Habu

habu1 habu2

“Az okinavai bambuszvipera vagy okinavai habu (ハブ, Trimeresurus flavoviridis) a hüllők osztályába, a viperafélék családjába és a csörgőkígyóformák (Crotalinae, pit viper, マムシ – mamushi) alcsaládjába tartozó faj. Japánban, az Okinava szigeten és a Rjúkjú-szigeteken honos. Erdők talajának lakója, de előfordul az emberi települések közelében is. A felnőtt vipera általában 1,6 méter hosszúra nő meg, bár a 2 méteres példányok is előfordulnak. Testtömege legfeljebb 470 gramm. Vékony testű, feje lándzsa alakú, szélesebb mint a nyaka. Az orrlyuka és a szeme között egy hőérzékelő szervvel rendelkezik (pit).” (forrás: wiki) 

 habu3 habu4 habu5

A szubtrópusi japán szigetcsoport eme igen fontos lakójával odautazásunk előtt érdemes egy kicsit megismerkedni, vagy legalábbis tudatában lenni a létezésének, és az ebből adódó óvatossággal mászkálni, vagy legalább ismerjük fel – a sokszor angolul nem jelzett – táblákat. Habu: ハブ Mert bár a táj szép, a tenger csoda kék, süt a nap a hófehér homokra, de Okinaván egy sor élőlény lakik még, ami meg tud ölni. Persze, ettől még nem kell fölöslegesen parázni, csak ne legyünk buták. Ajálom az alábbi cikket is, ami sok mindent felsorol, a világháborús bombáktól a gyilkos csigáig, bár egy kicsit zavaros, ahogy a poénos dolgokat keveri a valódiakkal: The Dumb American’s Guide.

A legtöbb cikkben, amit olvastam, általában annyi a jótanács, hogy ha baj van, hívjunk mentőt azonnal (119). Kígyómarás esetén pedig ne vágjuk meg szívogassuk a sebet, és a legfontosabb egyhelyben és nyugalomban maradni. Ha szaporábban ver a szívünk, gyorsabban terjed szét a méreg.

habu6 habu10

A habura visszatérve: a fenti képeken is látható, barnás foltos vipera nyáron a legaktívabb, és a sziklák, kövek mellett szeret hűsölni, esetleg barlangban, bozótosban is előfordul, és az ember lakta helyekre is besurranhat, pl. a fészerbe. Tipikusan előfordulhat pl. temetőkben, a sírkövek körül, és pl. a Suri-kastély sziklafala mentén is voltak kint figyelmeztető táblák, de a Sefa Utaki néhány pocsolyája mellett is. Ennek ellenére szerencsére csak egy kijelölt helyen, az Okinawa World-béli Habu Parkban találkoztam velük. Innen a fotók.

A Park az év minden napján nyitva 9-18h-ig, és az Okinawa World többi látványosságával együtt, vagy külön is látogatható (ez esetben 620 yenért). Naponta öt Habu-showt tartanak, angol audió guide-dal. Emellett egy kis állatkertféle (főleg kígyók és óriásteknős) meg kiállítás is van a témában, ill. lehet venni mindenféle kapcsolódó terméket (plüssvipera stb.).

habu7 habu8

A benti kiállítás nagyon érdekes és tanulságos, valamint kissé rémisztő is, mert vannak képek a sérültekről, valamint bemutatják a kígyók állkapcsának működését, illetve statisztikákat arról, hogy kiket mikor és hol ért harapás (legrosszabb esélyünk valsz’ akkor van, ha márciusban a farmon, délben a bokorba dugjuk az ujjunkat). A fő attrakció viszont a show, ahol végre bemutatkozott a rettegett lény. Később egyébként kobra is volt, de az itt nem honos. Ami a habut illeti, amikor a levegőben mindenféle alakot felvesz, láthatjuk, hogy csupa izom, erő és gyorsaság, és aztán bemutatják a hőérzékelőjét is, egy hideg- és egy melegvízzel töltött lufit lóbálva. Utóbbit egy fél pislantás alatt kidurrantja. Aztán a kis vízcsövekben kígyó-emlős úszóverseny is volt, szerencsére külön pályán. :)

habu9 habu11

A program végén ingyenes emlékfotót készítenek a gépünkkel, amihez én hülye, automatikusan sorba álltam, és közben végig azon agyaltam, hogy mennyire nem akarok itt lenni, és nem is tudom, miért vagyok itt, és Úristen, mindjárt én jövök, és aztán én jöttem, és a nyakamba rakták a fenti óriáskígyót. Érdekes, hogy nem volt nyálkás, csak hideg és nehéz (és rémisztő!), utána remegtem is egy darabig, úgyhogy gyorsan elmentem az étterembe curryt enni. De legalább nem habu-curryt, ugyanis az is kapható okinaván (lent, balra). Amitől félünk, azt együk meg, vagy főzzünk belőle pálinkát alapon, a helyi habu-szaké is híres termék. Én egy habu-eszenciával teli arcmaszkot vettem, de még azóta sem volt bátorságom kipróbálni. :) Ha túléltem, majd beszámolok róla.

habu12 Habushu (from wiki)

A bejegyzés kategóriája: JAPÁN, Utazás
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.