Mummy 3

The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor (2008), amerikai kalandfilm. Trailer
Fel lehet-e készülni lelkileg egy olyan filmre, mint a Múmia 3? Még az első sokk után is nehéz, pedig a narrátor azzal indítja a filmet, hogy réges rég (egy távoli galaxisban - ja, nem, Kínában) a Jó és a Gonosz küzdöttek egymás ellen. Aztán egy nagyravágyó hadvezérből császár lett, a népet kegyetlenül leigázva a Nagy Fal építésére kényszerítette az embereket. Á'la piramisok. A rendező Rob Cohen, neki "köszönhetjük" az XXX-et és a Fast and the Furioust. Főszereplők: Brendan Fraser (aki a korábbi Mummy filmekben is játszott), Jet Li, Michelle Yeoh, Isabella Leong, Russel Wong, Anthony Wong, Maria Bello, Luke Ford, Jacky Wu stb. A Jet Li által megformált császár Qin Shi Huang volt, aki több filmben is "szerepelt" már, pl. a Hősben is őt, az ország egyesítőjét akarják kinyírni a főszereplők. Tény, hogy a császár nem aprózta el a dolgot, egy mauzóleumba temettette el magát, és övé a híres terrakotta hadsereg is, amelyet 2000 év után találtak csak meg Xi'an közelében. A megelevenedő agyagkatonákon kívül a speciális effekteknek hála még sárkányokra és jetikre is számíthatunk. Sőt, folytatásra is, az egyik színész már aláírta a szerződést a következő 3(!) részre...
Oké, az öt őselem és az öröklétet örző boszorkány (Michelle Yeoh) után azért a selymes hangú, hollywoodi mesélő hatására lassacskán beáll a szükséges, 3 évesekre jellemző tudatállapot, hogy be tudjam fogadni a 7-fejű sárkánynál is gagyibb történetet (ebben csak 3-fejű van). Jet Linek is akad egy-két harci jelenete, látványosak, csak kár, hogy pl. Jacky Wu, mint első bérgyilkos, hamar kiesik. Persze, ókori hőseink hamar kővé válnak, de Brendan Fraseréknek hála újra elszabadul a császár, immár az 1940-es években... Ócska, romantikus komédiának indul a film, béna poénok, lassú történés. Később már egy rettenetes családi drámát láthatunk, mivel a korábbi múmiavadász és neje immár felnőtt fiukkal - aki a császári leletet találta - is konfliktusba kerülnek. A harmadik epipzódhoz képest az első Múmia-film már-már filmklasszis, a mostani részt érő fanyar kritikák igencsak megalapozottak.
Na, de mivel a filmet kizárólag Jet Li miatt néztem meg, essen róla szó. Szerintem jól játszott, és illet hozzá a szerep, az ilyen rosszfiú mellékszerepek bejönnek neki Nyugaton. Történelmi figuraként most angolul sem kellett beszélnie, így akcentus-gond nincs, és a mimikájára sem lehet sok panasz, mivel a film nagy részében félig múmia, félig terrakotta arcot visel, néha lángra is gyúlik, és csak kisebb részben ölt emberalakot. Az általa megformált, egydimenziós karakter sem jelenthetett nagy kihívást, egy világuralomra törő egyszerű gyilkológép csupán. Hogy ezt hogyan egyezteti össze a világjobbító, békés, buddhista természetével, azt nem tudom...
 

ja, jet li tulajdonképpen egy kupac gőzölgő szar volt (abban a tíz percben, amikor nem cgi helyettesítette), de a szerep ezt várta el tőle.