Elkezdték forgatni Wong Kar-wai Ip Man-filmjét, amelynek The Great Master a (jelenlegi) címe (vagy Grand Master). A Bruce Leet is tanító, legendás wing chun-mester életéről szóló film Wong Kar-wai kezében egész biztos, hogy mássá alakul, mint a Donnie Yen főszereplésével készült - illetve érkező -, kétrészes akciófilm. Wong régi jó szokásához híven Tony Leungra osztotta a főszerepet, mellette még Zhang Ziyi és Zhang Zhen is játszik a filmben, és egyes híresztelések szerint elképzelhető, hogy Brigitte Lin is visszatér a filmvászonra. A filmről már rég keringtek hírek, sőt, a harci jelenetek gyakorlásához Tony Leung már tavasszal nekiállt, amikor le is sérült a karja. A bemutató valamikor jövőre lesz (reméljük), a forgatás áprilisig tart.
Derek Yee 2000-ben író-producerként készítette el a Double Tap c. filmet Leslie Cheung főszereplésével, a bűnügyi thriller témát most pedig felszorozta másféllel, jövőre, mint rendező, mutatja be a Triple Tap c. alkotást. A két film sztorija nem függ össze, csak a stílus. A Triple Tapben egy tapasztalt és egy fiatal rendőr versengenek, majd összebarátkoznak, ám egy rablás sikeres lefülelése után, melyben egy rendőrt is lelőnek, a fiatalabbik zsaru kételkedni kezt újdonsült barátjában. A két főszereplő Louis Koo és Daniel Wu. A lenti képen a rendező, mellette Chapman To, Koo, Wu és Charlene Choi láthatóak, és még Li Bingbing is szerepel a filmben. Állítólag jó sok golyózápor is lesz, meg pörgős akció. Derek Yee előző filmjét, a Shinjuku Incidentet (fsz: Jackie Chan) nem sikerült Kínában áttolni a cenzúrán, és Hongkongban is csak megvágva mehetett, ezt a mostani filmet minden hírverés nélkül csinálta, elvileg jövőre mutatják be.
A "Merzbow" Masami Akita, a leghíresebb japán zajzenész művészneve. A 3 napos Making New Waves fesztivál keretében fellép a Trafóban Pándi Balázzsal, aki a dobokon játszik majd, míg Merzbow a laptopjáról küldi a recsegést. Időpont: 2009 december 12, szombat, 20h. Trafó: Budapest, IX. Liliom u. 41. Napijegy 1500/1000(diák).
Úgy tűnik, most már rendszer lesz belőle, hogy az aktuális HeavensDust albumokról csak 1-2 év késéssel írok, pedig már aznap ráugrom. Kerülgetem a forró kását, és ez bizony nem akar kihűlni! Még ma is, amikor ezredszerre hallgatom, elszáll tőle az agyam, és nem marad, aki egymás után rakná a szavakat értelmes sorrendbe. Egyszerűen nem tudok mit mondani, könnyek tódulnak a szemembe a gyönyörűségtől, és elpárolog a szavak jelentése, a jelzők, hogy csodálatos, zseniális, szép, mind szégyenkezve elkullognak, mert árnyékába sem érnek annak, amilyen ez a lemez. (Lehet, hogy elfogult vagyok.)
A HeavensDustról dióhéjban annyit kell tudni még, hogy japán metálzenekar, amely zenéjébe erőteljesen vegyít tradícionális zenét, hagyományos hangszerekkel (taiko dobok, sakuhachi, koto), és angolul énekelnek. A Closure Leading The Way 2008. február 6-án jelent meg a Viina Recordsnál. Ezen a lemezen, ahogy a korábbiWithout A Voice-on is az énekes-gitáros Shin mellett női vokált is hallunk Kazhától. Azóta egyébként sok minden változott, a hölgy kivált a zenekarból, így hangzásuk, felállásuk inkább a Higher Than Heaven-es, 2005-ös korszakhoz tér vissza. Ajo, aki a taiko dobokon játszik, nemrég visszatért a zenekarba. A banda Amerikában is turnézott, ott egy kiadóval is volt valami dolguk, egy ideig úgy tűnt, hogy végleg átköltöznek, de mostanában inkább Japánban látni őket. A következő lemezük felvételei is ebben a hónapban lettek kész, így jövőre jön az új.
A Closure..-ön a női vokál egy kicsit dallamosabb zenét eredményezett, némi goth rock hatással, néhol talán az Evanescence is beugrik róla, de az inkább az előző lemezre volt jellemző. A Without A Voice óta valamennyit keményedett a megszólalás. A zene amolyan kiegyensúlyozott elegye a keménynek és a lágynak, a férfi és női oldalnak meg a modern hangzásnak versus népi tradíciók. Mellesleg szerintem ez a legjobb cd-borítójuk is. Az album egy szép intróval indul, a Closure Comesban a tiszta gitárhang és a japán hárfa, a koto felelgetnek egymásnak. Utána jön a Blast, ami nevéhez illően berobban. Itt a klipje:
A dal klipjében azért vannak autók, mert egy soundtracken szerepelt, az SS (Special Stage) egy raliversenyzőről szóló, nemrég megfilmesített manga, amelyhez a zenekar írt 30-számos filmzenét. Ezután egy dallamos, néha lírai, néha zúzós dal jön, az And Forgive Me. Kazha éteri hangján kívül sokat dob az éneken az is, hogy mindketten - sok japán zenésszel ellentétben - jól tudnak angolul. Igazából a dalok többségére ugyanezt mondhatnám, hogy csodaszép, lágy, női ének vegyül a rekedtes, zúzós ellentétével. Az első tisztán lírai szám az I've Lost Too Much, amiben a női ének dominál, de amúgy duettet hallunk, és egy kis japán fuvolát. Utána a Forever Remains még szelídebben indul, Kazha és a koto hangjával. Dallamos, lassú szám, a refrénnél egy kis akkordozással alá. Olyan epikus az egész. A leghosszabb című szám, a One Thousand Paper Cranes On A String egy rövid, instrumentális átvezetés zongorával. Majd újabb két metál dal jön, és még egy lírai, a hárfás Your Touch, ami aztán kiegészül Shinnel és a gitár alapokkal. Ez egy szerelmes dal, amit aztán egy rockosabb követ, a végén pedig ismét egy dallamos szám, amelynek első felében az énekesnő hallható szólóban, majd egy kis finom, zenekari alap jön rá. Tessék meghallgatni, pont.
Nem másolom át, mert minek. Elég sok ismeretlen van benne. Ami leginkább érdekel belőle, az a több kategóriában is induló Face (aka Visage) Tsai Ming-Liangtól - trailer itt -, aminek francia nevű akciókoreográfusát is nevezték. A film már Cannes-ban is versenyzett. Amúgy egész szűkösnek tűnik a felhozatal, mert sok film sok kategóriában indul - vagy csak ennyire jók? Néhány cím: Like A Dream, Beast Stalker, No Puedo Vivir Sin Ti, The Message, Cow. A legjobb akcióban indul az Ip Man is, furcsa, hogy nem kapott több nevezést. A helyi, tajvani filmek legjobbja címért pedig hárman indulnak, egyiket sem láttam: Let The Wind Carry Me, No Puedo Vivir Sin Ti és Yang Yang.
Raging review... Sajnálom, de szerintem a thai filmek többsége nézhetetlenül bugyuta, idióta rinyálásokkal, visitozással és értelmetlen sztorival van felszerelve, és rendszerint pocsék színészekkel is. Még az ilyen alacsony elvárásaimmal is igen nehéz élvezni az effélét, hiába az akció, a Chocolate sem hagyott bennem mély nyomokat, érdemeitől függetlenül. Még ha JeeJa Yanin annyira jó csaj lenne, bugyiban vagy valami, úgy talán lehetne örülni, hogy némely rúgásnál fellibben a szoknya, de számomra nem sok értékelhető dolog maradt a filmben. Teljesen hülyeség. Kirúgják a bandából a dobos csajt, hisztis p..a, kószál, berúg, hány, és ekkor elrabolják, ám megmenti egy idegen (a francia Kazoo vagy Kazu Partick Tang), de aztán a tetőn megtámadja őket újra egy csapat fura szuperharcos, powerskipseken ugrálva. Oké, ez mondjuk vizuálisan eredeti, még nem láttam ilyet, bár nem is hiányzott. Ezt közben még breakdance-eléssel is keverik, ha nem lenne elég az eddigi. Utóbbit egészen komolyan is gondolják, a filmben végig hip-hop muay thai megy, az akciókat Panna Rittikrai követte el, a rendező pedig Rashane Limtrakul. Trailer.
Azt el kell ismernem, hogy JeJaa nagyon ügyes, és a verekedések rendkívül látványosak, de ezek számomra mindig valamiféle kontextusba ágyazva okoznak csak örömöt, pusztán önmagáért nézve hiába jó. Pláne, ha amúgy a körítést kimondottan idétlen, béna arcok, már-már retardált pofákat vágó részegek alkotják, mert amúgy az egész filmben mindenki végig piál. Lehet, hogy ezek a helyi kulturában szórakoztatónak számítanak, én nem tudok egy kidugott nyelvű emberen nevetni, kimondottan taszít, és a thai orgánum a sok lálálával sem segít rajta. A hirtelen és persze, elnagyolva érkező, drámai jelenetek ezért aztán vesztenek komolyságukból, nem érdekel a főhősök sorsa, mert idegesít az egész, a harmadától már csak fastforward. Van néhány nagyon szép helyszín és díszlet a filmben, meg a már említett, látványos harcokból is akad bőven, úgyhogy biztos lesznek, akiknek tetszik majd.
Bosszúszomj után vérszomj, itt van az Oldboy-jal elhíresült koreai rendező, Park Chan-wook új filmje, a Thirst (Bakjwi, 2009). Egy kórházban ügyködő pap beszáll egy fenyegető vírus elleni küzdelembe, mint tesztalany, ám a szertől vámpírrá alakul. A horror-dráma producere és írója is Park Chan-wook, a történetet részben Émile Zola Thérèse Raquin c. regénye ihlette. Természetesen van benne szerelmi szál is, sőt, ez az első koreai film, amelyben férfi nemiszerv is felbukkan. De valószínűleg más érdemei miatt nyerte el az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri díját.
Főszereplők: Song Kang-ho, Kim Ok-bin, Shin Ha-kyun; fényképezte: Jeong Jeong-hun. A zenét Cho Young-wuk írta, aki a rendező korábbi filmjein is dolgozott (I'm a cyborg, Oldboy, JSA). A soundtrack még a tavasszal megjelent, amikor a filmet is bemutatták, amely aztán egy tucatnyi filmfesztiválon szerepelt még. A koreai és amerikai DVD-k november 17-én, a brit dvd és bluray pedig január 25-én jelennek meg. Magyar kiadásról egyelőre nem tudok, de bizonyára lesz az is. A fansubot már megtalálhatjuk a feliratok.hu-n... Trailer:
Bár Park Chan-wooktól eddig csak a Lady Vengence-t untam, a többi tetszett, nem tettem túl magasra a mércét, mégiscsak horrorfilm, ráadásul vámpíros. Az pedig hiába divat a mai emókorban, engem sosem fogott meg igazán, kivéve mondjuk a Moon Childot. Igaz, a szörcsögést ott sem bírtam, kéne valami vámpír-etikett az étkezéshez.. Abban viszont a korábbiak alapján nem kételkedtem egy percig sem, hogy sikerül-e a rendezőnek durva vagy ijesztő filmet csinálni, inkább az a kérdés, hogy lehet-e egy ilyen sztori elég komoly. Ez egy új terület volt neki is, ügyesen vágott bele. A sztoriról többet nem árulok el inkább. A rá jellemző fordulatokat, bizarr jelenteket és humort itt is megtaláljuk, és nem egy hétköznapi történetet fogunk látni. Bár az alapproblémák (vérigény, napfény-fóbia és morális kérdések) nem hoznak sok újat, inkább a megvalósítás. Érdekesek a kameramozgások, és a szexuális vagy vámpíros jelenetekben kevés a kompromisszum. A történet lassú drámaként folyik, és az izgalmasabb részekben sem akciót látunk, inkább eszement, morbid poénokat.
Nézegessük új filmek új posztereit. Ez például a Bodyguards and Assassins, ami 1906-ban játszódik Hongkongban. A kínai köztársaság jövendőbeli alapítója, dr. Dun Yat-Sen bérgyilkosok elől menekül, akiket a császári kormány küldött rá, egy csapat titkos testőr pedig védelmére szerződik. A rendező Teddy Chan, a producer Peter Chan és Huang Jianxin, a főszereplő Donnie Yen. De a többiek is ismertek: Wang Xueqi, Leung Ka-Fai, Nicholas Tse, Hu Jun, Eric Tsang, Li Yuchun, Fan Bingbing, Mengke Bateer, Zhou Yun, Wang Bo-Chieh, Li Kang, Leon Lai, Simon Yam, Philip Ng stb.
November 20-án jön a The Robbers, ami a Tang Dinasztia idején (618 – 906) játszódik, két rabló mindenféle kinccsel egy faluba menekül, ahol meg kell menteni egy lányt a katonáktól. Főszereplők: Hu Jun és Jiang Wu, rendező Yang Shupeng.
Szintén a régi időkben játszódik a Mulan, ami nem a disney-féle sztori, az észak-kínai Wei királyságban, az 5-6. század környékén zajlik. Egy férfinak öltözött lány csatlakozik a sereghez, amely a betörő nomádok ellen harcol. Mulant Zhao Wei alakítja, és lesz benne Jaycee Chan is, a rendező Jingle Ma. Megnézhetjük az előzetest is. Plakát:
A Treasure Hunter pedig egy kincsvadászos film lesz Jay Chouval:
