2009. szeptember

Következő Ghibli-filmek

írta: asiafan, 2009-09-29 16:03 | 460 olvasó

Isao Takahata, a Studio Ghibli társalapítója izgalmas bejelentést tett a következő filmjéről. A rendező, akinek már több remekművet köszönhetünk - Grave of the Fireflies, Only Yesterday, My Neighbors The Yamadas - már 10 éve nem készített mozifilmet, most viszont fog. A címe Taketori Monogatari (The Tale of the Bamboo Cutter), amely egy klasszikus, 10. századi, japán népmese feldolgozása lesz - ezt úgy ismerik, hogy Kaguya Hime no Monogatari (The Tale of Princess Kaguya).

Ez a régi történet már több japán filmet inspirált, köztük mangát és animét is, mint pl. a Sailormoont és az Inuyashát. Ez az egyik legrégebb óta fennmaradt japán történet, amelyet szinte minden helybéli ismer. Azzal kezdődik, hogy egy bambuszvágó mellett a növényzetben találnak egy bébit, akit feleségével sajátjaként nevel fel egy férfi. Gyönyörű nő lesz, akire sokan pályáznak, még a császár is, azonban mindenkit visszautasít... (Hm, ilyen mesénk nekünk is van.)

Nem maradnak jó hír nélkül azok sem, akik elsősorban Hayao Miyazaki munkásságáért rajonganak, a rendező a Ponyot követően már két új film készítéséről is tárgyalásokat folytat, amelyek az elkövetkező három éven belül jelennének meg.

kategóriák: ANIME, JAPÁN, NEWS - 4 komment

Jubileumi év a Merlinben

írta: asiafan, 2009-09-28 10:14 | 120 olvasó

A Japán-Magyar Barátság Évad keretében az ősz folyamán színdarabok, táncelőadások és koncertek lesznek a Merlin Színházban (Bp. V. Gerlóczy u. 4.). Programok:

-- Jegyet nyerhetsz az Okinawa Music "Ryuijin" október 21-i előadására! --

Opera Metamorphosis - japán nyelvű, magyar feliratos opera a japán Konnyakuza Operaszínház előadásában, Franz Kafka műve nyomán. 2009. szeptember 29-én, 30-án, október 1-én 19 órától. Jegy: 2000 Ft., diák: 1500.

Double Nora - a Theatre Office Natori japán színitársulat előadása Ibsen Babaház c. műve alapján. 2009. október 2-án 19h, japánul, magyar felirattal. Az előadás a tradicionális nô színház és a modern japán színház elemeit vegyíti. Társszervező: Japán Alapítvány, jegy: 2000 Ft.

Téli Beyer - Saito Ayumu azonos című darabját láthatjuk a szerző rendezésében, a már másodszor hazánkba látogató, szapporói TPS társulat előadásában. "Beyer a japán zongoratanulók számára olyasmi, mint a magyaroknak Bartók Mikrokozmosza. A darabban három család életének pillanatképei villannak fel, de közben megtudjuk, hogy kicsi a világ és nem is Tokió a közepe. Csendes, elgondolkodtató darab egyetemes gondokkal, japán megvilágításban." - Okróber 6-án és 7-én, 20h-kor.

Okinawa Music "Ryujin" koncert - 2009. október 21-én és 22-én 19 órakor. Taiko dobosok és tánc.

Yoko Nishi kotokoncertje - október 28. és 29., 19 órakor. A koto tradicionális japán húros hangszer. Az eredetileg kiri fából készült, földön fekvő, pengetős hangszer 180 cm hosszú, 13 húrja van, és jellegzetes hangzása (ami talán a hárfához áll közel).

kategóriák: JAPÁN, MŰSOR - még nincs komment

Kínai Filmhét az Urániában

írta: asiafan, 2009-09-23 19:54 | 302 olvasó

2009. szeptember 25. - október 1.

kategóriák: KÍNA+HK, MŰSOR - 4 komment

Írás-jel

írta: asiafan, 2009-09-19 11:15 | 214 olvasó

A felismerhetetlenségig kicsavart városnév-betűkből (hiragana, katakana vagy kanji) kialakított logók, amelyek valahogy jelképezni próbálják az adott térséget: blogposzt és wiki.

kategóriák: JAPÁN, WEB - még nincs komment

Castaway on the Moon

írta: asiafan, 2009-09-18 12:03 | 1170 olvasó

 

Kim adósságokban úszik (úszni viszont nem tud!), elhagyta a barátnője, így egy szép nap a híd szélén találja magát. Csendben eltűnik a Han folyó habjaiban, de reggel egy homokparton ébred. Nemsokára kiderül, egy lakatlan szigetre került, nem messze kiindulópontjától. A metropoliszt átszelő folyó közepén, a város egyik hídja alatt ért partot, egy megközelíthetetlen bozótosban.

Kim továbbra is elkeseredett, épp felkötné magát, amikor hasmenése lesz, aztán idővel egész hozzászokik a nomád életmódhoz, amelyre száműzetésében kényszerül. Nem ő az egyetlen, aki magányosan él, a távoli toronyházak egyik lakásában egy lány zárta be magát a szobájába (van ilyen Ázsiában, hogy nem jönnek ki évekig), és az internet segítségével él valamiféle álomvilágban. Szeméthegyek közt, a sötétben ül, és csak a Holdat fotózza, mert ott nincs senki. Évente kétszer, mikor légiriadó-gyakorlat van, kihúzza a függönyt, és körülnéz teleobjektívjével a leállt, kihalt városban, ám ezúttal egy igen furcsa alakot pillant meg (Kimet). Egymásra talál-e a két elveszett ember?

A film másik címe: Kim's Island (Kimssi Pyoroogi, 2009). Koreai dráma, némi romantikával és humorral, író-rendezője: Hae-jun Lee. Koreában májusban mutatták be, de nemrég szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is. Főszereplők: Jeong Jae-Young, Jeong Ryeo-Won, Park Young-Seo, Park Yeong-seo, Yang Mi-kyeong. Zene: Kim Hong-jib.

Épp csak belepillantottam, de egyből megfogott. Nagyon hangulatos zenével és képsorokkal indul, valamennyire művészi is, nagyon szép beállítások, képek vannak benne, még a sáros homokot is már-már festőien ábrázolja. Egyszerűen észbontó a film, igazi kincs, már ami az eredeti sztorit illeti és a rengeteg humoros apróságot. Bájos, romantikus végig, és nem a közhelyes, csöpögős módon, inkább abszurd jelenetei által. Tessék megnézni! Előzetes itt.

Filmzene: a rendezőnek második filmje ez a Like a Virgin után, amit csak azért említek, mert annak is Kim Hong-jib volt a zeneszerzője. Korábbi munkái: The Moonlight of Seoul, The Old Garden, The President's Last Bang, A Good Lawyer's Wife, Wedding Campaign OST... A sountracken 25 dal van, köztük a Lizard c. (track 12), amely egy tribute a Hot Potato zenekarnak. Szerintem a filmzene is elég eredeti lett, hangulatos, és túláradó, érzelmes vonósok helyett inkább kedves, játékos dallamokkal operál. Az első pár szám kicsit Beatles-es, aztán dzsesszesebb részek, klasszikus-zenei hangszerelés is felbukkan, miközben a fúvósok vannak előtérben meg egy-két prüntyögős húros hangszer. Kellemes, magában is hallgatható, változatos zene, izgalmas hangokkal. A közepefelé kicsit feltorlódtak a vonós-hárfás, lírai számok, a végén egy gitárdallammal, majd jön a már említett, poppos dal, a Lizard, amiben énekelnek is. Utána visszatérnek a húros, tengerparti, andalító témák, egyszer egy karibi öbölben, máskor Velencében érezzük magunk. A filmből számomra a 18-as track maradt meg legemlékezetesebbként. Aki teheti szerezze be ezt is a film mellé.

kategóriák: FILM, KOREA, ZENE - még nincs komment

Kőszegen

írta: asiafan, 2009-09-15 19:04 | 177 olvasó

2009. szeptember 19-én a kőszegi Jurisics-vár Mûvelôdési Központban kerül megrendezésre az I. Japán Kulturális Nap. Az egész napos programsorozat az ünnepélyes megnyitót követôen, kézmûves foglalkozásokkal veszi kezdetét, majd a japán kultúrát és tradíciókat bemutató elôadások, illetve kiállítások, programok következnek, pl. filmvetítés és aikido bemutató. A napot az Ataru Taiko ütôegyüttes koncertje zárja. A belépés ingyenes. Részletes program itt.

kategóriák: JAPÁN, MŰSOR - még nincs komment

Woo háborúzna

írta: asiafan, 2009-09-14 17:34 | 163 olvasó

Már többször is felmerült, de egyre valószínűbbnek tűnik, hogy John Woo egyik következő projectje a Repülő Tigrisek (Flying Tigers) történetét fogja megeleveníteni. Az imént említett csoport a Kínai Légierőhöz tartozott, másik neve AVG (American Volunteer Group) volt, és gyakorlatilag egy amerikai pilótákból álló zsoldoscsapat volt, amely 1941-42-ben saját létszámukat jóval meghaladó japánt lőtt le, akik Kínát támadták.

A hír legérdekesebb része azonban az, hogy a Kínában (kínai és amerikai színészekkel) forgatandó film költségvetése 160 millió dollár lesz, ami még a csúcs Red Cliff büdzséjének is duplája. Állítólag a forgatókönyv már kész, úgyhogy akár neki is ugorhatnak. Konkrétumokról még nincs szó, de Woo említette, hogy szívesen venné a kínai Sun Honglei szereplését.

kategóriák: NEWS - még nincs komment

Jet Li se verekszik

írta: asiafan, 2009-09-10 23:41 | 320 olvasó

Egyelőre csak egy filmről szólnak a hírek, de úgy látszik, Jet is megpróbál "csak színész" lenni, mint pl. Jackie Chan a Shinjuku Incidentben. Meg a hírek szerint - sajnos - 50 éves korában Donnie Yen is azt tervezi, felhagy az akciózással, sőt, a színészkedéssel is. Marad esetleg akciórendező. Ki lesz helyettük..?

Visszatérve Jetre, a szóban forgó, nem harcművészeti film jövőre készül, és a cikk szerint egy vízi állatkertben játszódik ("Ocean World", ilyen akváriumos park). Egy apát fog alakítani, akinek egy autista fia van. Az Ocean Paradise c. film rendezője Xue Xiaolu lesz, aki korábban forgatókönyvíróként jeleskedett, a színészek közt pedig még Guey Lun-Mei, Wen Zhang, Chen Rui szerepelnek. További érdekesség, hogy az operatőr: Christopher Doyle, a művészeti rendező pedig az Aranyvirág átkával Oscarra jelölt Hai Chung-man.

[10.29.update:] Donnie mégse hagyja abba, csak épp fáradt volt :)

kategóriák: CELEB, KÍNA+HK, NEWS - 1 komment
« Elejére 1 2 Végére »
Friss kommentek
Kategóriák
Hírdetés
Translate