Parádé

2011-02-06 23:56

Bár a nyúl éve csütörtökön kezdődött, az holdújévi ünnepségek általában hetekig tartanak még, így pl. a new yorki Chinatown hagyományos, kínai felvonulását ma, vasárnap tartották. A több ezer nézőt vonzó esemény a kínai negyed több utcáján is áthaladó parádé, melyhez egyébként a nagyszámú rendőri jelenlét, kordonok ellenére nem zárják le az utakat. Végül pedig a Sarah Roosevelt Parkba érkeznek, ahol néhány sátor és műsor van.

Kicsit csalódás volt, azt hittem, nagyobb lesz, több, ha az itt élők számát nézzük, de úgy tűnt, hogy mindenki csak nézni akarta, és nem csinálni, így műsorból kevés jutott, egymást agyontaposókból annál több. Volt is egy olyan, két irányból szoruló utcasarok, ahol eszembe jutott a hazánkban nemrég történt sajnálatos eset.. Bár az emberek elég józanok voltak, mindenki rászólt másokra, hogy ne tolja a többit, így csak egy-két pofátlanabb maradt, aki - talán nyelvi okokból is - nem értette a kiabálást, és bizonyára azt sem, hogy "seggfej".

Persze, egy ekkora városban talán nehéz lett volna megoldani olyan forgalmasabb utak lezárását, mint a Canal Street, így úgy ment át a felvonulás, hogy a rendőrök megállítgatták az autókat, és akkor egy-egy adag sárkány keresztbe a Mott-on, 12x-es zoom nélkül nem sokat láttam volna. Kár, hogy nem tudtam, merre fognak menni, mert végül tettem egy nagy kerülőt, és megtaláltam a hazatartó, leszerelt sárkányokat az üres utcán bandukolni. :) A parkban felállított sátrakból se volt sok, érdekes mód nem kínai központok, hanem mobilszolgáltatók és áruházak reklámozták magukat, bár az is igaz, hogy Chinatownban nincs sok értelme kínai kirakodóvásárt rendezni, amikor az egész kerület maga, az év minden napján akképp funkcionál. A boltok, árusok, kajáldák körül most is nagy volt a nyüzsgés. De azért valami zene, komolyabb színpadi előadás lehetett volna..


 

kategóriák: KÍNAI még nincs komment

küldd be: 

Még nincsenek kommentek. ()



Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Friss kommentek
  • Mi mennyi, Mastermune: @asiafan: Hat a kinti arak lenyegeben tenyleg nem nagyon valtoztak... »
  • Mi mennyi, Komavary: Azért "helybeliként" könnyebb megtalálni a jó ajánlatokat, mint turistaként két... »
  • Mi mennyi, asiafan: Köszi a számokat. Ezek most is reális árnak tűnnek, úgy... »
  • Mi mennyi, Mastermune: Tokyoban volt legdrágább a szállásunk: 9000 yen/szoba 2 főre. »
  • Mi mennyi, Mastermune: 2008-ban voltam először, és akkor 1.5 körül volt a yen... »
  • Fánkok Japánban, Mastermune: @asiafan: Na ezt például nem is tudtam. Köszi az infót!... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Hát, amikor ott voltam, kb 3-4 ember akart csak bemenni....ez... »
  • Mi mennyi, asiafan: Annyiért nem éri meg jegyszedőt se alkalmazni.. hacsak nincs mindig... »
Kategóriák
Hírdetés
Translate