FILM:
Ninja Assassin

[Spoilermentes ismertető!]
Több okból is nagyon vártam már a Ninja Assassin (2009) bemutatójára. Az egyik, hogy a producerek: Joel Silver és a Wachowski tesók, a másik, hogy a főszereplők: Rain és Sho Kosugi, a 80-as évek hasonszőrű filmjeinek sztárja, aki két évtized után tért vissza a filmvászonra. Rég, vagy tán még sosem készült Hollywoodban ilyen nagyszabású film ebben a b-szériás tematikában, szóval izginek tűnt. A rendező James McTeguie (ő rendezte a V for Vendettát), a forgatókönyvet Michael Straczynski írta (méghozzá 3 nap alatt, mert az utolsó pillanatban kidobták a régi, rossz scriptet), a zeneszerző pedig Ilan Eshkeri. További szereplők: Naomi Harris, Rick Yune, Ben Miles, Anna Sawai, Sung Kang, Randall Duk Kim.
A film műfaja leginkább akció, egy kicsit thriller, és amit nem vártam: némileg horror. Ez utóbbit a korszellem és a közönség ízlése, gyomra dönti el, hogy az-e. Pár éve még talán a slasher kategóriába esett volna, manapság már nehéz megmondani, mi a horror, túlzottan hozzászoktunk a darabokra vágott testrészek szétcsúszásához, ami épp úgy "normális" része kezd lenni a filmeknek, mint a pornó. Azért a besoroló-hivatalok szinte minden országban 18-on felülre vagy R ratedbe tették, joggal. De ha már így a témánál vagyunk, ez volt számomra a film egyik fő hibája is, hogy kicsit olyan, mintha a készítők nem tudták volna eldönteni, mit akarnak. Kapunk egy kvázi romantikus akciófilmet, nyálas, misztikus, meghatóan drámai elemekkel, meg egy sokkoló, darabolós vérengzést, és a kettő közül könnyen a pad alá eshetünk. De jobb is ott elbújni, mert a láthatatlan árnyékharcosok ízekre szednek mindenkit :)
Adva vannak az évszázadok óta titokban működő klánok, akik még ma is bérgyilkolnak, ám behálózták már a hivatalokat is, nem lehet csak úgy, élve utánukmenni. Árvákat, gyerekeket rabolnak, és képeznek ki kegyetlen, durva módokon, és főhősünk, Raizo (Rain) is egy ilyen tehetséges, fogadott gyermeke a vezérnek (akit Kosugi játszik). A "túloldalon" egy - nem sokáig - kételkedő ügynök és csinos, még kíváncsibb munkatársnője nyomoznak a különféle, gyanús (és véres) gyilkosságok miatt, majd pedig jön a találkozás. Raizo azonban nemcsak fizikai adottságában, lelkivilágában is különbözik társaitól, így idővel komoly konfliktusai alakulnak ki a klánon belül, mely körülménynek végül is a harci jelenetek izgibb részét köszönhetjük: hogy nemcsak egyirányú öldöklés, hanem fair, ninja-ninja küzdelem is kialakul. A film amúgy Berlinben játszódik, de nincs különösebb jelentősége, inkább az éjszakában villanó pengéket, vértócsákat látunk, mintsem városképet.
A szereplőválogatás jól sikerült, Kosugi még mindig menő, a csajszi (Naomi Harris) is jó, Rain pedig kitűnő alakítást adott, nem utolsó sorban az akciójelenetek terén is. Nagyon komoly átalakuláson ment keresztül, a kis nyegle, koreai popsztár, aki első jelentősebb szerepét Park Chan-wook filmjében (I'm a Cyborg But That's OK) játszotta, majd pedig Wachowskiék Speed Racerében tűnt fel. Szép karrier elé néz. Ráadásul a szépen formált izmok és keménység mellé megőrizte jóképű, csinos pofikáját is, leszámítva a jeleneteket a film végén, amikor a sok harc miatt már eléggé szét van szedve :)
Az akciójelenetek, amelyekből kellően sok is van, rendkívül látványosak, és ehhez nem is lett volna szükség a véres, gyomorforgató részletekre. Inkább a harcművészeti, akrobatikus elemek és a koreográfia, a rendezés következménye a vizuális élvezet. A hangulat is egész klassz, a zene főleg az elején tetszett, jól működik a filmben. A megfelelő mértékben használt speciális effektek, a pirotechnika és a remek hangeffektek is említést érdemelnek. Emellett maga a téma is egyediséget kölcsönöz a harci jeleneteknek, különösen a kyoketsu shoge nevű fegyver - egy láncra/kötélre erősített penge - használata, meg a dobócsillagok.
Persze, a misztikus, történelmi források emlegetése ellenére inkább a 80-as évek filmnindzsáinak hagyományaira támaszkodtak a készítők. Vannak a filmben ilyen, kissé eltúlzott, rejtélyes sztorielemek, csodaképességek, amelyeken elmosolyodhatunk, de valahogy mégis sikerült - talán az amerikai-német produkció 40 millió dolláros költségvetésének segítségével - elkerülniük a régi filmekre jellemző, gagyi hatást. A két hónappal ezelőtti, amerikai bemutató hetében alulmúlta a várakozásokat a nézettség, de azért az árát már behozta a film. Szóval, összességében szerintem jól sikerült, sőt, megkockáztatom, hogy még szórakoztatóbb is, mint némely érzelgős, japán társa. Nézzünk előzetest (HD-ban is):
Pihentebbeknek ugyanez legóból :))
Sajnos a hazai bemutatóról nem tudok semmit, aki Németországban, Angliában jár, még láthatja (alkalmanként osztrák, cseh mozikban is). Az amerikai DVD május 31-én jön, de a hongkongi kiadás (dvd és bluray is) már március 22-én (feltételezem, hogy rajta lesz eredeti, angol nyelven is). Utóbbiakat már elő is lehet rendelni, írjuk fel a naptárba.
ha jól láttam akkor még csak mozisan van fent, szal én várok^^
de felcsigáztál nagyon :-) eddig is érdekelt de ezekután mégjobban...
Pont azt hagytad ki, aki miatt meg én várom a Ninja Assassint: szar volt a forgatókönyv, úgyhogy J. Michael Straczynskinak (Babylon 5, Jeremiah, Changeling) adták, hogy írja át, ő meg valami 3 nap alatt végzett a feladattal.
Asszem ő írja a World War Z-t is.
Egyébként egy film nem a vérmennyiségtől slasher, hanem van egy bizonyos struktúrája a slasher műfajnak.
igazad van, őt még beleírom.. nekem nem volt annyira ismerős a neve, de jó munkát végzett, főleg 53 óra alatt :)
urban-pop-ninja-game:-)
mindenképpen megnézem,persze kicsit késöbb(mjd ha szokásos lesz hozzá hun sub)
de a trailer piszkosul jó
hunsub a pocsék, vhs-minőségű screenerhez (nem ajánlom..)
http://www.opensubtitles.org/en/subtitles/3638610/ninja-assassin-hu
most már érdemes kivárni még egy hónapot.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Mielőtt megnyomod a gombot, add meg a matekpélda megoldását (számmal)!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.