Sword of Desperation

必死剣 鳥刺し (Hisshiken Torisashi, 2010), japán történelmi akció. Rendező: Hideyuki Hirayama. Fsz: Etsushi Toyokawa, Chizuru Ikewaki, Koji Kikkawa, Naho Toda, Jun Murakami, Megumi Seki, Fumiyo Kohinata, Ittoku Kishibe. A film Shûhei Fujisawa regényéből készült, főleg ezért is érdekelt, az írónak köszönhetjük Yoji Yamada szamuráj-trilógiája mellett többek közt a Hana no atot is. Tőle még rosszat nem láttam. Ez sem volt az, de a várakozásaimnak alulmaradt, az érdekes történetből valahogy sikerült egy néhol kissé unalmas, közepes filmet barkácsolni. Ennek ellenére, még így is ajánlom. Trailer.

Kanemi Sanzaemon, edo-kori szamuráj, tehetséges kardozó, egy nap váratlanul megöli ura kedvenc ágyasát. Hogy miért, azt később értjük meg, őt pedig meglepő mód lefejezés helyett mindössze egy évi házi őrizetre ítélik. Hogy miért, később azt is megértjük. :) A járandóságát is megfelezik, így nehéz időknek néz elébe, de beteg felesége halála óta amúgy sem volt egy vidám ember, egyedül a feleség unokahúga tart ki mellette. Szabadulása után visszafogadják ugyanazon uraság mellé, és azt hihetnénk, könnyen megúszta tettét, de hátra van még egy kétségbeesett, végső helyzetre tartogatott kardtechnika meg némi vérfürdő. A film DVD-n, angol felirattal februárban jelent meg az Animeigo által.

Kategória: FILM, JAPÁN | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük