Keleti Szél <ázsiakult>

Nehezen tudom összeadni Eiko Shimamiya zenéjét, pedig nagyon jó. Már az első hallgatásnál hanyattvág, annyira egyedi, profi hangzású, dögös, zseniális zene van "mögötte". Elektronikus, modern trance, eszméletlen jó sounddal, upbeat ritmus, és akkor erre jön a nyálas, női popéneklés. Hát, nem csinálhat mindenki olyat, mint én szeretném, és így is csak jót mondhatok róla, de nem tudom hova tenni. Mondjuk, ha éppen érzelgős, fülbemászó, lágy, női dalolászásra vágyok (kb. soha nem fordul elő), akkor jó, hogy ilyen remek zenéje van. Szerintem ehhez az erős, komoly hangzáshoz nem mindig illik ez a bealvós vattacukor hang. Mindenesetre hangulatos zene, és a lemezborítók is elég szépek, romantikusak.

A Sapporoban (Hokkaidon) született Eiko már egy jó évtizede aktív a zenélésben, két albuma jelent meg, a 2006-os O és a tavalyi Hikari Nadeshiko, plusz sok kislemez és pár EP, pl. a 2005-ös Ulysses, amit hallgatok. Kilenc track van rajta, japán nyelvű, Eiko írta a dalokat, de a hangszerelésben közreműködtek mások is. A lemez slágere talán a Mosquito c. dal lehet, elég fülbemászó, lírai szám, ezért ennél talán kevésbé zavaró a számomra a fent részletezett ellentmondás a zene és az ének közt. Ettől függetlenül nekem az albumot indító intro és az azt követő, címadó Ulysses tetszett a legjobban. Íme: