Confucius

Kínai, életrajzi dráma Konfuciusról, idén mutatták be. Rendezte: Mei Hu, a címszereplőt Chow Yun-Fat alakítja. Operatőr: Peter Pau. A máig nagy befolyással rendelkező, i.e. 551-479-ig élt gondolkodó, a róla elnevezett konfucianizmus atyja érdekes életútját, filozófiájának alapjait, és elveinek gyakorlati alkalmazását próbálja bemutatni a film.

Nem ez az első, még 1940-ben forgattak egy filmet a keleti bölcsről, ám ez később elveszett, és csak az elmúlt években került elő, némi restauráció után tavaly mutatták be (rendezte Fei Mu). A mostani filmet tavaly forgatták, és még ekkor tervezték bemutatni, a Kínai Népköztársaság alapításának 60., Konfucius születésének pedig 2560. évfordulójára (neki egyébként mind a mai napig írják a családfáját, 2 millió regisztrált leszármazottja van). Végül januárban került a mozikba a mű.

A film már bejelentésekor vita tárgyává vált, érthető módon, hiszen az országban, sőt, a Kelet nagy részén igen jelentős személyről szól. Voltak, akik aggódtak, hogy a hongkongi sztár, Chow Yun-Fat nem tud majd elég jól mandarinul, vagy hogy valami kungfuzó akcióhőssé alakítják Kong mestert. A trailer megjelenésekor egyik leszármazottja indított pert, hogy távolítsák el a filozófus romantikus viszonyára utaló részeket. Végül eljött a bemutató, és a film sikerét előmozdítandó levették egy csomó (2D-s) mozivászonról az épp aktuális, hollywoodi csodát, az Avatart, bár ezt később üzleti döntésként tálalták, majd végül visszavonták, szintén üzleti okokból (a Confucius nem teljesített túl jól).

Nagyszabású film, hibátlan főszereplővel, mégis óva intek tőle mindenkit, aki nem tudja elfogadni, hogy ez egyébként egy filozófus életéről szóló, lassú filmdráma, nincsenek benne repkedő kardozások, és a “Kung Fu” rész is csak egy alternatív kibetűzése a mester nevének. Vizuálisan azért elég szép a film, és aki úgy érzi, hogy hétköznap, önmagától is képes lenne a témáról, mondjuk egy könyvet elolvasni, az élvezni fogja, nekem például tetszett.

Egy-két izgalmasabb jelenet is akad benne, és az általam kevéssé ismert, kínai színészek is jól játszottak. Egyedül azt sajnálom, hogy a sztori csak az élettörténet második felét érintette, így a lényeg, vagyis ami engem érdekelt volna, kimaradt – nem tudjuk meg, hogy honnét, hogyan és miért merítette gondolatait Konfucius, milyen hatások érték. Már olyan jó 40-es, családos emberként kerül a filmbe, kialakult nézeteit, elveit hírdeti, és innen követhetjük útját öreg koráig.

Kategória: FILM, KÍNAI | A közvetlen link.

Eddig 3 hozzászólás érkezett

  1. Fullmoon88 szerint:

    Érdekes filmnek tűnik. De elsőre tök olyan a főszereplő, mintha Ken Watanabe lenne :D, már emiatt a hasonlóság miatt is megnézem, ha tudom.

  2. pippiripi szerint:

    Láttam már valahol a filmet egyenlőre angol felirattal.

  3. Bipbip szerint:

    Ha tudsz magyar filmfeliratokról, írd be az én honlapomra is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük