Postcard

Ichimai no hagaki (2010), japán dráma. Írta, rendezte Kaneto Shindo. Fsz: Etsushi Toyokawa, Shinobu Otake, Naomasa Musaka, Ren Osugi. Zene: Hikaru Hayashi. Ez volt az idén májusban elhunyt rendező utolsó filmje, amelyet 98 évesen forgatott. A második világháború idején játszódó film a frontra vezényelt és elesett katonák, ill. főleg hátrahagyott családtagjaik sorsáról szól, és részben Shindo saját, háborús tapasztalataiból is merített ihletet. Ez a film volt Japán Oscar-nevezettje.

100 katonát vezényelnek sorsolás útján egy templom kitakarítására, hogy ott aztán pilótákat szállásoljanak el. A munka végeztével újabb sorshúzás jön, 60-an Manilába mennek (és ott életüket is vesztik), 30-an tengeralattjáróra, és 10-en pedig egy másik templomot takarítani. Sadazo az utolsó este megmutatja hálótársának a levelezőlapot, amit felesége küldött. A szerelmes üzenetre azonban nem tud mit válaszolni, mert a személyes írásokat megtiltották, ezért arra kéri Matsuyamát, tegye el a lapot, és ha ő meghal, látogassa meg a feleségét, és szóban adja át az üzenetét. A történet innen a feleség, ill. özvegy Tomoko életét mutatja be, aki férje idős, tehetetlen szüleinek kérésére, hogy róluk gondoskodjanak, hozzámegy Sadazo öccséhez. Nyomorúságos körülmények közt élnek, egy kis darabka földdel gazdálkodva, és hamarosan Sadazo öccsét is a frontra vezényelik. Matsuyama sokkal szerencsésebb, ami a sorshúzást illeti, a 10 takarítónak hagyott katonából még 6-ot lottóznak ki a biztos halálba, de ő túlél mindent. A háború végén azonban nem vár rá otthon senki.

A rendező életműve eddig is bővelkedett remekművekben (Children of Hiroshima, The Naked Island – A kopár sziget, Onibaba, Kuroneko), és tehetségét az utolsó alkotásával sem tudta megtagadni. A fenti, Egy képeslap című filmje már csak témája miatt sem lehet túl szívderítő, de a végére azért megcsillan a remény. Addig pedig sok apró, humoros pillanatot is becsempészett a rendező a filmbe, bár nem fogunk rajta hahótázni, ha egyátalán észrevesszük, de az sem a célja, hogy sírva fakadjunk, hatásvadászat helyett inkább olyan értelmetlen, sokkolóan drámai, mint maga a háború. Vannak mindenféle, egyértelmű szimbólumok a filmben, mint pl. amikor a szomorú múltat örző ház és az emlékek a tűz martalékává válnak, vagy ahogy a halál után végre a földműveseké lesz az aratás, és a végkifejletet is viszonylag ki lehet találni addigra. Amit a maga nemében pedig szinte komikusnak találtam, az volt, ahogy ünnepélyesen elvitték a besorozott katonákat, és ugyanúgy hozták őket vissza urnában, majd a jelenet újra meg újra megismétlődött a ház előtt. Abszurd, pátosz nélküli és kegyetlen. A rendező nyilatkozik, majd trailer:

Kategória: FILM, JAPÁN | A közvetlen link.

Eddig egy hozzászólás érkezett

  1. cirmos szerint:

    Nagyon jó film. Semmi hatásvadász nincs benne, ezért megrázó annyira. Kár lenne kihagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük