Mirrored Mind

kyoshin

Kyoshin – rendező: Sogo Ishii (újabban Gakuryu Ishii). Fsz: Kiyohiko Shibukawa, Miwako Ichikawa, Yuki Inomata, Kou Machida. Ahogy a rendezőnak két neve van (2010 óta új), a filmnek két változata. Először 2004-ben mutatták be, a Jeonju International Film Festivalon a Digitális Rövidfilmek szekcióban, a  “Digital Short Films by Three Filmmakers 2004″ project részeként. 2005-ben pedig egy átszerkesztett, hosszabb változat jelent meg 3D hanggal. A film 42 ill. 61 perces, én a rövidebbet láttam.

A leginkább talán a Electric Dragon 80.000 V révén ismert rendező a 80-as, 90-es években kb. évente csinált új filmet, de mára már belassult, a fenti film után 2011-ben ült csak újra a rendezői székbe, miután felvette új nevét, hogy egy egyperces szegmenssel bővítsen egy antológiát. Úgyhogy egyelőre úgy tűnik, inkább az ezredforduló környékén volt a csúcson, a Mirrored Mind pedig egy jó filmje.

kyoshin1 kyoshin2

Mint talán a címből is sejthetjük, a tudat mélységeibe kalauzol el a történet, ami hosszú monológokból és tájképek nézéséből áll, és elgondolkoztató is. Főhőse egy alkotói válságba került, elég depressziósnak tűnő forgatókönyvíró nő, aki a Tokiói nyüzsgésben már nem érzi magát élőnek, és identitásválságából mindenféle tengerparti tájakra menekül, miközben azon tűnődik, hogy vajon csak a képzelete-e az egész világ. Maya fátyla mögé azonban nem látunk be, és a történet sem lesz fordulatosabb, inkább amolyan filozófikus, merengős, és kitűnően átadja azt a hangulatot, ahogy a hétköznapok valóságából kitörni vágyna az ember valami képzeletbeli, de mégis sokkal igazabbnak tűnő tájba. Ehhez jó soundtracket és látványos beállításokat kapunk, egyébként Ishii volt az operatőr és a producer is.

Kategória: FILM, JAPÁN | A közvetlen link.

Eddig egy hozzászólás érkezett

  1. harpo szerint:

    Talán ő a legjobb és legművészibb, kortárs japán filmrendező, persze csak T. Miike mellett. A Labirynth of Dream is egy kiváló filmje (biztos láttad te is). Ezt még nem láttam, jó hogy írtál róla, utánakeresek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük