Legend of the Fist: The Return of Chen Zhen

The Return of Chen Zhen (2010) kínai harcművészeti akciódráma, a rendező Andrew Lau, a főszerepben pedig a filmjeiben megszokott sztár, Donnie Yen. Utóbbi rendezte az akciórészeket, a zeneszerző pedig Chan Kwon-Wing. További főszereplők: Shu Qi, Anthony Wong, Shawn Yue, Yasuaki Kurata. Producer: Andrew Lau, Gordon Chan. A filmet a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, majd a torontóin is, Hongkongban pedig szeptember 23-án jelent meg a mozikban.

A film az 1995-ös Fist of Fury tévésorozat folytatása, melyben Donnie ugyanazt a szerepet játssza (Chen Zhen), mint ami az 1972-es Fist of Furyben (Tomboló ököl) Bruce Leet híressé tette. Szintén ezt a karaktert játszotta később Jet Li is a Fist of Legend c. (egyik legjobb) filmjében. A sztori a japánok által megszállt Shanghaiban játszódik, a sorozatbeli események után hét évvel, a második japán-kínai háború idején.

Meglepően indul a film, ha előtte kungfuiskolás, nemzeti öntudatos verekedést vártunk, helyette egy háborús ütközetet látunk Franciaországban. Innen tér haza, a korábban mesterét megbosszuló, és halottanak hitt Chen Zhen, aki közben egy elesett bajtársának az identitását is felveszi, hogy még kevésbé ismerjenek rá, és így lesz egy helyi üzletember ismerőse. Később aztán politikai és személyes okokból is kiéleződik a viszony a kínaiak, Chen és a japánok közt, gyilkolás, dráma, bajtársiasság, árulók stb., a történet nem túl bonyolult, de azért izgalmas. Meg nagyon jó a látvány, a hangulat, a zene, a korabeli díszletek, stílus. Persze, megjelenik egy nő is, és kivételesen még nem is olyan idegesítő Shu Qi, ő és a stább többi tagja is (Donniet beleértve) jól játszották a szerepük.

Az akciójelenetek pazarok, és nem csak a bunyók. Végig látványos, drámai, intenzív az egész, vannak lövöldözések, robbantások meg sok ökölharc. Donnie istenkirály. Persze, a kínai-japán ellentétet a szokásos, primitív és egyoldalú megközelítésből láthatjuk, de a film azért végsősoron inkább Donnie Yen kockahasáról szól, és ez utóbbi gyönyörű. Egyébként zongorázik is. A film vége már-már orgia, van nagy leszámolás, Donnie kicsit nyávog is Bruce Lee emlékére párat, és van még néhány szenzációs jelenet, pl. a Green Hornet maszkos hőse is előkerül. Ajánlom.

A bejegyzés kategóriája: FILM, KÍNAI
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Eddig 6 hozzászólás érkezett

  1. Soroyo szerint:

    Mikor várható felirat ? :)

  2. zstomi szerint:

    Valaki hun feliratot tudna?

  3. ikuko szerint:

    sziasztok!!

    én is hun subot keresek,de egyszerűen sehol nem találok,ez a link ami meg itt van nem műkődik,úgyhogy ha valaki lenne olyan kedves:-)
    előre is köszönöm!

  4. ikuko szerint:

    az a baj hogy a Lust,Caution után néztem meg a filmet ,és igaz eltelt egy nap a két film között a Lust olyan nagy hatással volt rám hogy a Chen Zen csak árnyéka volt.
    persze nem szeretném összehasonlítani a két filmet mert nincs értelme egyszerűen csak így jött a ki a lépés,Donnie Yent imádom de a másik film után ez kicsit olyan hamiskás volt,túl csillogó,vagy színpadias,nem tudom hogy megfogalmazni.
    mindenestere aki ezt a filmet megnézi ne a Lust után tegye.folyamatosan az a film jár még az eszemben,napközben be-beugranak jelenetek,és egyszerűen muszáj leszek újra megnézni:-)

  5. Visszajelzés: Harcosok mozija - Az ököl legendája | ellenfelem.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük