Mojibakeru

A Bandai japán játékgyár által készített Mojibakeru (modzsibakeru, もじバケる) játékok első szériája még 2010-ben jelent meg, azóta vágytam rá. Egy-két netes kereskedő árulta drágán, de mire észbekaptam, már nem volt, és később megörültem, hogy újabb sorozatokat készítettek belőle. Továbbra sem tudtam, nekem honnan legyen, de a japán utazáskor egyértelmű volt, hogy venni fogok. Egészen addig, míg a sokadik boltból is csalódottan fordultam ki, nem kapni sehol. Utolsó reményem a Tokióban, Uenoban levő Yamashiroya 7-emeletes játékbolt volt, ahol aztán minden van, és tényleg. :)

A termék maga egyébként cukorkafélének minősül, legalábbis van a dobozokban egy darab drazsérágó, bár ezt nem nagyon értem, mert tényleg nem ez a lényeg. Kb. kártyapakli méretű a csomag, és darabja 105 jen. Ottjártamkor már az ötödik szériát dobták piacra, amelyek hatféle állattal kaphatók, vagyis már 30 fajta van. Bennük olyan kis, műanyag transzformerek lapulnak, amelyek egy-egy állat (kanjival) leírt nevét ábrázolják, majd átalakíthatóak az adott állattá. A lenti pl. krokodil (鰐, wani). A dobozban alapból kanjiként vannak benne, az állat összerakása pedig nem is könnyű, de a kartondoboz belső oldalán megtaláljuk az útmutatót.

(A neten az eredeti ár sokszorosáért mennek, de legalább van, most ebayen is találni, illetve itt olcsóbb, meg itt is.)

A bejegyzés kategóriája: JAPÁN
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Eddig 2 hozzászólás érkezett

  1. 杏桃来春 szerint:

    Hú, jó sokat vettél :)

  2. mirwen szerint:

    :-]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.