Keleti Szél <ázsiakult>

Long Men Fei Jia (2011) kínai wuxia, rendezte Tsui Hark. Főszereplők: Jet Li, Zhou Xun, Chen Kun, Li Yuchun, Kwai Lun-mei, Louis Fan, Mavis Fan. A film némiképp remake-je a Dragon Gate Inn (1966) és New Dragon Gate Inn (1992) filmeknek (utóbbi producere szintén Tsui Hark volt), de a rendező szerint a film inkább egyfaja "re-imagine". A téma, a karakterek és a sztori nagy része, valamint a stílus mindenesetre hasonló. 2010 őszén kezdték a forgatást 3D-ben, majd 2011 decemberében mutatták be, ill. az idei, februári Berlinálén is vetítik. Az Asian Film Awardson eddig hét nevezést kapott a mű.

Nálam csak közepes lett a film, de ez főleg a bonyolult történetnek köszönhető, vagy amiért a dialógusokból nem sikerült még a végére sem kihámoznom, hogy ki kicsoda, és mit akar. A karakterek bemutatása sekélyesre sikerült, megalapozatlannak érződtek a fordulatok, viszonyok, mintha az egész sztori csak arra lenne, hogy ide-oda állítgassák a bábukat. Azt hiszem, a film túl nagy hangsúlyt helyezett a látványra, ami a harci jelenetek mellett főleg a 3D technológia használatáról szólt, és utóbbi állítólag nagyon jól is sikerült. Tsui Hark innovatív módon, ügyesen vetette be a harmadik dimenziót a wuxia műfajában elsőként, a néző arcába repülő farönkökkel stb. Egy kis fantáziával ezeket a megoldásokat a sík verzióban is észrevehetjük, biztos nagy élmény a film egy IMAX moziban. Nekem mindenesetre, 2D-ben kicsit hiányzott a sztoriból a fókusz és a mélység, pedig érdekesnek tűnt, ahogy a sivatagi vendégfogadóban összegyűlik mindenféle ember. Egy részük arra vár, hogy egy ritka vihar láthatóvá tegyen egy rég eltűnt, kincsekkel teli palotát, ahol aztán a kissé klisés végkifejlethez érünk.. Trailer.

Saya Zamurai - Kardhüvely-szamuráj (2011) Japán. Író-rendező Hitoshi Matsumoto. Fsz: Takaaki Nomi, Sea Kumada, Itsuji Itao, Tokio Emoto.

Egy kardnélküli (de az üres hüvelyt azért viselő), gazdátlan szamuráj és 9 éves lánya menekülnek, mígnem a helyi uraság el nem fogja a párost. Az apa lehetőséget kap, hogy életben maradjon, ha a gazdag előkelőség szomorú kisfiát mosolyra tudja késztetni 30 napon belül. Ellenkező esetben harakiri. Elég népmesei történet, a vége már kevésbé, de a film erről a 30 - jobbára szánalmas - próbálkozásról szól. Nem is tudom már, hogy néztem végig, miközben a bénázásokról sejteni lehet, hogy viccesnek szánták, nem volt az. Hiába a komikus rendező, aki egyébként a Big Man Japant is alkotta, majd a 2009-es Symbolt, a komolyabb részeket leszámítva inkább fárasztó volt a film.

Hanare goze Orin (1977), japán dráma. Rendezte Masahiro Shinoda. Fsz: Shima Iwashita, Yoshio Harada, Tomoko Naraoka. Trailer.

Egy idős, művészfilm-rajongó ismerős ajánlotta, olyan is. Mármint szép, művészi, de kell hozzá hangulat, abból is minél letargikusabb. Maga a film tetszett, de a megnézése vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, azt hiszem, kinőttem, kiábrándultam már az ilyen bölcsészkedő attitűdből, az értelmetlen, szomorú sztorik nem hatnak meg igazán, ha nincs valami építő jellegű mondandója. Szerintem nem olyan sz..r az élet, legalábbis nekem, és a film nem adott annál többet, minthogy bemutatta, hogy másnak bezzeg de. Főhősünk vak, árva gyerekként kerül egy férfiak szórakoztatására szakosodott, vallásos és szexmentes női közösségbe, ahol hozzá hasonló nemlátók zenészként próbálnak eltengődni, ú.n. goze-k. Vidéken, Japánban, 100 évvel ezelőtt vak nőnek lenni nyilván nem adott sok optimizmusra okoz, és mivel a közösségükben tilos volt férfiakkal hálni, így a szerelmi szálak sem alakultak túl jól a történetben. A film viszont mindenféle szimbolikus képekkel is tele volt, tenger meg ringó búza, úgyhogy esszét lehet róla írni, aki akar.

Feng Yue (1996), Csábító Hold, kínai dráma. Elcsábultam. Bár épp csak egy pillanatra néztem bele az elejébe, hogy milyen, de néhány képkocka után már ott is ragadtam, és ahogy jöttek a feliratok már az elején, gyanút fogtam, hogy ebben a "fényképezte: Christopher Doyle" is szerepet játszott. Amellett, hogy a rendező, Chen Kaige miatt szereztem be a filmet, melyben Gong Li és Leslie Cheung játszanak főszerepet, méghozzá kimagaslón, főleg utóbbi. Leslie a film idején már 40 éves volt, hihetetlen, mert olyan 25-nek néz ki benne, és nagyon sármos.

隐婚男女 (Yin Hun Nan Nü), kínai romantikus komédia, dráma, 2011. Rendező: Patrick Kong.

A film azt a talán valóban létező jelenséget járja körül, hogy a nagyobb cégeknél előnyben részesítik a szingli munkaerőt. Mivel bármikor be kell rohanni, első a vállalati érdek, és akinek párja van, az kevésbé rugalmas (gyerekről, ugye, nem is beszéljünk).. Így főhősünk, akit Eason Chan alakít, amikor végre munkanélküliből jól kereső, menő állásba kerül, kénytelen letagadni a feleségét (Bing Bai). Egy parfüm-cég kemény, női vezérigazgatójának (Rene Liu) asszisztense lesz, és az, hogy egy nőnek dolgozik, akivel aztán mindenhova mennie kell, és közelebbről is megismeri, tovább bonyolítja a helyzetet. Az állandó éjszakázás, titkolózás végül a házasságra sincs jó hatással. Szórakoztató film, bár engem irritált a féltékeny feleség hisztije, és vicces, ahogy a nem-is-annyira bújtatott reklámokat nyomják (lacoste főleg).

Onigamiden (2011, Japán). Rendezte Hirotsugu Kawasaki. Takafumi Takada regénye nyomán írták: Naruhisa Arakawa, Hirotsugu Kawasaki. Zene: Ryûdô Uzaki. Felejthető, de szórakoztató, látványos anime egy fiúról, aki 1200 évet visszamegy az időben, ahol az emberek és démonok közti viszályt megoldó hőssé kell váljon. Trailer.

A sztori érdekes, de lehetne kidolgozottabb, ahogy a karakterek is, akiket épp, hogy csak megismerünk. Klisékben sem volt hiány... Ellenben a rajzok nagyon szépek, és akciójelenetek és a szörnyek is izgalmasak. Az animációt a Studio Pierrot készítette, akik a Naruto és a Bleach sorozatok mögött is állnak. A szereplők hangját Kensho Ono, Satomi Ishihara, Shido Nakamura, Takashi Kondo adták.

Japán tévésorozat (komédia, románc, dráma). A 11 epizódot 2003-ban vetítette a japán TBS csatorna. Nekem a kávés és manhattanes téma miatt lett érdekes, de utóbbi csak a kávézónak a neve, mégis valahogy lekötött annyira, hogy végignézzem. Pedig elég idétlen sorozat volt, és nem is kiemelkedő, még csak a szereplők sem túl csinosak vagy jók, de a történet szórakoztató. A főhős és narrátor a kávézó főnöke, aki szinte betegesen igényes a kávéjára, de idővel kompromisszumokat kénytelen kötni a vendégek miatt. Itt ismerjük meg az odajáró, sokféle karaktert, akik nagy része a szomszédba költözött tévéstúdióban dolgozik. A sorozat a japán Television Drama Academy Awards nyolc díját is elnyerte.

Forgatókönyv: Kankuro Kudo (Zebraman, Maiko Haaaan!!!, Kamui). Rendezők: Nobuhiro Doi, Osamu Katayama, Toshio Tsuboi. Zene: Naoki Sato. Főszereplők: Masahiro Matsuoka, Mitsuhiro Oikawa, Kyôko Koizumi, Aiko Morishita, Suzuki Matsuo, Wakana Sakai, Takashi Tsukamoto, Eiichirô Funakoshi.

Eredeti címén: The Founding of a Party (建党伟业) 2011, kínai történelmi film a Kínai Kommunista Párt megalapításáról, illetve az ahhoz vezető eseményekről kb. 1911-1921 között. A film előzménye a császárságot bevégző, 1911-es forradalomról készült The Founding of a Republic c. film volt, amelyet szintén Huang Jianxin és Han Sanping rendeztek. Míg utóbbi a köztársaság 100., addig előbbi a párt 90. éves megalakulásának évfordulójára készült, állami támogatással, így még a szokásosnál is egyértelműbb a propaganda-film jellege, de szerintem ez volt vele a legkisebb gond. A film felkerült az imdb "bottom 100" legrosszabb filmjei közé, én azért adtam rá 4 pontot a díszletek miatt.