Keleti Szél <ázsiakult>

Funuke domo, kanashimi no ai wo misero (2007), japán dráma, némi fekete humorral. Yukiko Motoya regényéből írta és rendezte Daihachi Yoshida. Fsz: Eriko Sato, Masatoshi Nagasa, Hiromi Nagasaku, Aimi Satsukawa. Kilenc díjat nyert a film, a felét Jokohamában, egyet Varsóban, és többet Hiromi Nagasaku kapott mellékszereplőként (ő a feleség). Jó pár fesztivált megjárt a mű, elsőként épp Cannes-ban mutaták be. Jó film, nem bántam meg. Érdekes, kissé furcsak karakterek vannak benne, akikkel érdekes és nagyon furcsa történések esnek meg.

Mindez egy kis faluban játszódik, nagy részben a házon belül. A sztori ott indul, hogy a szülők balesetben meghalnak, és összejön a család a temetésre. Van egy idősebb, tinédzser lány, aki igen magába forduló, egy idősebb, nem vérszerinti bátyja, aki jóképű, és a földeken dolgozik, és a család által kitartott, színésznői álmait kergető városi nővérük. A férfinak még felesége is van, akit a bánásmód miatt a film jeléig cselédnek hittem... :) Ahogy együtt töltenek pár hetet, lassan kiderül a múlt, a köztük lévő feszültség vagy éppen vonzalom különös okai, jópárszor előkerül a konyhakés, és a furcsa, humoros jelenetek mögött valami szívhezszóló, emberi dráma. Előzetes.

Kaptam ma egy új játszanivalót shamisenre, a képen a kottát láthatjuk. Ez eléggé más, mint a tabulatúraszerű bunkafu jelrendszer. Hasonló, de inkább kanjival írt kották léteznek shakuhachira is, és még számos más, iskolánként eltérő rendszer létezik. Tulajdonképpen a fenti is egyfajta tab, csak nem számok, hanem japán írásjelek jelzik a lefogás helyét, és a három húron minden egyes helynek saját kódja van. Ezek többségében a hiragana "ábécé" jelei, de akad egy-két kanji-féleség is, illetve átalakulnak katakanába, ha pl. gyűrűsujjal kell lefogni. A fentinél a nagybetű a dalszöveg, a kisebb a kotta, a legszélén a kis vonások a ritmus. Még az ujjhasználat, a technikai fogások is benne vannak. Az egész (jelsorrend) alapja a régi, japán ábécé, az iroha, ami egy vers is egyben, és úgy van összerakva, hogy a szótagjelek mindegyike megtalálható benne épp egyszer. Egy kicsit olyan, mint a "The quick brown fox jumps over the lazy dog" (ami tartalmazza a full angol abc-t). Csak hosszabb, és nehezebb megjegyezni. :)

Mondjuk, nekem nem igazán jön be a zenéjük, túl kommersz és nyugatias, sokkal jobban szeretem Hyde szólólemezeit, de úgyis csak a pofikájáért megyek. :) Amit viszont nem értek, az a földszinti sor és székszám; csak nem gondolják, hogy ezt ülve fogjuk nézni?!

http://www.myspace.com/vampsofficial

Szupercuki.

1. rész: http://www.youtube.com/watch?v=e5k5XTZy0rA

2. fele: http://www.youtube.com/watch?v=R7L6xkpnYc4

A show arról szól, hogy két kisgyereket elküldenek bevásárolni egyedül (persze, jó pár kameraman kíséretében). Hús, krumpli, zeller és egy kiwi kell. Végül sikerül is a dolog, csak a zellert nézték be... :) Helyette "butterbur"-t vettek (van ennek magyar neve?). A műsort az NTV adja 1991 óra, címe Hajimete no otsukai (első megbizatás). Ebben a részben a nagyobbik fiú, Masaki, 5 éves, a kislány, Saiko, két hónap híján 3.

Na, ez az, aminek viszont semmi értelme nincs szerintem. A két hangszer, a gyors, pergő hegedű és a gyors, pergő, ugyanolyan élesen szóló tsugaru shamisen szinte kioltja egymást, mind a kettő egyaránt zavaró (legalábbis nekem). Véletlenül találtam rá erre is. Shinichi Kinoshita egyébként kiváló shamisen-művész, ő játszik DJ Krush Jaku c. albumán is, a Beyond Raging Waves c. dalban, vagy itt is remekel egy taiko dobossal. Roby Lakatos (vagy Lakatos Róbert?) pedig egy magyarországi cigányhegedűs, aki egyaránt játszik klasszikus, jazz és roma zenét. Ők ketten készítettek 2002-ben egy közös lemezt - Kinoshita meets Lakatos: So-Gu -, melyen hét zeneszám található. A dalokban sokszor felváltva játszanak, de amikor egyszerre, akkor sem nagyon passzol. Legalábbis, az első, Csárdás c. számnál így éreztem:

Agatsuma és Kalinyin

A napokban futottam bele a japán NHK televízió angol nyelvű sorozatába, melyben a japán kultúra különböző elemeit mutatják be. A Begin Japanology félórás, rövid epizódokból áll, ezek viszont néha olyan dolgokat mutatnak be, amiről nem gondolnánk, hogy félórát lehet beszélni, mint pl. a szójaszósz, a bambusz... Illetve vannak "nagyobb" témák, a metró, a shinkansen, az épületek, íjászat stb. Mindig egy ilyen konkrét dolgot jár körül a műsor. Szerintem elég érdekes, bár egyátalán nem olyan szórakoztató, mint pl. a Japanorama. Az egyes részeket megtalálhatjuk a net különböző zugaiban és a youtube-on is... Itt egy nem teljes playlist (kb. 30 epizód).

Meglehetősen egysíkú gasztronómiai rovatunkban ma a vegyes bogyósgyümölcsökkel ízesített Pockyt próbáltam ki, mert nagyon szép, tarka dobozban volt. Nem rossz, de nem olyan jó, mint az epres, ami esetleg bronzésmesnek indulhat a kinokonoyama és a farönkök mögött. (Végül ez utóbbiból is ettem meg egy fél csomaggal a filmhez, ami az Eden of the East volt, de most nem tudnék róla egy mondatnál többet nyilatkozni.) Az elmúlt hetekben még a Meiji epres csokiját is teszteltem, kellemes, de nem volt felejthetetlen élmény.