Mongol folkrock: Altan Urag

Valami isteni, mongol folk rock zenekarra akadtam, és kiderült, ők követték el részben Sergei Bodrov oscar-jelölt filmje, a Mongol filmzenéjét is. Az Altan Urag zenekar hagyományos, népi hangszereket kever lendületes, érzelmes rockritmusokkal, nemcsak a filmhez készült, hanem saját dalaik is epikus, lírai, nagyszabású történetekhez illő hangulatúak.

Meg kell hagyni, a zenekari biográfia nem sikerült valami szerényre. A film főhőse, Dzsingisz kán is megirigyelhetné tőlük a bátorságot, amivel saját zenei missziójukat népük sokszáz éve történt, katonai sikereivel hozzák párhuzamba, ugyanis ha őseik annó elfoglalták a fél világot, akkor ők majd meghódítják azt újra a folkrockjukkal. De amúgy aranyosak :) 2002-ben alakultak, első lemezük két évre rá jött ki “Foal’s Been Born” címmel. A következő pedig az általam is hallgatott, ismertebb “Made in Altan Urag”, amit 2006-ban adott ki a Sonar Records. Van egy daluk a Khadak c. filmben is. A zenekarban egyébként közösen zeneiskolát végzett profik játszanak, öt 27 év körüli srác plusz egy lány, aki dobol. A hangszerek: zongora, yoochin (citeraféle), furuly, ütősök, hegedű, annak is főleg a népi, lófejű változata, és mellé hagyományos torokéneklés. Egy-két nemzetközi fesztiválon is felléptek már külföldön.

A Mongol filmzenéjének nagy részét a finn zeneszerző, Tuomas Kantelinen írta (korábbi műve pl. a Mindhunters zenéje), valamint van a lemezen öt dal az Altan Uragtól. Amellett, hogy a filmhez kitűnően illik, az epikus csatákat, a pusztaságot, a szereplők mély érzelmeit jól tükrözi, külön érdeme, hogy a finn szerző nagyon ráérzett a mongol zene hangulatára, az albumon az ő szerzeményei és a fenti folkbanda számai szinte észrevétlenül váltják egymást, nagy az összhang. Persze, akadnak inkább hagyományos, vonós, szimfónikus darabok, de szinte mindben van valami keleties dallam, ária, hangszer. Nagyon remek filmzene, önmagában is. Ez a dal tetszik legjobban (a zenekartól, és sajnos csak monóban hallható). Szóval, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy szerezze be a Mongol OST-t vagy a fenti mongolok zenéjét :) Itt egy kis kedvcsináló még:

A bejegyzés kategóriája: Mongol, ZENE
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Eddig egy hozzászólás érkezett

  1. ikuko szerint:

    tuti beszerválom a film pedig nagyon jó volt:-)de a 2008-as fav azért az Ip man:-D

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük