Keleti Szél <ázsiakult>

Nem is tudtam, hogy volt már harmadik része is a BBC (angol) Japanorama sorozatának, de szerencsére megszereztem a tavaly tavasszal vetített epizódokat. A műsorvezető továbbra is Jonathan Ross, a 3. széria hat részes, és a BBC-hez méltóan igényes, szórakoztató, 25 perces dokumentumfilmekből, interjúkból áll. Ezekből az első a kívülállókkal, "gaijin"-okkal foglalkozik, amely kifejezést nemcsak a külföldiekre értik, hanem a társadalomba be nem illeszkedőkre is, mint pl. a bosozoku motorosbandák, akikről a Godspeed You Black Emperor c. film szól. Ők már a múlté, mivel pár éve törvényt hoztak Japánban, hogy kettőnél több motoros együtt már veszélyes és illegális. A következő motorizált lázadás így az utcai autóversenyzés lett, abból is a driftelés, amit legalább a Fast and the Furious-ból ismerhetünk, vagy pl. erről szól az Initial D is. A témát a valóságban mutatják be az érintettekkel, a driftelés királyaival.

A külföldiség témájába illő, bizzarr filmekből sincs hiány, megismerhetjük pl. az Afro Samurait, amely egy fekete bőrű szamurájról szóló manga, zenei téren pedig az Electric Ell Shockot. Íme az első rész:

A többi epizód is nagyon érdekes vagy éppen sokkoló. A második rész a szerelem és a szex témakörét boncolgatja (pl. bemutatják az air sexet, ami olyasmi, mint a léggitározás, csak...). A harmadik rész a japán pop-art világát járja körül, a negyedik a legendákat, mint pl. Ultraman, Pokémon vagy Sonny Chiba. A ötös rész a horrorról szól, az utolsó pedig a rosszlányokról.

http://www.imdb.com/title/tt1050160
http://www.youtube.com/watch?v=eSpCWJnnWVI
képek és klipek (18+)

Kataude mashin gâru (2008) japán akció-horror. Rendezte Noboru Iguchi. Főszereplő: Asami. Rettenetesen borzasztó film. Sokan kultfilmként számítanak rá, de szerintem hamar el lesz felejtve, bár a maga nemében - slasher / gore - azért emlékezetes lehet (remélem, nekem nem jut eszembe többször). Azért volt benne valami, amiért végignéztem, talán a kiváncsiság miatt, vagy mert olyan észbontóan "rossz" és gusztusalan. A műfaj kedvelőinek, gondolom, tetszeni fog, van benne bőven, ami kell.

Ami egy átlagos japán tinédzserlány, mígnem egy jakuza-nindzsa fia és bandája halálra nem gyötrik a testvérét. Bosszút esküszik, de nem jut messzire, elkapják, és egy fél karral szegényebben tud csak elmenekülni. A hiányzó végtagot gépfegyverrel pótolja, és így támad vissza később. A sztori egész kerek ahhoz képest, hogy csak mellékes, a film lényege az emberekből perceken át fröcsögő, 100 liter vér, az eltúlzott és gyomorforgató húsdarálás. Lesznek tehát nindzsák is, jakuzák, kardok, szögek, belek, fúrófejjel ellátott melltartó stb. A legszörnyűbbnek talán a konyhai jeleneteket találtam.

Un Certain Regary Jury Prize: “Tokyo Sonata” (Kiyoshi Kurosawa, Japan)

Cinefondation Awards - third prize: “Stop” (Park Jae-ok, S. Korea)

Kuro Obi (2007), autentikus japán karatefilm valódi mesterekkel. A fekete öv a filmnek is kijár. Rendező: Shunichi Nagasaki (Christmas in August). Főszereplők: Akihito Yagi, Tatsuya Naka, Yuji Suzuki. Tavaly a montreali filmfesztiválon, majd a japán mozikban ment a film, azóta DVD-n is megjelent (japánul vagy németül tudók előnyben). Tagline: Real Fight, Real Karate, Real Japan.

http://www.imdb.com/title/tt1084019/
http://kuro-obi.cinemacafe.net/ (hivatalos site)
http://www.youtube.com/watch?v=T2uDBttbuGg (trailer)
http://peevee.tv/v?1pil3b (a forgatásról)

1932, a japán hadsereg egy csapata zavarja meg három férfi edzésprogramját az idős mester karatedojojában. Persze, konfliktusba keverednek, majd hamarosan szétválnak útjaik. A mester meghal, rájuk hagyja az iskolát jelentő fekete övet azzal, hogy majd a legméltóbb örökölje meg.

Taikan (Naka) a hadsereg trénere lesz, az erőszakos, sötét oldal felől közelít önnön megvilágosodása felé, míg Giryu a másik oldalról, a naív jóindulat irányából kénytelen a valóságba visszatérni. Személyiségük változásai, a környező drámai események és a karate szellemisége jelenik meg a történetben, amelyben még örömlánynak eladott nők, gengszterek és korrupt hadvezérek is szerepelnek. Ha nem nézzük a film harcművészeti oldalát, még úgy is remek alkotás, jó sztori, szép táj és hangulatos, komoly filmzene is van. Utóbbit Naoki Sato szerezte (aki az Always - Sunset on Third Street zenéjéért díjat nyert).

Ritkán nyűgöz le így a hitelesség önmagában, mivel szeretem a röpködős-kardozós fantasy-kat is. A film eleve egy mese, a színészi képesség és a látvány a fő hatóereje, a drótokat ki kell belőle photoshopolni, a cgi meg ne legyen gagyi, és akkor már jó. Szóval, nem mindig érdekel, hogy kinek milyen öve van, vagy éppen hányszoros bajnok az illető (főleg, ha épp nem is jó színész), de itt más a helyzet. A tudásuk nagyon látszik, és sokat ad a filmhez.

A Kuro Obi karatemeserei valóban művészet rangjára emelték a harcot, a mondanivalóval, filozófiával, történettel szervesen összetartozó, páratlan képzettségük bemutatása nem öncélú. Csak szimplán lenyűgöző. Pedig a karate általában nem egy olyan látványos dolog. Lehet cifrázni, de a legtöbb filmben vagy eltúlozzák vagy a színész béna (Van Damme?), vagy a dráma a fő elem, és semmi röpködés, falramászás meg varázslat nincs, se szaltóból fejre könyöklések, amin ámulhatnánk. Rövid, egyenes mozdulatok inkább, amiről (amíg nem minket érint:) nehéz elképzelni, hogy hatásosak. Pedig voltam már versenyeken nézőként, és láttam mestereket is, de ilyen meggyőző még egyik sem volt, mint a film két főszereplője: a Japán Karateszövetség egyik edzőjeként dolgozó Naka sensei (6 dan) és a fiatal, jóképű goju ryu-s Yagi (5 dan), aki szintén instruktor, és az ág egyik első mesterének prominens leszármazottja. A producerek a komoly tudás mellett a személyiségük, kisugárzásuk alapján is választották őket, tehetséges színésznek bizonyultak (és sármosak). A harmadik főhős, aki pedig színész, szintén fekete öves (1.dan), bár ő kevesebbet mutat meg belőle. Aki teheti, nézze meg a filmet, remélhetőleg lesz hozzá egyszer majd felirat is (sokan várják), de önmagában is megéri a látvány, a karate - szerintem - méltó bemutatása.

A DVD-ről...

trailer-for-kim-ji-woons-korean-western-the-good-the-bad-and-the-weird

A Bosszú-trilógia atyja, Park Chan-Wook a diliházas románc (I'm a Cyborg...) után visszatér a vérszomjasabb (sic!) filmekhez a Thirst cíművel, ami egy vámpírdráma lesz, egy vérszívóságával kibékületlen hőssel (és sok vérrel). Ezzel kapcsolatban is beszélt a Talk Asianak nemrég, íme az interjú videó:

első rész - második - és az újról

Fent egyébként a nemrég felbukkant, cannes-i promó poszter látható, a filmet egy hónapja kezdték forgatni. Szereplők: Song Kang Ho, Kim Ok Bin, Mercedes Cabra, Sin Ha-gyoon, Kim Hae-sook. Bemutató jövőre.

Május 10-én, a Kék Yukban lépett fel a japán zajrock zenekar, a Boris, de én nem ott, hanem bő egy héttel később, Winterthurban láttam őket. Nem is bánom, hogy így, mert a beszámolók szerint kevesen voltak otthon, és nem szólt valami jól, a svájciaknál viszont igen. A fél termet lezárták, így a bő száz fős közönség kedvére nyomoroghatott a klubban. A szerény belépőjegy és kis létszám ellenére remek dolog, hogy ilyen messziről idelátogat egy, a maga nemében kultikus banda, ráadásul még előzenekart is hoztak Amerikából, a Growing nevű drone-ambient duót, akik kellemes zajzenét nyomtak. Elég nyugisak voltak, egy darab, 45 perces zenefolyammal álltak ki.

Aztán Borisék időben kezdtek, és annak ellenére, hogy a régebbi számaik alapján hasonló stílusba tartoznának, inkább egy kemény rock koncertet adtak, leszámítva a hangok zajosabb színezetét. Persze, sokféle zenéjük van, nehéz viszonyítani, most talán az is más volt, hogy az új számokban sok az ének. Vagy talán egy külföldi koncertre nem vállalták be az elvontabb dolgokat... Egyébként rengeteg cd-t meg pólókat is hoztak magukkal, sok ritkaságot meg lehetett venni.  A buli nagyon jó volt, és jól is szólt. Kicsit sötét volt, de klubhangulat és nagy embersűrűség. Egész' más arcok voltak, mint egy rockbulin, kicsit idősebbek és nyugisabbak. A képekről ismert, jellegzetes, narancssárga hangfalak is ott álltak, csak a gitároslányt nem láttam sokáig alacsony termete miatt. A dobos már a harmadik számban beindult, és felállt, beugrott a közönségbe, jó vadul nyomták. Meg hangosan is, a színpad előtt még füldugóval is húzós volt. Túlnyomórészt az új lemez, a Smile anyagát adták elő, szinte minden dal ismerős volt innen, pedig amúgy nem vágom az egész repertoárt. A Growning zenéje után azért bevallom, felüdülés is volt végre egy kis dobolást hallani meg refréneket. Jó hangulatú buli sikerült, az énekes egy kétnyakú gitár/basszal a nyakában nyomult, és megcsodálhattuk a női gitáros tudományát is, Wata főleg wah-pedál taposós, zajos hangfolyamokkal operált. Nagyon jól állt neki az egész, pedig a Les Paul elég nagy gitárnak számít hozzá képest. Talán egy másfél órát játszhattak, az elszállósabb darabokkal a végén, de nem tűntek fáradtnak. A hó végéig még Európát járják.

Jet Li, Michelle Yeoh...

http://www.videa.hu/videok/film-animacio/a-mumia-a-sarkanycsaszar-sir-brandan-fraser-cgi-Q5Mj9cVQP5jcWbVs