2006. június

Typhoon

2006-06-30 20:35


http://www.imdb.com/title/tt0475750/
Trailer

Typhoon aka Taepung (2005), Koreai akciófilm. Év végi "big budget" film, ami nem rossz, de nem is olyan jó, mint amennyibe került. A téma a "változatosság kedvéért" egy észak-koreai terrorista üldözése a tömegpusztító fegyver miatt, több országban és a tengeren. Bár a történet egyszerűnek tűnik, a karakterek és az akció kárpótol, érdemes megnézni a filmet.

    

Ha másért nem, akkor a főszereplőkért, akik nem csak remekül játszanak, hanem jóképűek is. Különösen a "rosszat" alakító Jang Dong-Kun, akit a Promise (Wu Ji)-ban láthattunk legutóbb. Ő játssza Sint, a rosszat, aki Észak-Koreából még gyerekként délre szeretett volna menekülni, minden jól ment, de végül a déliek visszaküldték a menekültekkel teli buszt, aminek utasai mind holtan végezték, csak a gyermek Sin és nővére tudtak elmenekülni a kínai határon. Aztán igencsak nehéz soruk volt, és végül elszakadtak egymástól, mindenesetre Sin az események hatására elhatározta, hogy kicsinálja a délieket. Felnőttként modern kalózokkal élt, és elfoglaltak egy amerikai hajót, amin mindenféle nukleáris anyagok voltak, és ezeket akarja felhasználni a terrorcselekményhez. A koreaiak pedig küldenek egy jól képzett ügynököt (Lee Jeong-Jae) a katonaságtól, aki majd elkapja, de azért ennyire nem egyszerű a helyzet. A képbe kerül még Sin rég elveszett, és sajnos igen beteg nővére, és végül már nem is lesz annyira rossz a rossz, és jó a jó. Sőt, az empátia odáig fajul, hogy a déli ügynök legszívesebben barátjának fogadná az északi terroristát, de sajnos erre nincs mód ebben az életben, úgyhogy inkább egymásnak esnek. Hogy mindehhez hogy jön a film címe, azt nem árulom el, de fújni fog a szél is... A film izgalmas, látványos és akciódús. Rendezte: Kwak Gyong-taek. Amerikában is be fogják mutatni, a DreamWorks vette meg a jogokat.

 

 

kategóriák: FILM, KOREA 1 komment

Erre ment el az idő

2006-06-29 23:20

http://asiafan.org/kiminsik

 

kategóriák: WEB 5 komment

Pár klip

2006-06-27 17:39

Jackie Chan soronkövetkező filmjének ízelízője - Rob-b-hood (2006):
http://www.youtube.com/watch?v=e3qx5ijnr9k

Donnie Yen következő filmje, a Dragon Tiger Gate (2006) trailere:
http://www.youtube.com/watch?v=w0qPUiPPgQc

És a kínai Back Dorm Boys videói, melyek közül talán ez a legjobb:
http://www.youtube.com/watch?v=nlmuCbLMC9g 
A Back Dorm Boys (Dorm: koli) két kínai egyetemista srác, akik rosszminőségű, webkamerával felvett klipeikkel nagy népszerűségre tettek szert internet-szerte. A paródia klipeken Backstreet Boys és más előadók dalait tátogják el, még az eredetinél is hitelesebben és viccesebben. A két fiú, Wei Wei és Huang Yi Xin (valamint a felvételek hátterében Counter Strike-kal játszó Xiao Jing) a Guangzhou Arts Institute tanulói szobrászat szakon, és idén végeznek. Hazájukban és világszerte gyorsan elterjedt klipjük hatására tévészereplésekre hívták őket, ill. egyik "dalukat" a Motorola Kína használta fel mobiltelefonreklámban, és végül a legnagyobb helyi internetportál, a sine.com szóvivői lettek. Wikipedia: http://en.wikipedia.org/wiki/Back_Dorm_Boys

 

kategóriák: KÍNAI még nincs komment

Jet Li a hunok ellen

2006-06-26 23:06

 

Ha beszámítjuk a csodaszarvas történetét, akkor erős túlzással akár Jet Li első magyar témájú filmjének nevezhetnénk a még csak tervként szereplő The Great Wall-t. Ugyanis a Kínai Nagy Falat annak idején a hunok ellen (is) emelték. És ennek az idején játszódik a film, amely Yuen Woo-ping visszatérését jelenti a rendezői székbe. A neves harc koreaográfus, aki a Mátrix és Jet Li legutóbbi filmje, a Fearless mellett még sok tucat jelentős film verekedéseit rendezte, színészkarrierrel is büszkélkedhet, és a rendezői székben sem először ül. Ő rendezte pl. a Drunken Mastert (aka Részeges Karatemester), a Thai Chi Mastert, az Irom Monkey-t és még sok nagy filmet. A pekingi Star Daily szerint a A Nagy Fal forgatókönyvére még hónapokat kell várni, de az elhatározás már megvan. Yuen elmondása szerint a film két harmadában verekedéseket látnánk, amelyeket persze ő koreaografál, és Jet Lit szeretné főszereplőnek. Bár Jet már korábban bejelentette, hogy több wushu filmben nem fog játszani, ez nem probléma, mert a The Great Wall egy egyszerű akciófilm lesz. Mivel már nagyon régóta ismerik egymást, és számtalanszor dolgoztak együtt, a rendező szinte biztosra veszi, hogy Jet igent mond. [from monkeypeaches]

[update 07.23.] Úgy tűnik, Jet igent mondott a szerepre, és Chow Yun-fat felbukkanására is számíthatunk, sőt, egyes pletykák szerint még Jackie Chan is szóba jöhet.

 

kategóriák: NEWS, KÍNAI 3 komment

Ayumi - Blue Bird

2006-06-25 18:28


http://en.wikipedia.org/wiki/BLUE_BIRD

A héten jelent meg Ayumi Hamasaki 40. kislemeze Blue Bird címmel. A lemez 3 dalt, összesen 6 tracket tartalmaz (remixekkel együtt). A címadó szám olyan "ayus", nagyon fülbemászó dal, japánul. Nehéz is többet mondani róla, egyszerű pop dal, könnyed, szép hangú, csinos énekesnővel. A második, Beautiful Fighters c. dal dinamikusabb, és elektronikusabb. Ez is fülbemszó, slágeres. A harmadik, Ladies Night pedig jó kis rockzene. Utána pedig a remixek jönnek. Igényes popzene, érdemes meghallgatni. Blue Bird videoklipek itt.

 

Romance

2006-06-24 22:21


Trailer -- Music video

Koreai dráma, románc, akció (2006). Fsz: Jo Jae-hyeon (Bad Guy, The Isle, Sword in the Moon), Kim Ji-soo (This Charming Girl, The Big Scene). Rendezte: Moon Seung-wook. Többet vártam.

Egy fojtó házasságból, agresszív férjtől elszabadulni képtelen nőt öngyilkosságából megment az elvált, adósságoktól sújtott, de amúgy talpig becsületes, szerencsétlen, lecsúszott rendőr. Később románc szövődik köztük, mint a címből is kitalálhattuk. Ezt a részt aztán a film erőlteti is, rengeteg visszaemlékezős képsor van benne, és persze, ahányszor csak elválnak, hátrafordulnak, és végül futnak egymás felé. Közben meg táncolnak, persze lassított felvételen, és ha nekidönti a falnak a nőt a férfi, akkor a tapéta vörös és rózsamintás... Már-már el is aludnánk rajta, amikor a mindvégig nyomasztó légkör akciófilmmé alakul, vagy legalábbis verekednek és lőnek benne, mi pedig sejtjük, hogy rossz vége lesz. De azért izgalmas, korrupt rendőrök, politikai hatalommal rendelkező férj bonyolítják az amúgysem egyszerű románcot. A film egyébként egy tangó zenére koreaografált bunyóval indul, és ez a ritmus és zene végigvonul rajta. A sountracket Lee Dong-joon írta (Swiri, TaeGukgi zeneszerzője), és nagyon szép, romantikus dallamokkal teli. A színészek is jók, de mégis kicsit hiteltelen, művi az egész. Ami pedig - legalábbis számomra - igazán elrontotta a filmet, az a főszereplő rendőr (a románc tárgya), akihez egyszerűen ez a szerep nem illik. Egyátalán nem érzéki, arca durva, tenyérbemászó, női szemmel kimondottan taszító, és így nehéz elképzelni, hogy egymásba szeretnek. Ehhez a filmhez egy jóképű, szép arcú férfi kellett volna. Jo Jae-hyeont egyébként a Bad Guy-ban láthattuk, az a főszerep sokkal jobban passzolt hozzá, sőt, nagyon is. Úgy tűnik, Kim Ki-duk kedveli, mert eddig már vagy öt filmjében játszott.

  
  

 

kategóriák: FILM, KOREA még nincs komment

Survive Style 5+

2006-06-22 19:28


http://www.imdb.com/title/tt0430651

2004-es japán komédia. Ez is egy olyan film, amit a nagyszerű soundtrackje miatt néztem meg. Ahhoz képest nem annyira jó, pedig kimondottan fel voltam rá készülve, hogy értelmetlen őrültség lesz. Csak még a négyzeten. A jó zene mellett még Tadanobu Asano szereplése is a film mellett szólt. Rajta kívül még Vinnie Jones is felbukkan. A rendező Gen Sekiguchi, egyelőre ez az egyetlen filmje.

 

A film az abszurd humor és a teljes fejetlenség kedvelőinek ajánlható. A történet röviden: egy férfi(Asano) képtelen megölt feleségét halva tartani, mert az mindig hazatér különféle öltözékekben. Vinnie Jones karaktere egy bérgyilkos, akinek mániája, hogy mindenkit megkérdez, hogy mi a szerepe a világban (jó válasz nincs). Egy irodában dolgozó családapát madárrá hipnotizálnak egy show-ban, de sajnos visszaalakulnia már nem sikerül. Egy reklámszövegíró nő, aki a világ legrosszabb ötleteivel jön elő, és egy csapat idétlen betörő fűszerezi még a történetet. Komédia ellenére szerintem csak nagyon pihentagyúak tudnak rajta nevetni, de a látvány és a remek, pörgős zene hatására azért élvezetes a film, sőt, a végére egész megható.

 

 

Utada: Ultra Blue

2006-06-18 22:20

Megjelent a héten Utada Hikaru (japán énekesnő) legújabb, 4. lemeze, az Ultra Blue. A dalok kb. felét már ismerhetjük korábbi maxi lemezekről és filmekből. A Passion a Kingdom Hearts II játék zejéne, a hatodik dal, Dareka no negaiga kanau koro pedig a Casshern filmben szerepelt, amelyet mellékesen Utada férje rendezett. A Colors, This Is Love és Keep Trying dalok tévéreklámban szerepeltek korábban. Kellemes pop/dance dalok vannak a lemezen, Hikki rajongóinak ajánlott az album. A fő slágert, a Be My Last-et megnézhetjük unplugged is.

Dalok a lemezen:
1. This is love | 2. Keep Tryin' | 3. Blue | 4. Nichiyou no Asa | 5. Making Love | 6. Dareka no negaiga kanau koro | 7. Colors | 8. One Night Magic | 9. Kairo | 10. Wings | 11. Be My Last | 12. Eclipse | 13. Passion

 

« Elejére 1 2 3 Végére »
Friss kommentek
  • Mi mennyi, Komavary: Azért "helybeliként" könnyebb megtalálni a jó ajánlatokat, mint turistaként két... »
  • Mi mennyi, asiafan: Köszi a számokat. Ezek most is reális árnak tűnnek, úgy... »
  • Mi mennyi, Mastermune: Tokyoban volt legdrágább a szállásunk: 9000 yen/szoba 2 főre. »
  • Mi mennyi, Mastermune: 2008-ban voltam először, és akkor 1.5 körül volt a yen... »
  • Fánkok Japánban, Mastermune: @asiafan: Na ezt például nem is tudtam. Köszi az infót!... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Hát, amikor ott voltam, kb 3-4 ember akart csak bemenni....ez... »
  • Mi mennyi, asiafan: Annyiért nem éri meg jegyszedőt se alkalmazni.. hacsak nincs mindig... »
  • Mi mennyi, 杏桃来春: Étterem (Kiotó): Ebédmenű (ランチ) esetén 700-800 jenből ki lehet jönni... »
Kategóriák
Hírdetés
Translate