Wood Job!

woodjobWOOD JOB!(ウッジョブ)~神去なあなあ日常~ (Ujjobu! Kamusari Naanaa Nichijo), 2014-es, japán film. Megnézhettem volna már a nyáron is a NYAFF keretében, de nem sikerült, így a nem múló érdeklődés miatt ez lett az első, felirat nélkül végignézett filmem. Illetve azért ez sem teljesen igaz, mert japán nyelvű felirat volt hozzá, és az is segített néha meg-megállva csekkolni. Az egyik kedvenc régiómban, Mie prefektúrában, magas hegyek és erdők, fák közt játszódó történetnek azonban nem tudtam ellenállni.

woodjob1A filmet Shion Miura bestseller regénye alapján Shinobu Yaguchi rendezte (korábbi filmjei: Waterboys, Swing Girls – hasonló szituációt taglalnak, ügyetlenkedve új dolgot tanuló hősök komédiával tűzdelt drámai fejlődését. A Waterboysban egy szinkronúszó fiúcsapat, a Swing Girlsben egy női swing zenekar van, a Wood Job!-ban pedig egy városi fiú lesz erdész). Főszereplők: Shota Sometani, Masami Nagasawa, Hideaki Ito.

woodjob2Yuki (akit Sometani alakít) megbukik az egyetemi felvételin, és nem tudja, mihez kezdjen. Véletlen egy szórólapra bukkan, melyen egyéves favágó-képzésre invitálják a fiatalokat, ám őt főleg a nyomtatványon pózoló, csinos erdészlány készteti arra, hogy belevágjon. Amikor azonban a vonatról leszállva elfogy a térerő az okostelefonján, már vissza is akar fordulni, csak hát ott, a világvégén napi 2-3 vonat jár csak. Menekülési próbálkozásait további véletlenek hiúsítják meg, s végül találkozik a poszterlánnyal is. Kedves, elgondolkoztató film, a városi és a nagyon falusi élet különbségeiről, a felnőtté válásról, csodás tájakon.  Szerintem nagyrészt szöveg nélkül is érthető. Azóta lett angol sub. Trailer:

A bejegyzés kategóriája: FILM, JAPÁN
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Eddig 2 hozzászólás érkezett

  1. cirmos szerint:

    Már kétszer láttam. Imádom. :-)

  2. asiafan szerint:

    én is! újranéztem felirattal..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.