Rising Sound

Acid Mothers Temple (Japán), Volkova Sisters

2011. október 19., szerda 20h A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Belépő elővételben: 1000 Ft, a fellépés napján: 1500 Ft.

Az A38 Hajó japán zenei sorozata, a Rising Sound keretei között egyszer már „majdnem” fellépett a kortárs pszichedelikus noise legfontosabb formációja, az Acid Mothers Temple. A tavalyi koncerten trióban játszó alkalmi együttes ezúttal klasszikus kvartett-felállásában érkezik.

A meglehetősen kiterjedt és lüktető japán art-rock színtér talán legismertebb zenekara Kawabata Makoto ezerfelé ágazó, áttkeinthetetlenül bonyolult, és ennek megfelelően zseniális óriási művészcsoportja, az Acid Mothers Temple. A nagyszabású „lélek-kollektíva”, ahogy a tagok magukat nevezik 1995-ben jött létre, és azóta számtalan zenész, képzőművész és performer fordult meg köreikben. Az Acid Mothers Temple-re sosem volt jellemző az állandóság, a megfagyott, merev struktúrákban való gondolkodás, úgyhogy zenemániás legyen a talpán, aki követni tudja a folyamatosan változó formációkat, tagcseréket, amelyek mindegyike egy-egy autentikus AMT-zenekar, az alapnév mögé biggyesztett kiegészítéssel jelezve a változásokat.

A több éve együtt zenélő „kemény mag”, a klasszikus kvartett érkezik most, hogy rövid, de annál súlyosabb áttekintést adjon az egyedülálló Acid Mothers Temple-univerzumból. Az AMT majdhogynem a szélsőségig viszi a zenei kísérletezést. Durva zajtámadások követnek befelé űrhajózós pszichedelikus noise-rock témákat: brutális erejű, vad elszállásokkal, széttorzított gitárokkal operáló, egészen egyedi hangzás, sodró színpadi jelenlét, Hendrix és Stockhausen, krautrock és noise-punk, jellegzetes, groteszk humor – ez az Acid Mothers Temple. Fellépők: Kawabata Makoto: gitár, ének, zörejek, Higashi Hiroshi: billentyűsök, gitár, ének, Tsuyama Atsushi: basszusgitár, ének, zörejek, Shimura Koji: dob.

A Volkova Sisters 2 éve indult, eredetileg Sándor Dániel hangmérnök-gitáros és Berger Dalma énekes-képzőművész szerzőpáros indította a projectet. A zenekar egy kreatív kommuna, az összes klippjüket, artwork-ot is a csapat készíti. Myspace-ük itt.

Kategória: JAPÁN, MŰSOR, ZENE | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük