Norwegian Wood
Norvég erdő (2010) japán dráma, Haruki Murakami regénye nyomán rendezte Anh Hung Tran. (A cannes-i nyertes és zsűritag vitenámi rendező korábbi filmjei: Cyclo, A zöld papaja illata, I Come with the Rain..) Főszereplők: Ken'ichi Matsuyama, Rinko Kikuchi, Kiko Mizuhara, Tetsuji Tamayama. Operatőr: Mark Lee Ping Bin. Zene: Jonny Greenwood. A filmet az őszi, Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol Arany Oroszlánra is jelölték.
Watanabe legjobb barátja megöli magát, annak a barátnője meg bekattan, később találkoznak, és lefekszenek. A csaj szanatóriumba kerül, a srácra meg ráakaszkodik egy másik, csinosabb, és valamivel kevésbé zakkant lány, aztán össze-vissza szenvednek. Plusz folyton szexelnek, mindig valaki mással. Néha nyomasztó, máskor unalmas. Attól függ, ki mennyire tud azonosulni a szereplők drámai helyzetével vagy lelki nyomorával. Hangulat kell hozzá..
A könyvet sajnos nem olvastam, így biztos sok mindenről lemaradtam a sztoriból, arra is csak a film után jöttem rá, hogy nem norvég fafajták közt sétálnak a szereplők, hanem egy, a filmben is többször felbukkanó Beatles-dal adta a címet.
A népszerű, japán író talán legismertebb műve a 60-as évek végén játszódik, szerepel még benne négy Can-szám is, amelyek a külön is megjelent filmzenealbumon is megtalálhatók. A Can egy 60-70-es évekbeli, nyugat-német, experimentális rockzenekar volt. De ha már a zenénél tartunk, térjünk a lényegre: a soundtracket Jonny Greenwood, a Radiohead gitárosa írta, és nagyon jó, remekül illik a hanugulatba, a film egyik legerősebb pontja.
A film másik erőssége, hogy rettentő jól néz ki, a rendezés, az operatőri munka, a fények mind szuperek. Igazából az lett volna a legjobb, ha kiválasztanak 1-200-at a tökéletes screenshotokból, és egyméteresben, bekeretezve kirakják egy galériába őket, a háttérben a halk filzenével. Úgy nagyobb élmény lett volna, mint végigülni a több, mint két órát. Trailer.
