Chio-Tian Folk Drums & Arts Troupe live

A tajvani, tradícionális dobolásból modern showt csináló Chio-Tian Folk Drums and Arts Troupe (九天民俗技藝團) inspirálta a nemrégiben nagy sikereket elért, Din Tao: Leader of the Parade (陣頭) c. filmet, amelyről már írtunk. Egyikük játszott is benne. A csoport pénteken New Yorkban járt, a Lincoln Center szabadtéri színpadán tartották első, amerikai fellépésüket.

A film javarészt kitalált történet volt, de a végén említenek néhány dolgot a tradícionális dintao zenekarról, ami viszont igaz, és még talán különlegesebb is, mint a kitaláció. A fiatalokból álló csoport hagyományos, templomi, félisteneknek beöltözött, táncos, dobos produkciót alakított át a mai igényeknek megfelelő show-vá, ami a történetben és a valóságban is nagy sikert ért el, bár szerintem kicsit túllőttek a célon. A taiko dobosok előadásaira is hasonlító, akrobatikával, hangulatzenével, törzsi ritmusokkal, izmos felsőtestekkel kombinált show már Tajvanon kívül is sok helyre eljutott, most először pedig Amerikában léptek fel vele. A műsor szórakoztató, némi kínai hangulat és a hagyományos dobritmusok egyértelműen hallhatóak benne, de egy templomba már nem nagyon illene szerintem.

A csoport legismerősebb tagja a piros pólós, hosszúhajú srác, aki a filmben is szerepelt, Chen Shih-min ill. Mariah a neve. Egy doboslányon kívül a többi nő inkább csak táncolt, de érthető is, még a 30 fokos hőséget leszámítva is elég komoly fizikai megterhelést jelenthet a nagy dobok püfölése, ez látszik is az előadók alakján. :) Meg ráadásul, amikor nem ütik a dobot, akkor általában a hátukon cipelik mindenféle extrém helyekre, több ezer méter magas, tajvani hegycsúcsra, vagy éppen a Szaharán keresztül. Szintén magukkal (ill. magukon) hordják a különféle félisteneket (pl. Nazha, aka Taizi Ye) ábrázoló báb-kosztümöket. Ezek sem könnyűek, a dob meg kb. 25 kilós.

A Dintao kifejezetten tajvani hagyomány, amikor is az istenségek (bábjai) kilépnek a nekik szentelt templomból, hogy végigsétáljanak mindenféle ünneplés közepette az utcán, a hívők és mutatványosok kíséretében. Aztán felgyorsult a világ, az embereknek egyre kevesebb idejük lett ilyesféle mulatságokban részt venni, vagy éppen kitanulni a módját, és a vallást is inkább csak adományozás útján gyakorolták, akiket még érdekelt. Így egyre inkább a fizetett előadócsoportok lettek jellemzőek. Az ilyesfajta pénzszerzési lehetőség pedig sokszor épp a perifériára került embereket vonzotta, ami piti bűnözőket, iskolakerülőket, kedvezőtlen körülmények közt élő fiatalokat érint, ahogy azt a filmekben (mint pl. a Drummer) is láthattuk.

Bár ez, hogy marginalizálódott, iskolából kimaradt fiatalok kerülnek a csoportba, a valóságban is igaz, a Chio-Tian fiatal tagjainak előírás, hogy fejezzék be tanulmányaikat. A csapat ma már huszonvalahány tagot számlál, 10-55 éves korig változatos emberekből áll össze. Az esti iskolákon túl kora reggeltől napi 6-7 órát gyakorolnak, ami jellemfejlődésükhöz is hozzájárul, így egy igazán különleges társulatot alkotnak. A vezérük (a dintao szó, ami mandarinul zhen tou, egyben a parádé vezetőjét is jelenti) Jason Hsu Chen-jung, mint taoista pap kezdte el 1995-ben összeverbuválni a csapatot, amelynek a fent említett Mariah a legrégibb tagja, sokuk viszont még csak tinédzser. A fellépést természetesen dobolással kezdték…

A több épületből álló Lincoln Center, amely filmfesztiváloknak, koncerteknek ad otthont, most egy nyári, ingyenes, több napos, szabadtéri fesztivált rendezett, amelynek keretében 3-án este a fenti műsort láthattam. Bár a folyamatos programok miatt sok más érdeklődő is benépesítette a teret, láthatóan igen nagyszámú kínai vagy tajvani néző is érkezett, és meglehetősen sok tudósító is. A zenekar saját emberei is kameráztak, mellette tucatjával tülekedtek körülöttem a kürtöskalács-méretű objektívval hadonászó médiamunkások. Pedig az eseménynek nem volt különösebben nagy reklámja. (A videó full screenben HD.)

Az első produkció a fent látható dobolás volt, egyszerű, monoton ritmusra, de amitől igazán jó, az a sok, erős hangú, nagy dob együttszólása, a koreográfia, a látvány (lányoknak főleg:). A legizmosabb srác át is szaltózott a dobján. Ezután a Mariah becenevű őstag táncolt ki lányokkal, hozzájuk hasonlóan riszálva magát, ő egyébként a filmben is egy kissé hormonzavaros karaktert alakít. Eztán a sárga kosztümös ördögfigurák jöttek, még mindig keleti zenére, de itt már szerintem a gagyi szintialáfestés elég komolytalan volt. A harci félisten Nazha és bábarcú társai pedig kimondottan ízléstelen diszkózenére táncoltak fel, és külön nem tudtam hová tenni a kezükön levő Mickey Mause kesztyűket se, mint valami bizarr Disney-bemutató.. A következő dalban pedig nekiálltak rappelni, no komment.

Volt még sokféle báb rajtuk, olyan óriások is, aminek a hasán néztek ki, és még feljebb is emelték. Elgondolkoztam azon is, hogy vajon szintén az amerikaiak kedvéért hoztak-e egy fekete maszkos istenséget is, a színesbőrű korrektség javára, vagy tényleg van ilyen. A közönséget mindenesetre mindez jól szórakoztatta, nekem inkább a zeneközpontú darabok tetszettek, pontosabban a legelső dobelőadás és az utolsó, amikor más felállásban, de hasonló műsort adtak elő, egyre gyorsuló, monoton ritmusokat, kisebb-nagyobb virtuóz részekkel, és főleg, igen nagy átéléssel.

A koncert után ráadásként pedig, ahogy annó a tajvani templomból a falu főutcáján át szokás, itt is végigmentek a környékbeli házak – ill. a Lincoln Center épületei – közt, azzal a különbséggel, hogy most nem a füstölőkkel tiszteletet adó hívők kergették őket, hanem a telefonjukkal fényképezni próbáló new yorkiak. Mindenesetre tovább tartott a show, és menet közben is táncoltak, parádéztak, integettek a mikimaúz-mancsokkal, és remek hangulatot hagytak maguk mögött. Látszott, hogy nekik is öröm volt ideutazni.

A bejegyzés kategóriája: KÍNAI, ZENE
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.