Keleti Szél <ázsiakult>

よいお年を!

Magyarul Állítólag... címmel megy a Discovery Channelen a Mythbusters sorozat, amely különböző legendákat vizsgál meg a modern tudomány módszereivel. Nem tudom, az itthoni adás hol tart, én eredetiben néztem meg az eddigi két nindzsás epizódot (509 és 615), amelyben főleg a filmekből ismert, misztikus képességeiket teszik próbára. Egy világ omlott össze bennem :))

Az első adásban három kérdést vizsgáltak meg: el lehet-e kapni kézzel egy nyilat, két tenyérrel egy felénk suhanó kardot, és tudhattak-e vizen járni a korabeli árnyékharcosok egy mizugumo nevű, kör alakú falapon. (Más kérdés, hogy ez eredetileg iszapra készült.) Eszkábáltak egyet a műsorvezetők, aztán nagy ügyetlenül beledőltek vele a medencébe. Szerintem egy kicsit egyoldalú volt a vizsgálat. Egyrészt egy japán ember simán fele annyi súlyú, mint egy ilyen dagadt amerikai, másrészt még ha egy ilyen, ijesztegetésnek, legendának szánt, gyakorlatban nem használható mutatványról is van szó, akkor is rengeteget számít a technika és az ügyesség. Tehát nem az a kérdés, hogy tudna-e bárki kapásból egy fatányéron vizen járni, hanem, hogy lehetséges-e, hogy ezt vmikor egy-két ninnya megcsinálta. Később habszivacsos, fizikailag megfelelő méretűre alakított léceken se ment a dolog, de szemmel láthatólag a bénázásnak is része volt benne. Vannak pl. ezek a szivacs kígyók, amit strandra szokás hordani, olyanokon én pl. már mentem, ha nem is a felszínen, de állva :) na, majd jövőre a tavon! De más már meg is előzött...

A kard tenyérrel elkapására egy gépet építettek, aminek a szerkezete végül is jól modellezte a valóságot, és még gyorsabbra, erősebbre állítva sem nagyon működött a dolog, ezt én sem tartom túl realisztikusnak. A nyilat elkapó robotkar esete már kétségesebb volt, túl sok körülmény játszott közre, a sebesség, közeli táv, és hogy a műsor készítőinek fizikumához mérték be a realitást, miközben, ugye, egy misztikus harcművész ennél többre képes :) Úgyhogy a műsor ezen része nagy felháborodást okozott, és sokan megírták, hogy ismernek olyat, aki képes rá, egyszerűen keressenek valakit, aki bemutatja. Így a következő szériában ismét született egy nindzsás epizód, amelyben újra elővették a témát. Valami ausztrál fickó jött, aki mindenféle dolgok elkapása terén világbajnok, meg rengeteg fekete öve van, és végül el is kapott néhány nyilat, de aztán a készítők kimagyarázták ezt is. Pl. azzal, hogy csak a kb. tizediket kapta el, a többitől már halott lenne - na, de nem ez volt a kérdés :), hanem, hogy lehetséges-e a dolog. A második adásban még vele lemérték a Bruce Lee által elhíresült 1 inch punchot és a 3 inches változatát, vagyis a közeli, halálos ütéseket, és elég erősre sikerült, a nagyobbikkal ki lehet már ütni valakit.

A harmadik, új vizsgálat tárgya a víz alól, bambuszcsövön át, mérgezett nyillal való merénylet kérdése volt. Először megmérték, egy átlag, őszi, japán tó hideg vizében el lehet-e hosszasan rejtőzni. Ebből sikerült egy órányit (nézni is rossz volt, brrr). Aztán eszkábáltak elég jó köpőcsövet, és irány a medence. Első akadály, hogy a víz fénytörése miatt lentről nem ott látszik a target, ahol van, de ez nem gond, ha a cső kilógó részének irányával célzunk. Lélegezni pedig a már megtöltött csövön át kell, mert ha leveszik a szájukról, belemegy a víz, így viszont szárazon kirepül belőle a mérgezett nyíl, szóval ez tiszta sor. Végül is engem nem győztek meg semminek az ellenkezőjéről :) Részletek:

intro, kardelkapás, a helyi dojoban, nyíl elkapása

December elején osztották ki a tajvani filmes díjakat a 45. Golden Horse Film Awards keretében. A fő győztes Peter Chantől a The Warlords volt (főszerepben Jet Li), ez a legjobb film, legjobb rendező és legjobb vizuális effektek díjait nyerte meg. A Cape No. 7 című tajvani box office hit négy díjat kapott, a legjobb filmzene, betétdal és mellékszereplő díját a mandarin nyelvű mezőnyben, és a csaj tajvani filmeknek járó The Outstanding Taiwanese Film of the Yeart (az év kiemelkedő tajvani filmje).

A legjobb színész díját Zhang Hanyu (The Assembly) kapta, az Assemblyvel nyert még a legjobb forgatókönyvadaptációért Liu Heng is. A legjobb színésznő pedig Prudence Liew (True Women For Sale). Best supporting actress: Mei Fang (Orzboyz). Legjobb dokumentum: Up The Yangtze, legjobb rövidfilm: Hopscotch. Legjobb forgatókönyvírók: Tsai Tsung-Han, Tom Shu-Yu Lin (Winds of September), legjobb fényképezés: Cheng Siu-Keung (Sparrow). Az akciókoreográfia mezőny nyertese Li Chung-Chi a Connected miatt, életműdíjat pedig Chang Feng kapott.

Beleértve pár 2007-est is, ami idénre maradt...

Asiafan's top: Black Belt, Painted Skin, Sword of the Stranger, Mongol, Vexille.

hivatalos site - trailer

The Good, the Bad, the Weird (좋은 놈, 나쁜 놈, 이상한 놈) 2008-as, koreai western, amelyet még a Cannes-i Filmfesztiválon mutattak be, azóta vártuk. A japánok sukiyaki westernje (és persze, a spagetti western) után szokás kimcsi westernként hivatkozni rá, az ország nemzeti eledele miatt. A rendező Kim Ji-woon (A Bittersweet Life, A Tale of Two Sisters). Fsz: Lee Byung-hun, Song Kang-ho, Jung Woo-sung. Zene: Dalparan és Jang Young Gyu. A filmet, mint címéből is kiderül, A jó, a rossz és a csúf inspirálta.

A történet helyszíne Mandzsúria a 30-as években, a Koreával határos, sivatagos, kínai terület, ahol a megszálló, japán hadsereg katonái és mindenféle banditák garázdálkodnak. A három címszereplő egy vonaton találkozik, más-más ügyben indultak el, de - mint az eredeti filmben is - céljuk ugyanaz, a pénz. A Rossz (akit A Bittersweet Life-ban és a JSA-ban láthattunk) egy térképet próbál megszerezni, a Jó őt próbálja megölni, a Furcsa (leginkább a Hostból emlékezetes) pedig a lopott térképpel menekül a banditák által megállított vonatról. Hamar rájönnek, hogy valamiféle kincsestérképről van szó, elindul a hajsza, a főhősök pedig mindenféle kombinációban szembekerülnek egymással.

A film hatalmas költségvetésből készült, és a nyári, koreai bemutatón is jól szerepelt. Igen látványos, és kiváló zenéje van (talán az a legjobb), ügyesen megragadták az adott stílust. A poénokat butának éreztem, de talán ilyennek kell lenniük, és kicsit véresebb, erőszakosabb volt a film, mint szükséges. Mindenesetre a sivatagos környezet remek tájképeket szolgáltat a western hangulat megteremtéséhez. Sergio Leone eredetijéhez tán mégsem lehet mérni, legalábbis annál egy órával rövidebb (130 perces) a film, bár nekem még így is egy órával hosszabbnak tűnt, mint kéne.. De hát ez, a megfagyott pillanatokkal teli, lassú misemtörténés, a műfaj elemi része, ahogy maguk - a szintén nem túl szimpatikus - karakterek is. Aki kedveli a westernt, nézze meg, valószínűleg tetszeni fog.

Kim Ki-duk legújabb filmje, a Dream (Bi-mong, 2008) mostanában jelenik meg DVD-n Koreában, ahol már októberben bemutatták a mozik. Előző filmje, a Breath vonalán halad tovább a film annyiból, hogy a rendező korábbi alkotásaival szemben ebben jóval több dialógus van, és bár rengeteg szimbólum és elgondolkodtató jelenet, kép van benne, azért egy viszonylag koherens sztorira épül. Egy férfi és egy nő útjai találkoznak kissé misztikus módon, a férfi álmai és a nő tettei nagyon hasonlóak, és magánéleti drámájuk is összekapcsolja őket, amolyan yin és yangként egyet kiadva. Az álom elmossa a valóság és a fantázia határait, jelképként pedig még pillangókat is láthatunk. Trailer:

http://www.youtube.com/watch?v=3s3XrCmKcG0

Hangulatában, stílusában is emlékeztet az előző filmre a koreaiul szomorú álom névre hallgató film, és Kim azon új szokása is megmaradt benne, hogy külföldi színészt alkalmazzon. Ezúttal a japán Odagiri Joe játssza a főszerepet Lee Na-young oldalán. Természetesen a forgatókönyvet is Kim Ki-duk írta. Ezt a filmet is gyorsan forgatták, bár nem annyira, mint a Breathet, ami egy hét alatt lett felvéve, a Dream forgatása január 4-23-ig tartott. Kimnek nagyon megtetszett a japán színész alakítása más filmekben, ezért kérte fel, és tényleg jó választás volt, remekül játszott, s még az sem zavaró, hogy a saját szövegeit japánul mondja. (Főleg, ugye, annak, aki úgyis az angol feliratokat olvassa közben.) A zene a rendező filmjeiben már megszokott hangulatú, fájdalmas, lírai, énekbetétekkel tarkított, és jó hír, hogy meg is jelent. Park Ji Woong szerezte, a cd-n 23 dal található, amely nagy része a score, és 7 további dal van rajta, amit a film inspirált (vagy viszont). Park volt a zeneszerzője Kim két korábbi filmjének - Tavasz, nyár, ősz tél.. és Samaria - is.

Mivel főhősünk valamiféle művész, főleg faragással foglalkozik, így ez jó ürügy, hogy a képeket, díszleteket a rendező telepakolja szemet gyönyörködtető részletekkel és színekkel. A lassú történések, andalító, sejtelmes zene és a szokás szerint lenyűgöző látvány hatására az egész film maga is álomszerű. A történet követése miatt viszont jó, ha éberek maradunk, már pusztán az események, szereplők, álom-valóság értelmének megfejtése is kihívást jelenthet, és akkor még bele sem magyaráztunk keleti filozófiát vagy mélylélektant. Az ellentétek találkozásán, a lelket reprezentáló lepkén kívül érdekes a szereplők magánélete, előző kapcsolataik terhe is, a lassan fokozódó feszültség csúcsán kicsit többet is megtudhatunk múltjukról, a legszomorúbb dal kiséretében. A film vége viszont nem jött be annyira, valahogy nem illett abba a képbe, amit addigra kialakítottam a történetről, iránymutatásnak elég fura lett. Kicsit olyan érzésem volt, a művészkedés itt legyőzte a mondanivalót, a szálak elvarrása, a történet lekerekítése volt a cél. Mindenesetre nagyon hangulatos, szép és elgondolkodtató film, mindenképpen ajánlom.

Januárban jön John Woo Red Cliffjének 2. része. Nem tartom szerencsésnek az ilyen nagy szünetet, legalábbis én már semmi másra nem emlékszek az elsőből, minthogy a Vörös Sziklánál nagy seregek készülnek csatázni, de az biztos, hogy legalább olyan látványos lesz a folytatás, mint a kezdet. Trailer:

Part II. trailer - youtube, Part II. hivatalos site, még klipek

Végre egy jó akciófilm az idei, hongkongi felhozatalból. Benny Chan egyaránt rendez gagyit (Rob-B-Hood) és sikerültebb filmeket (Invisible Target), a közös bennük a kommersz, szórakoztató akció, ami most is jól sikerült, és ez részben a film forgatókönyvének is köszönhető. De nemcsak annak, úgyhogy most nem jár érte pontlevonás, hogy egy hollywoodi film, a Cellular remake-jéről van szó, utóbbit egyébként sem láttam.

A film nagyon pörgős, látványos és izgalmas, további értékét adják a színészek és a koreográfia is, amelyet Li Ching Chinak köszönhetünk (Jackie Chan kaszkadőrcsapatának tagja. A két főszereplő Louis Koo és Barbie Hsu is jók, meg a gonosz Ye Liu. Nick Cheung pedig a visszavonult detektív szerepében - és főleg a kötött pulcsijában, verekedve - kimondottan szexi. (Szerintem.) A filmet mindenkinek ajánlom. Végig leköt, különösen, ha nem ismerjük előre a történetet, van benne minden, ami "kell", hosszú leszámolás, lövöldözés, verekedés, autósüldözések stb.

A sztori: elrabolnak egy nőt, aki egy összetört telefonon megpróbál felhívni egy vadidegent, és rávenni őt, hogy mentse meg. Trailer.