Plastic City

2009-08-12 14:51

Dangkou (2008) brazil-kínai-hongkongi-japán film. Nelson Yu Lik-wai rendezte, és Golden Lionra nevezték még a tavalyi Velencei fesztiválon. A szereplőgárda igazán impozáns: Anthony Wong, Odagiri Joe és helyi, brazil színészek vannak a filmben (mivel ott játszódik).

Kirin (Joe Odagiri) japán-brazil árva, akit Yuda (Wong) fogad fiaként, mint a helyi, ázsiai maffia főnöke. Együtt intézik a fekete piac ügyeit, ahol főleg hamisítványokkal, márkás ruhák másolataival kereskednek. Az ügyben a helyi rendőrség is érintett, korrupt vezetők, politikusok keverik a balhét. Láthatjuk a szegénységet, a piti bűnözőket, a város szakadt részeit, és az ellenpólust, meg némi erdőt tigrissel, krokodillal.

Ilyen címmel nem kéne csodálkoznom rajta, hogy a film is elég "mű", de csalódást okozott így is. Mesterkélt, bár első látásra jónak tűnő stílusgyakorlat ez, van benne minden, művészieskedő látvány, hangulatos zene, elnagyolt dráma, elmosódott, színes képek, éppen csak sztorit felejtettek el írni hozzá. Vannak, persze, történések, de az egész - legalábbis nekem úgy tűnt - nem vezet sehonnan sehová. Kicsit olyan, mint egy Wong Kar-wai film, csak ahhoz több kéne. Ettől függetlenül lehet, hogy sokaknak tetszeni fog, a két főszereplő színészi játéka és a képek miatt érdemes lehet megnézni, meg egy kis változatosságként, a portugál dialógusok, a szokásostól eltérő helyszín miatt. Itt a trailer.

 

kategóriák: FILM, JAPÁN, KÍNAI még nincs komment

küldd be: 

Még nincsenek kommentek. ()



Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Friss kommentek
  • Mi mennyi, Komavary: Azért "helybeliként" könnyebb megtalálni a jó ajánlatokat, mint turistaként két... »
  • Mi mennyi, asiafan: Köszi a számokat. Ezek most is reális árnak tűnnek, úgy... »
  • Mi mennyi, Mastermune: Tokyoban volt legdrágább a szállásunk: 9000 yen/szoba 2 főre. »
  • Mi mennyi, Mastermune: 2008-ban voltam először, és akkor 1.5 körül volt a yen... »
  • Fánkok Japánban, Mastermune: @asiafan: Na ezt például nem is tudtam. Köszi az infót!... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Hát, amikor ott voltam, kb 3-4 ember akart csak bemenni....ez... »
  • Mi mennyi, asiafan: Annyiért nem éri meg jegyszedőt se alkalmazni.. hacsak nincs mindig... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Étterem (Kiotó): Ebédmenű (ランチ) esetén 700-800 jenből ki lehet jönni... »
Kategóriák
Hírdetés
Translate