Younger Brother

2011-01-06 0:25

Aka "About Her Brother" - Otôto (2010) japán dráma. Rendezte: Yoji Yamada. Fsz. Ryo Kase, Yû Aoi, Yuriko Ishida. Yamada főleg szamurájfilmjei révén lett elismert rendező (Twilight Samurai stb.), de sok más filmje is van, mint pl. a Tora-san széria. Íróként is termékeny a lassan 80 éves rendező, több, mint száz forgatókönyv fűződik nevéhez. Mostani, legutóbbi alkotása a szó legegyszerűbb értelmében filmdráma, emberi sorsokat mutat be, különösebb romantikus, vígjátéki vagy szívfacsaró túlzások nélkül, sokak szerint Ozu filmjeit idézve. A filmet már jelölték a Japán Akadémia díjára is.

A minőséggel nincs baj, mégis nem biztos, hogy mindenkit egyaránt leköt a sztori (én két részletben néztem meg, és nem esett nehezemre félrerakni). Kedves, érdekes karakterek vannak a történetben, realista ábrázolás, csak kicsit alakult néhol hatásvadászra a helyzet, amúgy egy család feketebárányának sorsát, mások hozzá fűződő viszonyát nézzük. Ez pedig, mivel egy idegesítő, mindent elszúró, nem túl értékes személyről szól, ha nem is éppen idegesítő, élvezetesnek nem mindig mondanám. A néző épp oly tehetetlenül figyeli az iszákos nagybácsi csetlés-botlását, mint a filmvásznon maga a család, de ha velük együtt tudunk érezni, akkor bizonyára megérint majd a film is. A színészek nagyon jók, ahogy  a sztori és a rendezés is. Íme az előzetes.

 

kategóriák: FILM, JAPÁN 2 komment

küldd be: 

Eddig 2 komment érkezett ()



  • 1.  jópé (Válasz erre)
    2011. 03. 15. 17:45

    Hát nem mondta ki a cikk írója, de ez egy Yamada film esetén lehúzásnak számít :(

    Ma este nézem, meglátjuk...

    www.imdb.com/title/tt1160629/
    Ez például fura, mert jó is meg rossz is, de mostanában a Mégane mellett ez a kedvencem.

  • 2.  asiafan (Válasz erre)
    2011. 03. 16. 2:00

    az a baj, hogy Yamadát azonosítottam a szamuráj-trilógiájával, téves logika mentén.. azok a filmek mind nagyon tetszettek, mind ő rendezte, tehát jó rendező, és minden más is tetszeni fog :) csak kimaradt az egyenletből, hogy a történetek írója, Shuhei Fujisawa is közös volt, és lehet, hogy inkább miatta jók.. persze, Yamada jó rendező, de a fenti történetet sem szimpatikusnak, sem érdekesnek nem találtam, de ez csak ízlés dolga.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Friss kommentek
  • Mi mennyi, Mastermune: @asiafan: Hat a kinti arak lenyegeben tenyleg nem nagyon valtoztak... »
  • Mi mennyi, Komavary: Azért "helybeliként" könnyebb megtalálni a jó ajánlatokat, mint turistaként két... »
  • Mi mennyi, asiafan: Köszi a számokat. Ezek most is reális árnak tűnnek, úgy... »
  • Mi mennyi, Mastermune: Tokyoban volt legdrágább a szállásunk: 9000 yen/szoba 2 főre. »
  • Mi mennyi, Mastermune: 2008-ban voltam először, és akkor 1.5 körül volt a yen... »
  • Fánkok Japánban, Mastermune: @asiafan: Na ezt például nem is tudtam. Köszi az infót!... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Hát, amikor ott voltam, kb 3-4 ember akart csak bemenni....ez... »
  • Mi mennyi, asiafan: Annyiért nem éri meg jegyszedőt se alkalmazni.. hacsak nincs mindig... »
Kategóriák
Hírdetés
Translate