Helyjegy

helyjegyEzt most főleg azoknak írom, akik JR Pass vonatbérlettel utaznak Japánban. Ezzel ugyanis nemcsak ingyen szállhatnak fel a shinkansenre és a többi, helyi voantra – már amennyiben valamelyik JR társaság üzemelteti és nem magáncég! -, hanem ingyenesen foglalhatnak helyjegyet is, ha lehet, vagy ha kötelező. Shinkansenre főleg érdemes, ugyanis a legtöbb járat, ill. kocsi helyjegyes, és csak néhány vonalon vannak ú.n. “non-reserved” (自由席, jiyūseki) helyek, pár kocsi, amelyhez sorba lehet állni, és érkezés szerint válogathatunk a szabad ülésekből.

A jegyfoglalás különösen fontos – azon kívül, ha kötelező, mint pl. a Narita Expressre is – ünnepnapok, japán turistaszezonok idején, amikor bizony akár napokra, hetekre előre elkelnek a jegyek. Aki nem bérlettel utazik, az jó, ha tudja, hogy a kötelező helyjegy nem olcsó – mint láthatjuk a menetrend oldalon -, még jó pár ezret ad az árhoz, és a nem-passzosoknak a visszaváltása, cseréje is költség. De amiről igazán írni akartam, az a JR Pass tulajok helyjegyfoglalása. Néhány információs oldal angolul:

midoriJegyvásárlási helyek – Bérletesek automatából nem tudnak foglalni, így marad a JR turistahivatal és a “midori no madoguchi” (みどりの窓口) jegypénztárak, ami zöld ablakot jelent, és kis zöld szék ikon is jelzi. Itt a bérlet bemutatása és az időpont, úticél elmagyarázása után megkapjuk a jegyünket. Tokiói zöld ablakok listája.

JR East foglalás – a JR East esetén online is foglalhatunk helyjegyet, a többi részen, pl. Kiotóba menet már nem. Ez inkább az észak fele menő vonatokra és a Narita Expressre érvényes, ha pontos terveink vannak. A jegyet megadott időben a helyszínen át kell vennünk majd. A NEX-re nekem eddig nem volt gond a reptéren foglalni csak a következőre, az ottani JR fiókban szoktam egyébként is beváltani a JR Pass vócsert. Néha – hogy a bérlet napjait ne pazaroljam rá – inkább veszek külön jegyet a NEX-re, itt kártyát is elfogadnak.

Jegy leolvasása – szerintem egyértelmű, honnan hová, dátum, időpont. Melyik vonatra, hanyas kocsiba (car), hanyas székre (seat) érvényes. “Mezei” utasoknak a helyjegy nélküli kocsikra is külön “helyjegyet” kell vásárolniuk, amire ennek az érvényessége van ráírva, JR Passosok viszont enélkül is csak úgy, besétálhatnak a bérletükkel a peronra, és sorbaállhatnak üres ülésért. Ha már nincs foglalható hely, vagy késve érkezünk, ide még felugorhatunk, már ha van szabad kocsi.

Jegy kapu – a kapunál bedobjuk, átmegyünk, és a túloldalon kiköpi, vegyük ki a jegyet, és vigyázzunk rá. Van, ahol kalauz is megnézi még. A kijáratnál is kelleni fog, nélküle potyázók vagyunk. A kijárati kapu az egyirányút általában elnyeli, de a retúrt kiköpi, azt se veszítsük el. Ha nincs meg a jegyünk, vagy tovább utaztunk, mint ameddig érvényes volt, a kijárat előtt szoktak lenni még automaták, ahol ráfizethetünk.

foglaltMi van, ha tömeg van? Mint pl. a mellékelt ábrán… A shinkansenes helyjegy-foglaltságot ezen a japán nyelvű oldalon ellenőrizhetjük. JST 6:30-22:30-ig üzemel csak a site (CET 22:30-14:30). Amit látunk rajta:

hónap 月 – nap 日, alatta óra 時 – perc 分

  • A leugró felső sora kéri, hogy válassz, alatta pedig a fő shinkansen vonalak:
  • Nozomi, Hikari, Mizuho, Sakura, Tsubame (Tokió-Kiotó-Oszaka, Kjúsú vonal)
  • Kodama (Tokió-Kiotó stb. lassújárat)
  • Hayabusha, Hayate, Yamabiko, Nasuno, Tsubasa, Komachi (észak, Fukushima, Sendai felé)
  • Toki, Tanigawa, Kagayaki, Hakutaka, Asama, Tsurugi (Takasaki, Nagano, Kanazawa, észak-nyugat)
  • egyéb (limited) express vona

A megfelelő shinkansen kiválasztásakor megjelennek a városok nevei, honnan hová, sajnos ehhez meg kell találnunk a kiválasztandó kandzsikat, pl.: Tokyo 東京, Kyoto 京都. Ezután megnyomjuk a nagy, kék gombot, és jön az eredmény. Karika: van hely. Háromszög: kevés hely van csak. X: elkeltek a helyjegyek, nincs.

Mint már írtam, ez csak a helyjegyfoglalásos kocsikra vonatkozik, amelyik vonaton van non-reserved rész, ott még próbálkozhatunk sorba állni. És akkor végül a lényeg, amiért mindezt írni kezdtem, lásd a legelső képünket: mi van, ha nem tudom, mikor, hová megyek, de félek, hogy nem lesz hely, mert ünnepnap?

Velem egy-kétszer előfordult már, hogy több járatra is kértem helyjegyet egy napon, mert nem tudtam, hogy reggel vagy este megyek-e el, illetve volt, hogy megváltoztak a terveim, és nem szálltam fel a vonatra. Az első utazásnál általában valamit felírnak a bérletre, de máskülönben csak rápillantanak, és nincs igazán nyoma, hogy mit követünk el helyjegyileg, így következménye sincs, ha több helyet foglalunk, vagy nem szállunk fel a vonatra. De azért, ha egymás utáni járatokra kérnénk jegyet, csúnyán néznének ránk, úgyhogy némi önmérsékletet ajánlok, hiszen pont az ilyen zsúfolt időszakban nagy bunkóság és kiszúrás mindenki más elől elvenni fölöslegesen a helyet. Olyanoktól, akiknek fontos lenne, meg magától a vállalattól is, aki rendes utazóknak pénzért tudná értékesíteni. Ha valamiért fölöslegessé válik a foglalásunk, lehetőség szerint még időben adjuk vissza a nem kívánt jegyet, nekünk semmibe se kerül, más meg örülni fog neki.

A bejegyzés kategóriája: JAPÁN, Utazás
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.