Dir En Grey live


Dir En Grey – Z7, Pratteln (CH) – 2007.11.08.

Először láttam a prominenes japán rockzenekart színpadon, sőt, úgy egyátalán, ez volt az első ilyen nagy, jrock buli, amin voltam. A hazájukban – és a külföldi rajongók által – ismert, neves bandák közül is csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy Európában vagy Amerikában turnézzanak, a Dir En Grey pedig valószínűleg azért juthatott el ide (Svájcba), mert legutóbbi két lemezüknek már külön európai kiadója volt. A rövid Dozing Green turné, mely legutóbbi kislemezük nevét viseli, még tart, holnap Oxfordban játszanak, és végül 14-án Sheffieldben. A hónap végén pedig – immár Japánban – két alkalommal is a Linkin Park előzenekaraként lépnek fel.

hivatalos site: http://www.direngrey.co.jp/
myspace: http://www.myspace.com/officialdirengrey
magyar fansite angolul: http://tsukiyo.uw.hu/

A zenekar legutóbbi albumait sokat hallgattam, és bár tetszett, annyira nem ismerem őket, mint a fanok… Ezért a koncertet amolyan kivülállóként figyeltem, inkább a zenei megoldások és a show-elemek izgattak, mintsem a tagok, bár szépek voltak ők is, csak az ember realitásérzéke a korral megnő. Néhány dologban elszámoltam magam, főleg kettőben: az egyik, hogy végre sikerült metálkoncertre fekete pólóban mennem, pedig pont most nem kellett volna. A másik, hogy a 8-ra kiírt koncertet elkezdték 8-kor, amit én még az életben nem láttam, hiába járok bulikra immár 2 évtizede. Persze, ha tudtam volna, hogy magukat mangának képzelő, lila hajtinccses tinilányok síkitó tömegébe készülök, akkor nemcsak odaérek időben, hanem viszek magammal meleg kakaót is meg hellokittys cuccokat. :p Azért a lényegről nem maradtam le… Mivel itt még nem annyira ismertek, a kb. Pecsa-méretű csarnok nem telt meg csak harmadáig, addig viszont elég sűrűn, mert mindenki előrenyomult és ugrált.

A zenekar kitett magáért és a közönség is, a kettő közül viszont nagyon hiányzott a kapcsolat. A gitárosok ugráltak, fejráztak, az énekes torkaszakadtából énekelt, a lírai részek is szépek voltak, a hallgatóság meg beindult, de kommunikáció szinte alig volt. Pedig egy üdvözléshez, egy-egy beköszönéshez nem kell nyelvvizsga.. Szerintem még azt is komoly ováció fogadta volna, ha japánul szólnak hozzánk. Néha mutogattak ugyan, hogy fel a kezekkel meg hejhej, de szótlanul, pantomimszerűen elég gyenge volt. Ahogy a neten olvasgatok, mások is úgy látták, hogy a zenekar nem volt a legjobb kedvében épp. Kyo is elhagyta a durvább show-elemeket, a koncert végén csak ledobta a mikrofont, és kisétált. Ettől függetlenül a zenei kínálat remek volt, és a koncertterem is jól szólt. A show nagy részét az énekes, Kyo vitte el, de Kaoru és Toshiya a bal oldalon nagyon mozgékonyak voltak, néha előre is jöttek, a túlvégen pedig Die headbangelt. Ő kicsit nyugisabb, visszafogottabb volt, sokszor csak állt, mint egy szobor (szemkontaktus zéró). Ez az arány a koncert végére is megmaradt, amikor ő csak egy használt pengetőt dobott be a tömegbe, miközben Kaoru tovább maradt hergelni az embereket, és legalább ötöt elosztogatott. Nekem nem jutott sajna :(

Setlist: Repetition of Hatred – Ryoujoku No Ame – Saku – Disabled Complexes – Lie Buried With A Vengeance – Agitated Scerams of Maggots – The Final – Obscure – Hydra666 – Dozing green – Conceived Sorrow – Dead Tree – Mercilles Cult – Grief – Deeper Vileness. Ráadás: Drain Away – Kodou – Fatal Believer – Clever Sleazoid – IIID Empire

Kategória: JAPÁN, ZENE | A közvetlen link.

Eddig 6 hozzászólás érkezett

  1. harpo szerint:

    Hmm, látom tényleg elég konszolidáltak voltak. Szerintem már rutinná váltak a nyugati koncertjeik, nem sok energiát adnak bele, lenyomják és kész. A kontaktus rájuk nem jellemző, mint pl. a Merry-ékre se. Az vigasztaljon, hogy otthon is ilyenek. Mondjuk ez semmit nem von le az értékükből. Ezt az újabb cuccot még nem hallgattam meg, nem tudom milyen, de tény hogy ők is jobbak és hitelesebbek voltak régebben. Sajnos az ellaposodás most nagyon trendi a jrockban és a legjobb bandákat sem kíméli. A diru még így is a legjobbak közt van jelenleg és Kyo a legnagyszerűbb énekes ma is, a gitárosok is a legszuperebbek. Szomorú észrevételem a jrock bandákkal kapcsolatban, hogy elég változó, egyenetlen minőségeket produkálnak, mondjuk ez alól a diru kivétel és még néhány banda. A legtanácsosabb a korábbi lemezeiket hallgatni és koncert dvd-iket nézegetni, azok lebilincselőek, mind látványban, mind zenében.
    Te jó isten, otthon a Linkin Park előzenekara lesznek? Hát magasról verik ezt az ócska amcsi bandát szerintem, mondjuk régebben jók voltak, de mára teljesen eljelentéktelenedtek, főleg azzal a buzi énekessel az élen.

  2. asiafan szerint:

    A végével nem értek egyet. Nemrég voltam Linkinen itt, hát ég és föld (a javukra)… Szerintem Diruék nem szoktak hozzá, hogy máshol nem akkora sztárok, mint otthon.

  3. harpo szerint:

    Lehet, hogy koncerten jó a Linkin, de a zenéjük nem nagy szám. Azért nem egy The Cure vagy Radiohead minőség.

  4. harpo szerint:

    Ajánlom diru-tól 5Ugly Kingdom ~Japanese Fucker Family – Master of Monster~ 2003-as koncertjüket, ez a legjobb, minden benne van ami a diru lényege.

  5. Kao szerint:

    Dir en grey koncertek Európában…írna nekem valaki egy honlap címet ahol ilyen dolgokról tájékozódhatok??
    Köszi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük