2010. május

Gelatin Silver, Love

2010-05-09 19:34

Zerachin shirubâ love (2009), japán film, rendezte: Kazumi Kurigami. Érdekes alkotás, amelynek a legérdekesebb része számomra az volt, hogy végignéztem. Kellemes, háttérbe való művészfilm, valahogy nézeti magát, és mégsem volt unalmas, annak ellenére, hogy szinte zéró története van, és csak 25 perc után szólalnak meg benne. Később is csak ritkán. A film nagy részében egy nő főttojást eszik, egy pasi meg kamerázza. A végére azért lesz belőle valami sztori, ami némiképp kiszámítható, de inkább csak úgy ülünk, és nézzük. Jók a beállítások, mintha a főszereplő (Masatoshi Nagase), egy művészlelkű fotós szemszögéből készült volna a film is, szokatlan, sötét, részletek szépségén merenghetünk el benne, a fal repedésein, a fagyit nyaló nő száján. A cím, a gelatine silver is a fotóelőhívásra utal, ami nem véletlen, az elsőfilmes rendező fotósként kezdte. A zene is elég jó szerintem, a megfelelő részeknél hangulatos gitárszólók vannak. Aki szereti a fekete-fehér fényképeket, a lassú, merengős mozit, annak lehet, hogy bejön. Trailer.

 

Kínai körkép

2010-05-09 5:34

Antonioni: A Chung Kuo - Kína című dokumentumfilmjének vetítéséhez kapcsolódóan válogatást mutatnak be kínai játékfilmekből az Örökmozgóban, május 7. és május 22. közt.

A Saolin-templom szent köntöse - május 7. 16:30

Dal volt a fegyvere (1959) - május 9. 16:30
Ez a 30-as években Sanghajban és Pekingben játszódó, látványosan sematikus forradalmi film a mozgalom neves zeneszerzőjévé lett Nieh Erh pályáját kíséri végig.

A Chung Kuo - Kína (1972) - május 9. 18:30 és május 14. 18:30
A hetvenes évek elején baloldali elkötelezettségűnek tűnő rendezőt a Kínai Népköztársaság kommunista kormánya hívta meg Kínába forgatni. Antonioni filmje nem váltotta be a pártvezetés reményeit. Sőt, a kész alkotást betiltották.

Egy asszony emlékezik (1960) - május 10. 16:30
"A forradalmár családja" az eredeti címe ennek a nagymama visszaemlékezésein alapuló, tipikus kínai eposznak, mely az ország 1924 és 1937 közötti történelmét eleveníti fel. Csu Lient 1911-ben 16 évesen adták férjhez a már diákként is a független Kínáért harcoló, majdani hős kommunistához...

A híd alatt (1982) - május 17. 16:30
A kulturális forradalom alatt vidéki átnevelő táborba került hősnő, akinek édesanyját öngyilkosságba kergették, apját pedig eltiltották a tanítástól, most Sanghaj egyik hídja közelében maszek varrónőként próbál új egzisztenciát teremteni. Egy ugyancsak maszek kerékpárjavító segít neki ebben...

Ellenséges vágyak (Ang Lee, 2007) - május 17. 20:00
http://asiafan.freeblog.hu/archives/2007/10/21/Lust_Caution/

Vörös cirokmező - Red Sorghum (Zhang Yimou, 1987) - május 20. 18:30
Az 1920-30-as évek Kínájában Ninét családja egy szamár áráért férjhez adja egy szeszfőzde tulajdonosához, aki öreg is, leprás is. Az esküvő után Nine férje meghal. Így a szeszfőzde vezetése az özvegyre és annak szerelmére, Jüre marad.

Tienjün-hegyi történet (1981) - május 22. 20:30
Ez a maga korában igencsak bátor film egy szerelmi háromszög-történet kapcsán érezhetően minden fontosat egyszerre akart elmondani az 1956 és 1980 közötti évek kínai történelméről, legalábbis az értelmiség sorsának alakulásáról.

 

Air Doll

2010-05-07 23:24

Kûki ningyô (2009, Japán). Előzetes. Rendező: Hirokazu Koreeda. Yoshiie Gōda mangájából készült. Fsz: Bae Doona, Arata, Itsuji Itao, Joe Odagiri, Susumu Terajima. Zene: Word's End Girlfriend. A film a tavalyi, 62. Cannes-i Filmfesztiválon debütált, majd ősszel került a japán mozikba.

Nozomi felfújható szexbabaként nyikorog a magányos, középkorú Hideónál, mígnem egy nap életre nem kel, lélekre/szívre talál. Bátortalanul, a világot alig ismerve sétál egyet, majd lassan belejön az emberi létbe, és egy videótékában kezd el dolgozni, esténként pedig hazasiet, hogy tovább játszhassa a baba szerepét.

A film ennél sokkal többről szól, Nozomi nemcsak egy Pinokkió-módra életre kelt báb, a furcsa, néha vicces, érdekes sztori pedig drámai és elgondolkoztató lesz a végére. A témából, a pótszerként funkcionáló kapcsolatból és a levegővel töltött lányból könnyen kitalálhatjuk, hogy a magány, az üresség, az emberi lét értelme lesz a kérdés.. Nagyon jó film, sok szép jelenettel, szimbólumokkal, bizarr erotikával, a hangulatát pedig a látványon túl a már egekig magasztalt zene teszi igazán kellemessé. Ne hagyd ki.

 

kategóriák: FILM, JAPÁN 1 komment

Ipronman

2010-05-04 20:53

Két várva várt film feszült egymásnak a múlt hét végén Kínában, így a bemutatók  (Ip Man 2 és Iron Man 2) alkalmából ezt a vicces plakátot dobta ki magából az internet. Ip-ron-man 2, feat. Robert Donnie Junior :) Vajon melyik győz?

 

Khadak

2010-05-02 18:18

Egy csodás film került elém, teljesen véletlenül, már azt leszámítva, hogy a teljes filmgyűjteméyem rámásoltam egy külső hdd-re, így nemcsak a legfrissebbekből válogatok, hanem bármi jöhet. Így végre eljutottam a Khadakhoz (2006, írta, rendezte Peter Brosens és Jessica Hope Woodworth), amit még a Mongol, és főleg annak soundtrackje nyomán kutattam fel, ugyanis szerepel ill. játszik benne az Altan Urag. A zene részben az ő művük, valamint Christian Fenneszé. Az igazsághoz tartozik, hogy maga a film belga-német-holland produkció, de a szereplők, a zene, a helyszín és a stáb nagy része mongol. Velencében "Lion of the future" díjat nyertek, és még párat kisebb-nagyobb fesztiválokon. A filmet hazánkban is bemutatták a 2008-as LOW holland-flamand Kult Fesztivál keretében.

A mongol sztyeppék fagyos, hófödte, gyönyörű magányában él Bagi (Batzul Khayankhyarvaa), egy fiatal srác, nagyapjával egy jurtában, állatokat tartanak. A fiúnak van vmi különleges képessége, hallja az állatokat a távolból, megérez dolgokat, és közben epilepsziás rohamokat kap. Ki is kell hívni hozzá a sámánt, hogy visszaénekelje a világba, és mikor eszméletéhez tér, azt mondják neki, hogy ő is sámánnak született, és hogy nem szerencsés e végzetet elutasítania. Ám nem sokkal később egy katonai konvoj tűnik fel a láthatárban, valami titkos kór miatt karanténba kell helyezniük az állatokat (és lemészárolni), a nomádokat pedig egy bányászváros pár tömbből álló, lepusztult panelfalujába telepítik át. Előzetes.

Ez egy lírai, kissé tán pszichedelikusnak is mondható, gyönyörű film. Könnyű dolguk volt ugyan, mert a tiszta, végtelen hómezőkből nem nehéz lenyűgöző látványt csinálni, de a filmkészítőknek sikerült még a legszakadtabb házfalból, romos sarkokból is olyan képeket komponálni, amit az ember bekeretezve kitenne a falra. (Operatőr: Rimvydas Leipus.) A népies elemekkel teli, progresszív rockot játszó zenekar néha kimondottan Pink Floydos zenéje még inkább transzba ejti a nézőt. Egyetemes, emberi problémák kerülnek terítékre a nem mindig érthető, és a sámános víziók miatt kissé zavaros történetben, de a természet és az azt leigázó, iparosító társadalom ellentéte egyértelműen megfogalmazódik. Amúgy meg egyszerűen csak szép, dőljünk hátra, élvezzük. (Itt lehet kapni.)

 

kategóriák: FILM még nincs komment
« Elejére 1 2 3 Végére »
Friss kommentek
  • Mi mennyi, Komavary: Azért "helybeliként" könnyebb megtalálni a jó ajánlatokat, mint turistaként két... »
  • Mi mennyi, asiafan: Köszi a számokat. Ezek most is reális árnak tűnnek, úgy... »
  • Mi mennyi, Mastermune: Tokyoban volt legdrágább a szállásunk: 9000 yen/szoba 2 főre. »
  • Mi mennyi, Mastermune: 2008-ban voltam először, és akkor 1.5 körül volt a yen... »
  • Fánkok Japánban, Mastermune: @asiafan: Na ezt például nem is tudtam. Köszi az infót!... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Hát, amikor ott voltam, kb 3-4 ember akart csak bemenni....ez... »
  • Mi mennyi, asiafan: Annyiért nem éri meg jegyszedőt se alkalmazni.. hacsak nincs mindig... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Étterem (Kiotó): Ebédmenű (ランチ) esetén 700-800 jenből ki lehet jönni... »
Kategóriák
Hírdetés
Translate