A sok sikeres vagy éppen élvezhetetlen, művészieskedő kísérlet után a színész-rendező visszatér a klasszikus jakuzaszerephez az Outrage c. filmben. A történet Sekiuchival (Kitamura Soichiro) indul, aki egy nagy, szervezett bűnözői csoport feje. Egy genget kell rendbeszedni, de a főnök parancsát az alatta levő vezérek továbbadják, és egyre lejjebb kerül a meló, amit senki sem akar, míg végül Otomo (Takeshi) kapja meg a feladatot. Mi pedig már megnézhetjük az előzetest a júniusban megjelenő film hivatalos oldalán:
Több okból is nagyon vártam már a Ninja Assassin (2009) bemutatójára. Az egyik, hogy a producerek: Joel Silver és a Wachowski tesók, a másik, hogy a főszereplők: Rain és Sho Kosugi, a 80-as évek hasonszőrű filmjeinek sztárja, aki két évtized után tért vissza a filmvászonra. Rég, vagy tán még sosem készült Hollywoodban ilyen nagyszabású film ebben a b-szériás tematikában, szóval izginek tűnt. A rendező James McTeguie (ő rendezte a V for Vendettát), a forgatókönyvet Michael Straczynski írta (méghozzá 3 nap alatt, mert az utolsó pillanatban kidobták a régi, rossz scriptet), a zeneszerző pedig Ilan Eshkeri. További szereplők: Naomi Harris, Rick Yune, Ben Miles, Anna Sawai, Sung Kang, Randall Duk Kim.
A film műfaja leginkább akció, egy kicsit thriller, és amit nem vártam: némileg horror. Ez utóbbit a korszellem és a közönség ízlése, gyomra dönti el, hogy az-e. Pár éve még talán a slasher kategóriába esett volna, manapság már nehéz megmondani, mi a horror, túlzottan hozzászoktunk a darabokra vágott testrészek szétcsúszásához, ami épp úgy "normális" része kezd lenni a filmeknek, mint a pornó. Azért a besoroló-hivatalok szinte minden országban 18-on felülre vagy R ratedbe tették, joggal. De ha már így a témánál vagyunk, ez volt számomra a film egyik fő hibája is, hogy kicsit olyan, mintha a készítők nem tudták volna eldönteni, mit akarnak. Kapunk egy kvázi romantikus akciófilmet, nyálas, misztikus, meghatóan drámai elemekkel, meg egy sokkoló, darabolós vérengzést, és a kettő közül könnyen a pad alá eshetünk. De jobb is ott elbújni, mert a láthatatlan árnyékharcosok ízekre szednek mindenkit :)
Zenés időutazásra invitálunk mindenkit, a hindi filmek azon jeleneteiből válogattunk, ami a legkülönlegesebb bennük: a dalbetétekből. Huszonöt dal az 1955 és 2009 közötti időszak huszonnöt filmjéből: különböző korszakok, különböző zenei stílusok, különböző táncok. A válogatás megkísérli a lehetetlent: felvillantani Bollywood ezer arcát és hangulatát. A táncjelenetek között mindenki felfedezheti majd nagy kedvenceit és rácsodálkozhat az általa nem látott filmek leglátványosabb közönségcsalogató darabjaira. Az indiai film legjobb zeneszerzői (mint A. R. Rahman) és legjobb koreográfusai mellett (mint Farah Khan) természetesen felvonulnak a legnagyobb sztárok Raj Kapoortól Amitabh Bachchanon át Shahrukh Khanig, és Bollywood legjobb táncosai Salman Khantól és Madhuri Dixittől kezdve Hrithik Roshanig és Aishwariya Raiig.
Az összeállítás bátran ajánlható az indiai filmgyártást nem ismerő, de a zenés filmeket kedvelő nézők számára bemelegítő, kedvcsináló darabként, míg Bollywood szerelmesei számára kihagyhatatlan alkalom! [via bollywoodextra.hu]
Film: Bollywoodi időutazás - zenés válogatás Bollywood elmúlt ötven évéből - hindi nyelven, magyar felirattal. A belépés ingyenes. Időpont: 2010. február 6. szombat, 18:00 - 20:30 Helyszín: Bálint-ház, Budapest VI., Révay u. 16.
Na, ki volt még ott? Kérdezem azoktól, akik akkoriban már éltek :) Már vagy még... Sajnos Mas Oyama már nincs köztünk, de járt nálunk. Emlékszem, vagy 3 órát kellett sorban állni a dedikálásért.
A kyokushin karate alapítójáról már életében manga született, a Karate Baka Ichidai (1971), amelyet két évre rá egy 47 részes anime verzió követett. Később ebből készült három film is: Champion of Death (1975), Karate Bearfighter (1975), Karate for Life (1977), amelyekben Sonny Chiba alakítja a mestert, bár maga Oyama is felbukkan az első kettőben, cameo szerepben. Róla szól még a 2004-es, koreai Fighter in the Wind c. film is. (Koreai származású volt ugyanis, csak 41 évesen lett japán állampolgár.)
Az AnimeStars Magazin idei első száma január 23-án jelenik meg. A DVD-mellékletes változathoz csatolt film az InuYasha, a film 3.– A világhódítás kardjai lesz. Várható tartalom:
A január anime fronton a mechákról (Code Geass, Gurren Lagann), a tsundere karakterekről (Zero no Tsukaima és a Hónap Sztárjai) szól, meg egy kis nyomozósdiról, a Detective Conan személyében. Az újságban újra szó lesz az utóbbi évek legnagyobb anime klasszikusáról, a Death Note-ról, ezúttal a hazai DVD kiadványt vesszük jobban szemügyre. A kitekintőben a 2009-es Anilogue és az ottani egyik legnagyobb meglepetés cím, a First Squad lesz a téma, valamint az animeconok-ról és egy éb rendezvényekről is témázgatunk egyet.
A manga részlegben a Csillagsivatag és a Tarot Café kerül bemutatásra, valamint debütál egy új rovat is, a "Legendák Nyomában", melynek első témája a Chun Hyang legenda. Természetesen ezúttal is lesz műfajzás és az aktuális megjelenések is be lesznek mutatva. A hónap mangakája Inoue Takehiko lett.
A J-Kult részleg talán még a szokásosnál is erősebb lesz ezúttal. Folytatódik a nyelvlecke, az étterem bemutató; de megismerkedhettek a japán babonákkal és a rizs "történelmével" is. A havi híresség nem más, mint Takemoto Gidayuu, a bunraku színház megalapítója. Egy kis kitekintés gyanánt elkalauzolunk benneteket a koreai tradicionális viseletek világában. A japán zene szerelmesei igazán elkényeztetve érezhetik magukat. KAT-TUN, Girugamesh, abingdon boys school, poszter és még valami meglepetés.
Az 1999-ben Tokióban alakult, elsöprő energiájú instrumentális (poszt-)rockzenét játszó Mono zenekar ma Japán egyik legsúlyosabb zenei exportcikke, amely öt kontinensen turnézik. http://www.myspace.com/monojp
Koncert időpont: 2010.02.22. Hely: A38 Hajó
Fellépők: Rising Sound - Mono (JP), Pozwakovski, DJ Case (Tilos / Soundofjapan.hu), DJ Mike Reem (RadioMi)
Fu Chou (2009), hongkongi-francia bűnügyi film, akciódráma, neo-noir. Johnnie To első "angol nyelvű" filmje, bár ez erős túlzás (a főszereplő, francia énekes-színész, Johnny Hallyday próbál angolul beszélni a többiekkel, akiket részben szinkronizáltak), nagy része azért kínaiul van, és Makaón ill. Hongkongban játszódik. A forgatókönyvet Wai Ka-Fai írta, és minden más tekintetben is a már megszokott, szinte kötelező To-körüli stáb dolgozott a filmen, pl. az operatőr Siu-keung Cheng, zene: Tayu Lo. Szereplők: Sylvie Testud, Simon Yam, Anthony Wong, Lam Suet, Lam Ka-Tung, Maggie Siu, Cheung Siu-Fai. A filmet tavaly mutatták be Cannes-ban, ahol versenyben is volt az Arany Pálmáért.
A történet főhőse a bérgyilkosból szakáccsá avanzsált, francia François Costello, aki családjáért kell bosszút álljon. Lányát, annak férjét, és két gyermeküket lőtték le bérgyilkosok. Costello ezért keletre utazik, ott maga is segítséget bérel, barátokat is szerez, és ellenségeket, és a többit nem mondom el, nézze meg mindenki. Érdemes. Nálam kb. 50% esélye van, hogy To filmjét utáljam, ez most a másik felébe esett, nagyon bejött, pont úgy, mint az Exiled (Száműzöttek), ami hasonlít is erre, csak még jobb. Ebben is volt egy kis western-fíling, totál macsóság és a To-ra oly' jellemző "heroic bloodshed", nagyon elegánsan és látványosan megkomponált tűzpárbajokkal. A zene is tetszett, bár nem volt túl markáns, de néhány pillanatban sokat adott hozzá. A történetet is elég érdekesre szőtték, ami pedig a színészeket illeti, a fentiekkel nem nagyon lehet mellé lőni, Anthony Wong pedig napjaink talán a legsármosabb középkorú pasija.
Először a poszter jött, most pedig már itt az előzetese a remek, verekedős konzoljáték megfilmesített változatának, amely április 5-én jelenik meg dvd-n és blurayen. Szereplők: Jon Foo, Luke Goss, Gary Daniels, Cary-Hiroyuki Tagawa, Cung Le.