2010. november

Crystal Butterfly: Illusion Forest

2010-11-29 18:30

A Crystal Butterfly (Shui Jing Die 水晶蝶) az egyik legrégebbi kínai, ill. sanghaji indierock zenekar, akik 1998-től léteznek, egy korábbi zenekar (Lunar Eclipse) folytatásaként. A Magic Mistery Tour c. 2005-ös, jól sikerült, "ismertebb" albumukra való visszautalással szerettem volna indítani, de rájöttem, hogy nem is írtam róla. Csak itt említem a zenekart, ennél a válogatáslemeznél tetszett meg az imént említett albumukról egy számuk. Amolyan space rock, van benne sok jó visszhang. Nagyon kellemes zene. Talán egy kicsit emlékeztet a U2-ra is. Pár éve eltűntek, és most újra itt vannak, idén jelent meg a címben szereplő album (梦幻森林). Teljes egészében meg lehet itt hallgatni, és nagyon jó. (Letöltést nem találtam sajnos, az elszántabbak innen vagy innen kibogarászhatják.)

 

kategóriák: ZENE, KÍNAI 2 komment

The Warrior's Way

2010-11-28 15:47

Végül is, a keleten gyártott, ilyesféle filmek sem éppen történelmi hűségükről nevezetesek, így a ninja vs. cowboy felállásban is símán lehet egy koreai színész kínai ruhákban japán harcos.. Dong-gun Jang-t egyébként láthattuk a 2009 Lost Memoriesben, The Promise-ban, Taegukgiban és a Typhoonban. A rendező Sngmoo Lee, bemutató: 2010. december 3.

 

kategóriák: NEWS 1 komment

Kínai hangszerek online

2010-11-25 8:58

Avagy honnan érdemes pl. erhut venni, és nekem hogyan sikerült...

Ha szétnézünk az ebayen és más, online kereskedésekben, sok hangszert találunk mindenféle áron, használtat, újat, szépet, szakadtat, olcsót egy centért (120 dolláros postadíjjal), van minden. Ennek ellenére én inkább a bevált, ismert kereskedőket ajánlom csak, konkrétan kettőt. Az egyik az, amelyiktől nekem lett (a vettem nem jó szó rá, mert karácsonyra kapom:).., a másik pedig egy még jobb, de talán kicsit drágább üzlet.

1: http://www.carrotmusic.com (Hongkong)
2: http://www.eason.com.sg (Szingapúr)


 

kategóriák: ZENE, KÍNAI 2 komment

Mi kell a nőnek?

2010-11-24 4:05

Valentin-napra érkezik a What Women Want című, 2000-es, amerikai film kínai remake-je, melyben a Mel Gibson és Helen Hunt által játszott romantikus szerepeket Andy Lau és Gong Li alakítják. Rendező: Daming Chen. Teaser:

 

The Last of Nicholas Tse

2010-11-24 3:27

Remélem, nem az utolsó... Sikerült végre megtörnöm a Jay Chou-varázst valami hasonló élményt okozó lemezzel, ami Nicholas Tse (謝霆鋒 – Xie Ting Fung) Forget Me Not-ja volt, csak hát, ennek a jobbik fele kantoniul van. Így támadt az ötletem, hogy meghallgatom, mandarinul miket adott ki. Legutóbbi lemeze épp ilyen, a 2009-ben megjelent Last, amely először digitális albumként jelent meg Kínában, tavasszal. A cím nemcsak számomra, de sokaknak okozott fejtörést, attól félve, hogy utolsó albuma, de azt nyilatkozta, hogy ha lesz mondandója zeneileg, akkor majd lesz új lemez is.. Ezen 10 szám van, néhány már ismert slágerrel, pl. megtalálható rajta a Can It Be? (track 4), ami a Beast Stalker c. film betétdala, és a Terminal Station (track 3), ami pedig a nyitószám a The Spirit of the Sword c. történelmi drámához, melyben Tse játszik. Jó rockos. Annyira mégsem tetszik, mint a fenti válogatásalbuma. Az első szám (Tonight) a végén még rajta van kantoniul, és érdekes, ott egyből jobban is énekel. Klip (track 1).

 

kategóriák: ZENE, KÍNAI 1 komment

David Tao: Opus 69

2010-11-23 15:08

Nem tudok kigyógyulni Jay Chou diszkográfiájából, és minél inkább próbálkozok más mandarin nyelvű, főleg tajvani előadókkal, annál inkább térek vissza hozzá. Pedig elsőre még David Tao is reménykeltő volt, sőt, igazából elég érdekes, minőségi zenét csinál, de a hangja nem valami nagy szám, és maga a stílus is végül túl kommersz és unalmas. Ezt szűrtem le legutóbbi, Opus 69-es lemezéből, amelyben a számok arra utalnak, hogy hatodik stúdióalbuma és 9. lemeze jelent meg 2009 nyarán, és az énekes amúgy 1969-ben született. Pedig az album még rockosabb is lett, a korábbi, nekem még ennyire sem tetsző RnB vonalról letérve. De azért el bírom hallgatni, sok kellemes dallam, hangszín van benne. Különösen az elején volt még meggyőző, pl. az egyházi kórusos bevezetőt követő A Big Mess jó, és a negyedik, lendületesebb Play, amiben Tay Ke Wei is énekel.

Aki tud olyan lemezt, amivel kiválthatom Jayt, szóljon! :) Wang Lee Hom talán?

 

kategóriák: ZENE, KÍNAI 5 komment

Suzhou-i diák magyar táncot játszik erhun

2010-11-21 22:33

 

Jackie Chan fia is énekel

2010-11-20 15:52

Természetes, szinte kötelező dolog, hogy a kínai színészek énekeljenek, vagy az énekesek színészkedjenek, vica versa, így a papa árnyékából lassan saját tehetsége révén kilépő Jaycee Chan is megjelent egy poplemezzel. Még 2004-ben debütált az akkor 22 éves sztár, self-titled albumával, majd egy EP-t követően idén jelent meg a következő, Chaos (亂 - Luan) c. album. A 18 dal nagy részét ő maga is szerezte, a neves, szingapúri zenész, Eric Ng segítésével. Vannak rajta rockos, hip-hopos dalok, és persze, balladák, valamint egy duet Serene Koonggal (The Best of Me). A Godspeed c. dal pedig  2008-ban elhunyt nagyapja emlékének szól.

Vannak nagyon jó zenék a lemezen, és Jaycee jól énekel, de szemben Jackievel szerintem hangja nem sok van. A hangszerelés, dalszerzés rész viszont nagyon profi, így ha legyintünk az énekre, összességében elég jó számokat hallhatunk, sok kellemes, akusztikus gitárral. Vannak egész eredeti dalok, és nagyon hangulatosak is, mint pl. a harmadik 迷 (Mi), amit aztán egy vad, rockos szám követ. Elég nagy is a kontraszt az ilyenek és a nyálas balladák közt. Ügyes lemez, de valami hiányzik belőle nekem, túl mainstream, egyszerű, és nem annyira különleges.

 

« Elejére 1 2 Végére »
Friss kommentek
  • Mi mennyi, Mastermune: @asiafan: Hat a kinti arak lenyegeben tenyleg nem nagyon valtoztak... »
  • Mi mennyi, Komavary: Azért "helybeliként" könnyebb megtalálni a jó ajánlatokat, mint turistaként két... »
  • Mi mennyi, asiafan: Köszi a számokat. Ezek most is reális árnak tűnnek, úgy... »
  • Mi mennyi, Mastermune: Tokyoban volt legdrágább a szállásunk: 9000 yen/szoba 2 főre. »
  • Mi mennyi, Mastermune: 2008-ban voltam először, és akkor 1.5 körül volt a yen... »
  • Fánkok Japánban, Mastermune: @asiafan: Na ezt például nem is tudtam. Köszi az infót!... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Hát, amikor ott voltam, kb 3-4 ember akart csak bemenni....ez... »
  • Mi mennyi, asiafan: Annyiért nem éri meg jegyszedőt se alkalmazni.. hacsak nincs mindig... »
Kategóriák
Hírdetés
Translate