2007. július

Eye In The Sky

2007-07-31 18:08


http://www.imdb.com/title/tt0901488/
http://youtube.com/watch?v=jlzUwm7rnIk
http://www.eyeinthesky.com.hk/

Gung chung (2007), hongkongi krimi. A film az idei Berlinálén debütált.
Már a főcímnél megüt a hangulat, remek zenéje van a filmnek, előre fájlalom, hogy mint általában a Johnny To - Milkyway filmek esetén, ez sem fog megjelenni egyhamar. Nai-Hoi Yau rendező fiatal kora (39) ellenére szép sikereket tudhat maga mögött íróként, szinte minden jelentősebb Johnny To film forgatókönyvének ő a szerzője (pl. The Mission, PTU, Elecion 1-2), az imdb 27 filmet jegyez nála. Rendezőként pedig ez az első alkotása, szép kezdet. To ezúttal csak a produceri székben ül, ám rajongói ebben a filmben is megtalálják majd a számításukat. A HK DVD aug. 4-én jelenik meg, angol felirattal.

 

Már az első percek is nagyon izgalmasak, dinamikusak, ami a rendezés mellett köszönhető a kiemelkedő szereplőgárdának is, a fontosabbak: Simon Yam, Kate Tsui, Suet Lam és Tony Leung Ka Fai. Annak ellenére feszült a kezdés, hogy igazából semmi sem történik, egy hongkongi villamoson ülnek hőseink, egyikük egy zenét hallgató lány (Tsui), a másik egy elszundított férfi (Yam), a harmadik pedig egy szemüveges alak (Ka-Fai), aki egy kötetnyi szudoku kitöltésével bíbelődik, de nyilvánvaló, hogy mindez csak a látszat, és dolguk van egymással. A lány követi a szendergőt, és a szudokus pasi is úgy figyeli a környéket, mint valami ragadozómadár. Közben mindenki idegesen lesi az óráját, és egyre több gyanúsan viselkedő szereplő kerül elő. Egy kicsit már sok is a részlet, mire összefutnak a szálak egy ékszerbolt kirablásában. Nem is tudom, ki kivel van, remélem, ez a sok szereplő mind egy banda, és nem kell megjegyeznem őket külön-külön :) Úgy tűnik, szerencsém van, az álmatag Yam és a nyomába eredt nő kivételével mind a rablással bajlódnak. Ők ketten pedig a film címének értelmét fejtik meg igen hamar. Az izgalom szinte a film végéig megmarad, mivel mindkét fél tevékenységének lényege az éber figyelem, amit nézve aztán a közönség figyelme sem lankadhat. Annak ellenére is, hogy az első lövésekig majdnem egy órát kell várni. Sajnos a végjátékra aztán ellaposodik a sztori, túlontúl is az elvárásoknak megfelelően alakul, és az üldözősdin kívül nincs semmi csavar vagy betekintés a szereplők személyiségébe. Lehetett volna jobb, de mindenképp érdemes megnézni.

 

Kung Fu Fighter

2007-07-29 21:18

 

Kung Fu Fighter (2007), hongkongi akció-komédia. Rendezte: Yip Wing-Kin. Fsz: Vanness Wu, Lam Chi-Chung, Chan Kwok-Kwan, Tin Kai-Man, Emme Wong Yi-Man, Leung Siu-Lung, Louis Fan Siu-Wong, Lee Wai, Max Zhang, Cheung Man-Kit. Vaness Wu - a férfi főszereplő - egyébként a legnagyobb tajvani boyband, a JVKV (korábban F4) énekese.

 

Shanghai, '30-as évek, nyugatias kaszinók világa, két ellenséges triád. A városba érkezik Ma, hogy megtalálja apját, de hamar bajba kerül, hála egy dagi csalónak, akivel aztán összebarátkozik. Kettejüket egy furcsa étterem személyzete menti meg, ahol a könyvelőnőtől a szakácson át a portörlővel hadonászó lányig mindenki kungfumester, ám hamar kivívják a gengszterek haragját, és kezdődhet a bunyó. A történet kb. ennyi, kissé unalmas, de kibírható. Ha hivatalosan az volna, legegyszerűbb lenne a Kung Fu Hustle spin-offjaként definiálni a fenti filmet, így viszont csak egyszerű koppintásnak mondható, amely a Stephen Chow komédiák rajongóinak egy részét szórakoztathatja. A színészek, a stáb nagy része szerepelt a KFH-ban és a Shaolin Soccerben, emellett a film főcíme, logója, kinézete, kosztümei és egész stílusa is igen hasonló. A különbség, hogy talán nem annyira vicces, meg sztorira sem tellett igazán, és szerencsére csak a végére jutott egy kis béna, fölösleges cgi. Viszont van sok látványos verekedés, amiért talán érdemes megnézni. Trailer:

 

kategóriák: FILM, KÍNAI 4 komment

Beltéri hűsöléshez

2007-07-27 10:52

TÉVÉ:

Yonggari - Az űrbéli szörny - TV2 - 07.27. 01:25
80 nap alatt a Föld körül - HBO2 - 07.28. 14:10
India szerelmesei - DunaTV - 07.29. 22:25
A horror mesterei: A rémkép - Cinemax - 07.30. 23:40
A horror mesterei: A rémkép - Cinemax2 - 07.31. 23:40
Az ígéret (The Promise) - HBO - 07.31. 06:30, HBO2 - 08.04. 11:20
Lángoló börtön 2.  - Film+ - 08.01. 23.15
80 nap alatt a Föld körül - HBO - 08.04 06:30, 18:30
Adásunkat megszakítjuk - m1 - 08.04. 23:15
A pofonok földje - HBO - 08.05. 00:40

MOZI:

Bábok
Bin-jip (Kim Ki-duk)
Egy gésa emlékiratai
Eros (Wong Kar-Wai, etc.)
Himalája - Az élet sója
A homok asszonya
Huncut felhőcske
Az íj (Kim Ki-duk)
Szamszára
Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz
Tibetben a lélek
Vadító szép napok
A vándorló palota (anime)
Virágok völgye (indiai)

 

kategóriák: MŰSOR 5 komment

Velencei Biennálé

2007-07-27 10:08

Közeleg a 64. Velencei Filmfesztivál, augusztus 27. és szeptember 8. közt lesz, jó erős mezőnnyel:

Versenyben:

The Sun Also Rises (China/Hong Kong) - JIANG Wen
Help Me Eros (Taiwan) - LEE Kang-sheng
Lust, Caution (China/USA) - Ang LEE
Sukiyaki Western Django (Japan) - MIIKE Takashi

Versenyen kívül:

Beyond the Years (South Korea) - IM Kwon-Taek
Glory to the Filmmaker! (Japan) - KITANO Takeshi
Blood Brothers (Taiwan/China/Hong Kong) - Alexi TAN

Orizzonti:

Sad Vacation (Japan) - AOYAMA Shinji
With the Girl of Black Soil (South Korea/France) - JEON Soo-il
The Obscure (China) - LÜ Yue

Orizzonti Doc:

Umbrella (China) - DU Haibin
Useless (China) - JIA Zhangke

Corto Cortissimo - verseny:

Fish (South Korea) - JUHN Jaihong
Guo dao (China) - ZHANG Yue

teljes program: http://www.labiennale.org/en/cinema/festival/program/

 

kategóriák: NEWS 1 komment

Tales From Earthsea

2007-07-24 10:37


http://www.imdb.com/title/tt0495596/
http://youtube.com/watch?v=C5ehRnwNDs8
http://youtube.com/watch?v=uGakB8sgsM0
http://www.talesfromearthsea.com.au/

Gedo Senki (2006), japán anime. Gorō Miyazaki rendezte, Hayao Miyazaki fia. Először úgy volt, hogy a papa rendezi, de nem fért bele a programjába, így ez lett a fia első filmje, természetesen szintén a Ghibli Stúdió égisze alatt. A történet Ursula K. Le Guin regényéből készült.

A film elkészülte nem volt problémamentes, mivel a szerzőnő Earthsea történeteiből (több könyvből szedték össze a sztorit, a Szigetvilág történetek 3. és 4. regénye alapján) már sokan szerettek volna filmet csinálni, ám ő nem engedte, és csak Miyazaki 2003-as Oscar-díja után bólintott rá a dologra. Ám a rendező ekkor már a Vándorló Palotán dolgozott, így került a fiához a project. Ám ez sem valami triviális dolog, ugyanis Goro soha nem is akart apja nyomdokaiba lépni, alig pár évvel korábban került a Ghiblihez más területről, és csak a film storyboardjának rajzolgatása közben kapott kedvet hozzá. A stúdió vezető producere, Toshio Suzuki támogatta a dolgot, Hayao papa viszont annyira nem, hogy a premierig szóba sem álltak a fiával. Nem tartotta ugyanis kellően tapasztaltnak a feladathoz, de végül elégedett lett az eredménnyel. Itt pedig Ursula K. Le Guin reakcióit olvashatjuk a filmről.

 

Egy képzeletbeli, középkori országban játszódik a történet, ahol varázslók és boszorkányok is akadnak. Furcsa dolgok történnek, a hajósok sárkányokat látnak, pedig azok sosem jönnek le a föld és a tenger vidékére. Régen együtt életk az emberekkel, de aztán inkább a tűz és a szelek világát választották. Úgy tűnik, valami miatt kezd felborulni a rend, ezért Ged, a vándor varázsló elindul utánajárni. Mellé szegődik egy zaklatott lelkű, ifjú herceg, Arren. Hamarosan kiderül, hogy ki áll a dolgok mögött, és a végén, kissé szájbarágósan az erkölcsi tanulságot is megismerhetjük. Utóbbi (hogy aki öröklétet akar, az nem a haláltól, hanem az élettől fél) még ilyen formában is elgondolkodtató, hatásos.

Ha igazán élvezni akarjuk a filmet, ne legyenek túlzó elvárásaink, mondjuk ne várjunk tőle olyat, mint egy Chihiro... A rajzok abszolút ghiblisek, a képi világ olyan, mint a korábbi (Miyazaki) filmek, de nincsenek benne különösen látványos dolgok, egyszerűen csak szép. A történet is passzol a stúdió repertoárjába, illett volna Hayao filmjei közé is, de ez sem annyira szenzációs. Egyszerű, szép, megható és persze, mesebeli, varázslatos. Jó minőségű, korrekt munkát végzett Goro, és ezek után joggal léphet apja nyomdokaiba, mi pedig örülhetünk az utánpótlásnak.

 

 

kategóriák: FILM, JAPÁN, ANIME 2 komment

Ghibli DVD-k

2007-07-24 9:45

A vándorló palotát és a Chichiro Szellemországbant forgalmazó Best Hollywood kilenc újabb Ghibli-film bemutatására készül. Az első kettő augusztus 23-án fog megjelenni DVD-n:

  • Laputa - Az égi palota (Castle in the Sky) (japán és magyar hang, felirat)
  • Nauszikaa - A szél harcosai (japán és magyar hang, felirat)

A premier örömére a budapesti Toldi moziban augusztus 23-26. között animefesztivált rendeznek.

A később megjelenő Ghibli produkciók közt három Miyazaki-film lesz:

  • Totoro - A varázserdő titka (My Neighbour Totoro)
  • Porco Rosso - A mesterpilóta (Porco Rosso)
  • Kiki - A boszorkányfutár (Kiki's Delivery Service)

további tervezett megjelenések:

  • My Neighbors the Yamadas
  • Pom Poko - A mosómedvék birodalma (Pom Poko)
  • Yesterday - Vissza a gyerekkorba (Only Yesterday)
  • A könyvek hercege (Whisper of the Heart)

Nem Ghibli Studio, de szintén remek japán anime, és ősszel várható:

Tekkonkinkreet (DVD és Bluray)

 

kategóriák: NEWS, MŰSOR, ANIME 9 komment

Szöszi Li

2007-07-22 17:28

Épp zajlik a Jackie Chan - Jet Li közös film, a Forbidden Kingdom forgatása, amelyről az alábbi oldalon egy tévéhír látható meg egy másik videó a helyszínről:

http://www.jetlicn.com/post/topic.aspx?BID=265625&tid=2841555&R=1

Az alsón villant fel az itt látható kép, amelyet Jet Li hosszú, szőke hajjal (vagy szőrrel?) Monkey King-et játszik, meglehetősen bizarrul néz ki.

Ha még ettől nem rettentünk el, megemlíthetném a legújabb pletykát is, amely szerint Jet egy Hófehérke és a 7 törpe adaptációban készül szerepelni, ahol Natalie Portman lesz Hófehérke és Jet plusz hat shaolin szerzetes a törpék, mindez by Disney... Ha azt vesszük, hogy a Mummy 3-ban múmiaként láthatjuk majd, talán nem is meglepő már mindez.

 

kategóriák: CELEB, NEWS 1 komment

Tomoyasu Hotei

2007-07-21 11:25


http://www.hotei.com/ 
http://www.hotei-thanks25.jp/

Már önmagában is különleges jelenség 190cm magas japánként Tomoyasu Hotei, de inkább kiváló zenészként illik ismerni a 45 éves gitárost. Ha máshonnét nem is hallottunk róla, neve és zenéje ma már legalább a Kill Bill filmzenéről be kell, hogy ugorjon (Battle Without Honour c. dala), lásd/halld trailer. (Ugyanez szerepel a Shrek 3 előzetesében is.) A japán Samurai Ficiton filmzenéjét is ő írta és játssza, szerepelt dala a Fear And Loathing In Las Vegas-ban és nemrég a Transformersben is. Hotei '81-ben alakított zenekart (miután kirúgták a suliból hosszú haja miatt), majd szólókarrierje során 1988 óta jelennek meg lemezei, a tizenvalahányadiknál tart. Olyan ismert zenészekkel dolgozott vagy éppen játszott együtt, mint David Bowie, az Apollo 440, Ofra Haza vagy Michael Kamen.

Legutóbbi, 2006-os lemezét, a Soul Sessions-t weboldalán úgy hirdeti, hogy "a guitarist vs. intellectual barbarians", amiből ő a gitáros, és más zenészekkel, zenekarokkal közös dalokat játszik, amelyek közül a második pl. egy "mash-up", vagyis két szám összekeverése. Ez, a Battle Funkastic az ő korábban már említett Battle Without Honour dalának vegyítése a Rip Slyme Funkastic c. dalával. A Soul Sessions 12 dalán szereplő többi művész: Anna Tsuchiya, Yosui Inoue, David Sanborn, Char, Brian Setzer, Kou Machida, Taro Hakase hegedűs, Yoshida Minako énekesnő stb. Vannak a cd-n rockos dalok (főleg ez dominál), elektronikus hangzások, többféle stílus - és ami mindezt összefogja, az a gitár, jó sok szólóval. Akinek akár csak a fenti filmzenedal megtetszett, bátran ajánlom Hotei teljes életművét, beleértve ezt az albumot is, és a legismertebbet, a 2004-es Electric Samurait. A lemez cd és dvd formátumban is megjelent, azóta pedig még egy cd illetve dvd jött ki tőle MTV Unplugged címmel - gondolom, ki lehet találni, hogy miről szól. Néhány korábbi videója vegyesen:

http://youtube.com/watch?v=AHeF7V4Bjf8
http://youtube.com/watch?v=aEiJuOH-BOI
http://youtube.com/watch?v=2gkOQdyOswg
http://youtube.com/watch?v=kFK8sP3-0SA

Battle Funkastic: http://youtube.com/watch?v=AbKUUDxa5QI

 

« Elejére 1 2 3 4 Végére »
Friss kommentek
  • Mi mennyi, Komavary: Azért "helybeliként" könnyebb megtalálni a jó ajánlatokat, mint turistaként két... »
  • Mi mennyi, asiafan: Köszi a számokat. Ezek most is reális árnak tűnnek, úgy... »
  • Mi mennyi, Mastermune: Tokyoban volt legdrágább a szállásunk: 9000 yen/szoba 2 főre. »
  • Mi mennyi, Mastermune: 2008-ban voltam először, és akkor 1.5 körül volt a yen... »
  • Fánkok Japánban, Mastermune: @asiafan: Na ezt például nem is tudtam. Köszi az infót!... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Hát, amikor ott voltam, kb 3-4 ember akart csak bemenni....ez... »
  • Mi mennyi, asiafan: Annyiért nem éri meg jegyszedőt se alkalmazni.. hacsak nincs mindig... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Étterem (Kiotó): Ebédmenű (ランチ) esetén 700-800 jenből ki lehet jönni... »
Kategóriák
Hírdetés
Translate