Keleti Szél <ázsiakult>

Funuke domo, kanashimi no ai wo misero (2007), japán dráma, némi fekete humorral. Yukiko Motoya regényéből írta és rendezte Daihachi Yoshida. Fsz: Eriko Sato, Masatoshi Nagasa, Hiromi Nagasaku, Aimi Satsukawa. Kilenc díjat nyert a film, a felét Jokohamában, egyet Varsóban, és többet Hiromi Nagasaku kapott mellékszereplőként (ő a feleség). Jó pár fesztivált megjárt a mű, elsőként épp Cannes-ban mutaták be. Jó film, nem bántam meg. Érdekes, kissé furcsak karakterek vannak benne, akikkel érdekes és nagyon furcsa történések esnek meg.

Mindez egy kis faluban játszódik, nagy részben a házon belül. A sztori ott indul, hogy a szülők balesetben meghalnak, és összejön a család a temetésre. Van egy idősebb, tinédzser lány, aki igen magába forduló, egy idősebb, nem vérszerinti bátyja, aki jóképű, és a földeken dolgozik, és a család által kitartott, színésznői álmait kergető városi nővérük. A férfinak még felesége is van, akit a bánásmód miatt a film jeléig cselédnek hittem... :) Ahogy együtt töltenek pár hetet, lassan kiderül a múlt, a köztük lévő feszültség vagy éppen vonzalom különös okai, jópárszor előkerül a konyhakés, és a furcsa, humoros jelenetek mögött valami szívhezszóló, emberi dráma. Előzetes.

Feláldoztam magam a köz érdekében, és megnéztem e filmet, amelyet már a kettes rész színvonalának irányából be lehet lőni előre, jó mélyen. Annak a folytatása a sztori is, igen sok visszatekintéssel, amúgy viszont nincs benne sok újdonság. Le is írom az egészet, nesze nektek spoiler: hősünket széjjelverik, nagyon beteg lesz, meggyógyul, és széjjelver másokat. Ebből a szempontból talán az 1h:22-nél levő bunyó lehet érdekes, de minden relatív.. A felvételek kicsit misztikus hangulatúak, de főleg nézhetetlenül sötétek, a film pedig igen lassú. A drámai részek, melyekből rengeteg van, nagyon bénák, fárasztóak, a számtalan lassított felvételnek hála viszont nyugodtan nyomogathatjuk az előretekerést, nem maradunk le semmiről. Na persze, akkor se, ha meg se nézzük. (Trailer.)

Tekken (2010) amerikai film, a Namco sok szériát megélt, népszerű verekedős játéka alapján készült. Olyan öt éve hallottam már róla, mint terv, majd sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz belőle semmi, két évvel ezelőtt derült ki végül a rendező - Dwight H. Little - és a színészek kiléta, majd kezdett körvonalazódni a dolog, Cary-Hiroyuki Tagawa talán az, aki a legrégebb óta benne volt a projectben, mint tervezett szereplő, az ő neve már akkor felmerült, amikor még úgy volt, hogy 2007-ben jelenik meg a végül idénre elkészült film, melyet márciusban, Japánban mutattak be. Amerikában mozi helyett egyből videóra ment, és most már létezik dvd-változata, ill. blurayen is kijön.

A főszereplő, Jin Kazama szerepében John Foo, brit wushu-tehetség (28 éves), akit láthattunk már a Tom-Yum-Goongban, Batman Beginsben, a House of Furyben, és legújabb szerepe a Street Fighter: Legacy (2010) c. rövidfilmben volt. A főgonosz Ian Anthony Dale, a jócsaj Kelly Overton.

Jiang Wen kínai rendező 2007-es filmje csalódás volt, bár azért annyira nem rossz. Már nagyon régóta terveztem megnézni, így nem is emlékszem, mi az, amiért azt gondoltam, hogy különösen jó lesz, talán a remek, Joe Hisaishi-féle soundtrack miatt. A filmet egy időben mutatták be a Lust, Cautionnal a Velencei Filmfesztiválon, ahol az említett film nyerte el helyette az Arany Oroszlánt. Főszereplők: Joan Chen, Anthony Wong, Jaycee Chan és Jiang Wen. Fontos megemlíteni még, hogy a filmnek semmi köze Hemingway azonos című regényéhez.

A filmmel a fő bajom a sztori volt, hogy nehezen követhető, sok hasonló szituáció ismétlődik benne, nem igazán van érteme vagy mondanivalója. Főhősünk, akit Jaycee Chan alakít meglehetősen jól, furcsa, s tán elmebeteg anyjáról próbál gondoskodni, aki néha fára mászik, és értelmetlenségeket beszél, amelyekre csak a film végén találunk magyarázatot. Ezután egy elég éles váltással, úgy középtájt egy új sztori indul, amelyben egy szerelmi háromszög körvonalazódik, két barát és egyikük szeretője közt. Utóbbinak később a fiatal feleségét is megismerjük, akivel az őrült nő s fia falujába érkeznek, hogy végre összekapcsolódjon a két, zavaros történet. A tájak, a látvány, a zene és a színészi játék teszi értékesebbé a filmet. Előzetes itt.

Tōkyō sonata (2008, Japán). Kiyoshi Kurosawa filmje a zsűri díját - Un Certain Regard - nyerte el a 2008-as Cannes-i Filmfesztiválon, valamint a 3. Asian Film Awardson a legjobb filmnek járó díjat is megkapta, többek között. Érdekes, vicces, mégis komoly, megható film.

Egy középosztálybeli, kétgyerekes család széteséséről szól, miután a családfő elveszti a munkáját, az olcsó, kínai munkaerőnek következtében, ám ezt a szégyent sok más sorstársához hasonlóan titkolni kénytelen. Így minden reggel szépen, öltönyben indul útnak az ételosztás színhelyére vagy éppen a kígyózó sorba a munkaügyi központnál... A helyi, társadalmi viszonyokat remekül bemutatja a film, miközben azért univerzális, emberi érzések is előkerülnek, és közben sok olyan kedves, vicces jelenetet is látunk, amelyről  azért érezzük, hogy nem illene nevetni rajta, mert inkább abszurd. Mindenképp ajánlom.

Yama no anata - Tokuichi no koi (2008), japán film, a rendező Katsuhito Ishii (Taste of Tea, Funky Forest). Izu hegyi fürdővárosának szállodáiba szezononként utaznak fel a tengerpartról a vak gyógymasszőrök, akik egyike vonzódni kezd a Toikóból jött, magányos hölgyvendég iránt, csakúgy, mint az unokaöccsét nevelő agglegény, aki szintén csak átutazóban van. A japán stílusú, régi kis vendégfogadók életét egy tolvaj teszi mozgalmasabbá, s mint várható, a helyi történésekből a vak masszőrök "látják" a legtöbbet...

Long de xin (1985), Hongkong. Ezt a 80-as évekbeli Jackie Chan-filmet tévedésből sikerült megnéznem, de annyira nem bántam meg. Nem is tudom, felróható-e a film hibájának a témája, valahogy engem nem kötött le. A főhősnek (Jackie) értelmi fogyatékos testvéréről kell gondoskodnia, aki aztán egy bűnügybe is belekeveredik, és akit amúgy rendkívül jól alakított Sammo Hung. Ő mellesleg a film rendezője is, Fruit Chan asszisztálása mellett. Az akciókoreográfiát szintén Sammo rendezte, Yuen Biao segítségével. Sammo Hung mellett még Lam Ching Ying is szerepel a filmben, mindketten neves harcművészek, ami azért is érdekes, mert a filmben gyakorlatilag semmit nem mutatnak meg ebből, néhány bunyó fordul csak elő főleg Jackievel, de a film nagy része inkább dráma. Ettől még nem rossz, sőt, igazából ez a film erőssége (jobb hijján). Plusz a főcímdal, a "Sui Hoh Seung Yi" ("Who Could Be Dependent"), amely 1986-ban megnyerte a Hong Kong Film Awards díját. Trailer.

Távolság. 2001-es, japán film, rendezte Hirokazu Koreeda. Főszereplők: Tadanobu Asano, Arata, Susumu Terajima, Yusuke Iseya, Yui Natsukawa. A filmet Cannes-ban Arany Pálmára jelölték, sok fesztiválon szerepelt.

A megtörtént események ihlette történetben egy vallási szekta tagjainak rokonai találkoznak a cult azóta elhunyt tagjai által elkövetett terrorista-támadás 3. évfordulóján. Egy távoli erdőben látogatnak meg egy fontos helyszínt négyen, ahova a szekta egyetlen túlélő tagja is épp megemlékezni jött. Éjszakára ottragadnak mind, és lassan megismerik egymás illetve hozzátartozóik sztoriját, miközben próbálják megérteni, mi történt.

Megfigyelésem szerint sokkal jobban tetszenek az olyan filmek, amelyekkel szemben semmilyen elvárásom, sőt, információm nincs, olyankor kíváncsibban is nézem, és még egy nagyon unalmas alkotást is végig tudok ülni, két órán keresztül, kitartóan várva, hogy valami végre történjen. Most is így volt. A filmet csupán a rendező ismerősen hangzó neve miatt vettem elő, később beugrott, hogy Koreeda rendezte az Air Dollt. A Distance nem olyan jó. A dokumentumfilmek stílusát próbálja drámával ötvözni, ami érdekes dolog, de ettől még a viszonylag eseménytelen film nem lesz sokkal izgalmasabb. A néző végig távol marad a szereplőktől, a témából, és kívülről, kissé értetlenkedve nézi, ahogy egymást váltják a képek, és visszamelékezések, társalgások próbálják bemutatni a szereplők és rokonaik múltját, jelenét. A végére viszont szinte semmivel nem tudunk meg többet. Sőt, egyre inkább homályosabb lesz a történet.