Let the Bullets Fly

Kínai-hongkongi akcióvígjáték, rendezte és főszereplő is Jiang Wen (őt legutóbb a The Lost Bladesmanben láttuk, mint Cao Cao). 2010 év végén mutatták be a filmet. Főszereplők még: Chow Yun-Fat, Feng Xiaogang, Carina Lau, Ge You. Az Asian Film Awardson öt nevezést és egy díjat kapott a film, utóbbit a legjobb kosztümért. Két nyelven, mandarinul és szecsuáni dialektussal is bemutatták a filmet, ami több box office rekordot is megdöntött, 111 millió (US) dollárt kaszált. Trailer.

Amikor először hallottam a film címét, és hogy Chow Yun-Fat játszik benne, valami John Woo-s lövöldözést képzeltem el, de a film inkább egy westernfilm hangulatát idéző komédia, amiben azért repülnek golyók is. A film az 1920-as években játszódik, Szecsuánban, egy ottani író, Ma Shitu sztorija alapján. Egy nem túl sikeres vonatrablás  után a bandita, Zhang Mazi az újonnan kinevezett kormányzónak adja ki magát, úgy érkezik meg társaival Goose Town-ba, ahol egy helyi maffiavezérrel kell leszámolniuk.

A kritikusoknak, és nekem is leginkább a film története tetszett, fordulatos, érdekes, és a remek színészek is sokat dobnak rajta. Vígjátéknak hívni szerintem túlzás, lehetne ennyi erővel dráma is, bár vannak benne poénok, inkább szórakoztató, mint vicces. Eléggé látványos is, egyrészt a helyszínek, a már említett, díjnyertes kosztümök, és az akciójelenetek, maga a rendezés is kitűnő, és a soundtrack is tetszett. Nem csoda, utóbbit Joe Hisaishi szerezte.

Kategória: FILM, KÍNAI | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük