Daisy – soundtrack

  

A Koreában és Hongkongban is hatalmas kasszasikert arató akciófilm, a Daisy zenéjét a japán Shigeru Umebayashi szerezte (jobboldali kép), aki többek közt az In The Mood For Love (Szerelemre hangolva), a 2046 és a House of Flying Daggers zenéjét is alkotta. Maga a film is nagyon érdekesnek tűnik a hozzá készült, rekord hosszúságú videoklip alapján (wmv verzió). Izgalmas akcióthriller, amelyben koreai szinészek játszanak, a rendező pedig a hongkongi Andrew Lau, akinek többek közt az Infernal Affairst (Szigorúan piszkos ügyek) köszönhetjük. A filmet egyébként végig Hollandiában forgatták.

A zeneszerző, Umebayashi 1951-ben született, és egy legendás japán new-wave zenekar, az EX vezetője volt, mígnem a banda feloszlását követően, 1985-től filmzenék komponálásába kezdett. Azóta már több, mint 40 filmhez írt zenét. Ebből a tavalyi interjúból mégjobban megismerhetjük. Visszatérve a Daisy zenéjére, ez egy tipikusnak mondható soundtrack, nagyzenekar, vonósok, zongora, akusztikus gitár és néha női kórus szólal meg benne, és nagyon szép. Háttérzene, de elragadó, és egész biztos sokat hozzáad a film hangulatához. Lírai, borongós muzsika. Stílusában kicsit az Infernal Affairs zenéire emlékeztet, ezért biztos jól passzol Andrew Lau rendezéséhez. A címadó dal kissé kilóg a sorból (ahogy ez lenni szokott), ez egy ballada, amit az a Hey (헤이) nevű énekesnő ad elő, aki a Lover c. film betétdalában is énekelt. Tracklist:

1.DAISY
2. 新たな始まり
3. 変身
4. 無題
5. 初めての出会い
6. 隠された愛
7. そして… ある男
8. 忘却 (Csajkovszkij:Évszakok:június)
9.デイジーの銅像に立ち
10.ときめき
11.告白 I
12.出会いと…
13. 別れ…
14. 混沌
15. すれ違いの愛 I
16. すれ違いの愛 II
17. 危機
18. 告白 II
19. 束縛の中の自由
20. 真実 (Csajkovszkij:Évszakok:június)
21.懺悔
22.DAISY (Instrumental Ver.)
A bejegyzés kategóriája: JAPÁN, KOREA, ZENE
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük