Tegnap egy nagyon szép, unalmas, értelmetlen, hosszú filmet láttam, mégsem tudom azt mondani, hogy rossz volt, inkább csak csalódás. Főleg a végén, mert az egésztől azt vártam, hogy vezessen valahová, aztán lehet, hogy direkt csinálták ilyenre. Ebben is mongol nomádok voltak jurtában (magára maradt férfi), meg észak-koreai menekültek (anya és fia), és a közös nyelv hiánya miatti kommunikációhiányt meg az ezzel ellentétes megértést láthattuk kibontakozni a sivatagi hétköznapokban. Tehénfejés, ganégyűjtés, sztyeppe, ének. A táj – szerintem – csodás, és a felvételek most inkább a természet, mintsem az operatőr munkáját dícsérték, sokszor remeg is a kamera, talán valami áldokumentum vagy művészi célból (vagy nem). A film maga – Hyazgar (2007) – egyébként dél-koreai/francia produkció, a rendező, Zhang Lu, kínai, a szereplők többsége és a film nyelve pedig mongol. Trailer.