már meglepő egyéniség, a kitűnő megszólalás a közös, és hogy tele vannak érzelemmel. A dalok általában 2-3 percesek, a lemezen 40 szám van. Némelyik, érthető módon, emlékeztet A Bitterweet Life sountrackre. Nagyon hangulatos, észbontó zene. Íme a trailer, itt pedig a filmzene.
Kim Ki-duk legújabb, készülő filmje - a Dream - japán és koreai trailerét láthatjuk itt. Akit felcsigáznak a látottak, nem is kell sokáig várjon, az angol feliratos, koreai DVD már december 24-én megjelenik.
Hosszú kihagyás után megjelent a héten Rain (Bi) ötödik lemeze. A koreai pop ikon mostanában inkább a - hollywoodi - filmezésre koncentrált (Speed Racer, Ninja Assassin), és gondjai támadtak a managementjével is. Egy éve hagyta ott a JYP Entertainmentet, és saját céget indított J. Tune Entertainment névvel. Ennek köszönhetően a mostani album elkészítésének teljes folyamatát irányíthatta, a dalszövegi és zenei választásokon keresztül is. Az album fő slágerei a Love Story és September 12th zeneszerzője Choi Hyoung Joon, előbbi történetét az énekes saját (keserű, szerelmi) tapasztalati ihlették, és a szám videoklipjében Ha Ji Won színésznő szerepel. Rain új táncmozdulatokat is tanult, Usher és Justin Timberlake koreaográfusával - AJ - dolgozott. A dalok szerintem elég jól vannak hangszerelve, de mivel az RNB meg a popzene távol áll tőlem, többet nem mondhatok, eddig sem hallgattam Raint. A lemezről legjobban talán a címadó dal és főleg annak a remixe tetszett. Ennek a klipje is elég látványos, bár eszembe jutott róla Michael Jackson Bad-je is, a szöveg és a helyszín miatt.. Videók:
Kicsit fura dolog ilyen vicces nevű, koreai rappert hallgatni, aki ráadásul anyanyelvén löki a szöveget, ami nem kimondottan a stílushoz leginkább passzoló nyelv, de nagyon tehetséges, és világszinvonalú, igényes zenét játszik (szerintem). Azzal került a képbe nálam a most 30 éves művész egy pár éve, hogy rátaláltam egy Gloomy Sunday (Szomorú Vasárnap) című dalára, ami nagyon megtetszett, és még az is megfordult a fejemben, köze van a mi hírhedt Seress dalunkhoz. A dallamból ugyan nehéz rájönni, mert csak távolról ismerhetők fel benne az eredetire hasonlító fordulatok, de a több versszak rappel gazdagodott szöveg hangulata is hasonló (fordítás). A bizonyosságot a kapcsolatra végül a szám klipje adta meg, ami már elég egyértelmű, ugyanis az azonos című, német-magyar film jeleneteivel van tele. Ez a szám egyébként a rapper harmadik albumán (Be In Deep Grief) található.
MC Sniper (eredeti nevén Kim Jung-yoo) távcsöves puska helyett a szövegeivel próbál célba találni, bár ebből sajnos semmit sem ért, aki nem tud koreaiul, de a lényeg, hogy klasszikus rapperként komoly, társadalmi problémákat, mély és politikai gondolatokat is fejteget. Ezek nem mindig teszik alkalmassá tv- vagy rádiószereplésre, de sokat látható cserébe a művész élőben, még egy saját klubja is van. Külön hip-hop közösséget is alakított Buddha Baby néven mindenféle művésztársakkal, és ő fedezte fel és producelte a Baechigi nevű zenekart is 2005-ben. Más zenészekkel is együttműködött, pl. Cherry Filter, Stonyskunk, Clazziquai, a legismertebb talán a japán Ryuichi Sakamoto, akinek az egyik dalában (Undercooled) rappel. Első lemeze, a So Sniper... 2002-ben jelent meg, erről a BK Love c. dal lett nagy sikert. Ezt a First Journey követte, majd a fent említett album, a legújabb pedig tavaly jelent meg, How Bad Do U Want it? címmel.
Zenéjében a hagyományos hip-hop elemek mellé tradícionális, koreai zenét és más stílusokat (kis jazzt, klasszikust, mindenfélét) vegyít, így még a nyomós szövegek nélkül is igen kellemes, változatos és igényes, eredeti hangzásban lehet részünk. A rapper még popzenét is tanított a Szöúli Egyetemen, maga pedig ipari tervezőnek készült. Egy rajongója tette fel annó egy dalát a netre, aminek hatására kisvártatva 18 ezres rajongói klubja alakult, ez vezetett az első lemezének kiadásához. A BK Love c. dala egy ismert filmdrámában, a Windstruckban szerepelt. Mint már írtam, nekem a 3. lemeze jött be, ez végig nagyon változatos, sokféle stílusú, kellemes, zeneileg igen profi alkotás. Több (hasonlóan ismeretlen:) vendégzenész van benne, főleg énekesek, énekesnők. Emellett ismert zeneszámokból is tartalmaz egy-két részt, pl. a Scarface-ben, címével ellentétben a Keresztapa zenéje szól. Videók.
Már, amikor megvettem a Dye művésznevű énekesnő, Lee Ji-Seon kislemezét (Closedtrace), érezni lehetett - a megjelenése óta eltelt idő és a szinte semmi fellelhető információ alapján -, hogy a dolognak nem lesz folytatása, bár az énekesnő egy-egy dallal több soundtracken is szerepelt (pl. ...Ing). Egy 20 perces, papírtokos, OOP album (itt belehallgathatunk) után három évvel arra számítottam, még a nyomok is eltűntek, de meglepetésemre az addigi 1-2 két helyett már 3-4 kép is akad a neten a hölgyről, aki nemrég zenekart alapított. A Mojoharnic duó másik (férfi) tagja Choi Min-So, és ilyen indie, elektronikus, könnyed popzenét játszanak.
Idén jelent meg első kislemezük, a The Cat Return címmel, amelyen négy 4-perces dal van. Örülök, hogy az énekesnő nem hagyott fel a zenéléssel, mert szép hangja van, de ugyanakkor butaság volt részemről összekapcsolni vele azt a zenét, amit a szólóalbumán hallottunk, és amit mások írtak neki. Azon ugyanis trip-hopos, elektronikus zene van, két olyan számmal is, amelyet Jang Young Gyu, az A Bittersweet Life OST szerzője írt, a többit meg Dalparan és mások. Szóval, ezek után kicsit csalódtam a Mojoharnicban, ugyanakkor el kell ismerni, hogy nem rosszak, csak más. Vidámabb, laza popzene, amihez főleg elektronikus alapokat használnak (és mac-et ableton live-val). Az EP a címadó dallal indul, ami ilyen lassú, lebegős hangú, álmosító, de kellemes hangulatú zene. A lágy, kicsit ködös énekhanghoz jó lenne valami kontraszt, hosszú távon kicsit zavaró, hogy nem szólal meg semmi. A Coffee Smell kicsit erősebb, gyorsabb, de továbbra is ilyen lounge hangulatú, és inkább emlékeztet a kávézás kezdetének álmos szakaszára. Lassan ébredezünk, a Morning Star egy ütemesebb diszkó szám, ezt hallhatjuk a lenti videóban is. A végén a Dreaming meg egy lírai dal, amit a korábbiakkal ellentétben a zenekar férfitagja énekel.
Tragikus öngyilkossági hullám söpört végig a koreai szórakoztatóiparon, egy hónapon belül négy celebrity is eltávozott. Ismert tény, hogy híres szereplők halálakor többen utánozhatják őket, de hogy pont a kollégák? A média és az emberek érzéketlensége persze sokban közrejátszott. Szeptember elején Ahn Jae-Hwan (36) adta fel, a tv-s színész és műsorvezető (Jung Sun-hee férje) üzleti és munkahelyi gondokkal küzdött. A legmegrázóbb eset aztán október 2-án történt, amikor a 40 éves színésznő Choi Jin-Sil akasztotta szögre a karrierjét (magát pedig...). Főleg a 90-es években volt népszerű, másfél tucat filmben játszott, pl. The Letter, Legend of Ginko. Két gyermeke van. Ő is üzleti problémák és tartozások elől menekült, de a média is rájátszott a dologra, pletykák keringtek róla, hogy köze volt az előzőleg elhunyt színészhez pénzügyi téren. (Feleségének volt közeli barátja.) A rendőrség ugyan letartóztatta a hír/vád terjesztőjét, de mit számít már akkor. Másnap a fentiektől függetlenül egy transznemű celeb, Jang Chae-Won (26) követte Choi módszerét, majd pedig Kim Ji-Hoo (23), fiatal model és színész. Sikeres modellkedés után a tévésorozatok világába próbált berobbanni a fiatalember, de miután bejelentette, hogy meleg, egyszerűen kicsinálták. A szerződését felbontották, a szerepléseit több show és műsor lemondta, a blogját pedig megrohamozták a homofób kommentelők. Október 6-áig bírta. Bár több, mint valószínű, hogy az érintettek minimum depresszióban vagy más mentális betegségben is szenvedtek, amiért ilyen döntést hoztak, amelynek felelőssége csakis őket terheli, azért nem lehet figyelmen kívül hagyni a szennylapok és fogyasztóik hatását. Nem tudom, vajon Koreában ilyen rossz-e a helyzet, vagy máshol is így alakult volna..
Kim Ki-Duk újabb filmet álmodott meg, miközben producerként is tevékenykedik (Beautiful, Rough Cut). Álma már valóra is vált, a Dream (Bi-mong) című film elkészült, és a San Sebastian Film Festivalon mutatják be, Koreában pedig októbertől vetítik. Talán népszerűbb is lesz, mint nála szokásos, mivel egy ismert színésznő, Lee Na-Young, és a nagy rajongótáborral rendelkező, japán Odagiri Joe játszanak benne. A témája pedig a címből kiderül.
Októberben mutatják be a gyönyörűséges Kim Hye-soo legújabb filmjét, a színésznő párja Park Hae-il lesz a Modern Boy c. drámában, amiben még Lee Han fog játszani, hogy kilegyen a szerelmi háromszög. A rendező Jung Ji-woo. Címével ellentétben a Modern Boy elég régi környezetben, a múlt század 30-as éveiben játszódik. A színésznő egy bárénekesnőt alakít, ezért énekórákat is vett, és négy dalt rögzített a filmhez.
Chugyeogja (2008), koreai thriller. Közepes költségvetésű meglepetésfilm, amely nemcsak, hogy nagy sikert ért el hazájában, hanem már meg is vették hollywoodban a remake-jogokat. A Warner Bros. fogja két év múlva lecopyzni a filmet a Departed stábjának egy részével, az utóbbiért Oscart nyúló Monahan szkriptjével plusz DiCaprio. A filmet több ország is megvásárolta, ősszel bemutatják a németeknél, belgáknál valamint az angol és francia mozikban. A ChaserNa Hong-jin első rendezése, főszereplők: Yun-seok Kim, Jung-woo Ha, Yeong-hie Seo. Trailer
Egy lányok futattásából élő ex-nyomozó, Jung-ho biznisze rosszra fordul, ahogy sorra tűnnek el a "dolgozói". Mikor már szinte senkit nincs a kliensekhez küldeni, a lázas beteg Mi-Jint zavarja el, aki aztán szintén eltűnik. Jung-ho már ekkorra gyanút fogott a telefonszám alapján, és azt hiszi, a férfi elrabolja és eladja a csajokat, ám a helyzet rosszabb. Némi keresés és üldözés után a két férfi útja találkozik, majd a politikai ügyek és bénaságuk miatt tétlen rendőrségre kerülnek, miközben az ismeretlen helyre elcsalt nő talán még él... Jó film, bár azt nem értem, miért kapták így fel, nem több, mint egy izgalmas, jól megcsinált thriller.
Már, amikor megvettem a Dye művésznevű énekesnő, Lee Ji-Seon kislemezét (
Idén jelent meg első kislemezük, a The Cat Return címmel, amelyen négy 4-perces dal van. Örülök, hogy az énekesnő nem hagyott fel a zenéléssel, mert szép hangja van, de ugyanakkor butaság volt részemről összekapcsolni vele azt a zenét, amit a szólóalbumán hallottunk, és amit mások írtak neki. Azon ugyanis trip-hopos, elektronikus zene van, két olyan számmal is, amelyet Jang Young Gyu, az A Bittersweet Life OST szerzője írt, a többit meg Dalparan és mások. Szóval, ezek után kicsit csalódtam a Mojoharnicban, ugyanakkor el kell ismerni, hogy nem rosszak, csak más. Vidámabb, laza popzene, amihez főleg elektronikus alapokat használnak (és mac-et ableton live-val). Az EP a címadó dallal indul, ami ilyen lassú, lebegős hangú, álmosító, de kellemes hangulatú zene. A lágy, kicsit ködös énekhanghoz jó lenne valami kontraszt, hosszú távon kicsit zavaró, hogy nem szólal meg semmi. A Coffee Smell kicsit erősebb, gyorsabb, de továbbra is ilyen lounge hangulatú, és inkább emlékeztet a kávézás kezdetének álmos szakaszára. Lassan ébredezünk, a Morning Star egy ütemesebb diszkó szám, ezt hallhatjuk a lenti videóban is. A végén a Dreaming meg egy lírai dal, amit a korábbiakkal ellentétben a zenekar férfitagja énekel.
Tragikus öngyilkossági hullám söpört végig a koreai szórakoztatóiparon, egy hónapon belül négy celebrity is eltávozott. Ismert tény, hogy híres szereplők halálakor többen utánozhatják őket, de hogy pont a kollégák? A média és az emberek érzéketlensége persze sokban közrejátszott. Szeptember elején Ahn Jae-Hwan (36) adta fel, a tv-s színész és műsorvezető (Jung Sun-hee férje) üzleti és munkahelyi gondokkal küzdött. A legmegrázóbb eset aztán október 2-án történt, amikor a 40 éves színésznő Choi Jin-Sil akasztotta szögre a karrierjét (magát pedig...). Főleg a 90-es években volt népszerű, másfél tucat filmben játszott, pl. The Letter, Legend of Ginko. Két gyermeke van. Ő is üzleti problémák és tartozások elől menekült, de a média is rájátszott a dologra, pletykák keringtek róla, hogy köze volt az előzőleg elhunyt színészhez pénzügyi téren. (Feleségének volt közeli barátja.) A rendőrség ugyan letartóztatta a hír/vád terjesztőjét, de mit számít már akkor. Másnap a fentiektől függetlenül egy transznemű celeb, Jang Chae-Won (26) követte Choi módszerét, majd pedig Kim Ji-Hoo (23), fiatal model és színész. Sikeres modellkedés után a tévésorozatok világába próbált berobbanni a fiatalember, de miután bejelentette, hogy meleg, egyszerűen kicsinálták. A szerződését felbontották, a szerepléseit több show és műsor lemondta, a blogját pedig megrohamozták a homofób kommentelők. Október 6-áig bírta. Bár több, mint valószínű, hogy az érintettek minimum depresszióban vagy más mentális betegségben is szenvedtek, amiért ilyen döntést hoztak, amelynek felelőssége csakis őket terheli, azért nem lehet figyelmen kívül hagyni a szennylapok és fogyasztóik hatását. Nem tudom, vajon Koreában ilyen rossz-e a helyzet, vagy máshol is így alakult volna..
Októberben mutatják be a gyönyörűséges Kim Hye-soo legújabb filmjét, a színésznő párja Park Hae-il lesz a 
