White on Rice

Úgy látszik, most már szokásommá válik, hogy a soha meg nem írt posztjaimra való visszautalással próbálom indítani a szöveget, egyszerűen nem értem, hova tűnt, vagy miért nem említettem tavaly, amikor megnéztem a Big Dreams Little Tokyo c., 2006-os filmet. Igaz ugyan, hogy amerikai, de amúgy nagyon kedves, érdekes és humoros történet, amelynek két főhőse más-más módon küzd a japán társadalomba való bejutással. Egyikük egy japánmániás, fehér férfi, aki perfekt beszéli a nyelvet, próbálja utánozni a szokásokat, de leginkább csak kiröhögik, vagy próbálják néha erőteljesebben is a tudtára adni, hogy nem fog besárgulni, hiába hajlong. Barátja, lakótársa pedig félig japán, és arról álmodozik, hogy szumós lesz.

A főszerepet maga az író-rendező, Dave Boyle alakította, további egyezés első filmje, és a most következő között, hogy mindkettőben szerepel James Kyson-Lee, a Hősök Ando-ja (aki egyébként koreai, de sebaj). A White on Rice (2009) főszereplői Hiroshi Watanabe, Nae Tazawa (mindketten voltak Letters from Iwo Jimaban) és Mio Takada.

Jimmy (Watanabe) 40. születésnapja felé közeledik, de a felnőtté válásban eléggé lemaradt. Húga családjánál lakik, 10 éves unokaöccsével oszt meg egy emeletes ágyat, karrierje, csaja, önállósága nem nagyon van, és mindenkinek az agyára megy. Egyetlen reménye minden problémájának megoldására, hogy ha feleséget talál, ám amikor sógorának unokahúgába belezúg, csak még rosszabbra fordulnak a dolgok. Ja, azt majd’ elfelejtettem, hogy egy Amerikában élő, japán családról van szó, így a film egy része feliratos. Közben a család többi tagjának is vannak különféle gondjaik, javításra szorul a házaspár kapcsolata egymással és fiukkal is. Nem egy túl különleges film, de poénos, és a drámai része is szórakoztató.

Kategória: FILM | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük