My Boss, My Teacher


imdb — trailer

My Boss, My Teacher (aka My Boss My Student or My Boss My Hero 2) Koreai komédia (és dráma), 2006. A maffiózó nappal gyakorló tanár a középiskolában, a maffiafőnök pedig az iskolapadot koptatja. Kettejük ilyetén szerepcseréje sok poént szül, de a film másról (is) szól. A tanár kettős élete önmagában is érdekes helyzetek forrása, az iskola pedig amúgy is tipikus koreai komédiahelyszín. A film mégsem olyan jó, mint kezdeti box-office sikere.

A filmet a My Boss, My Hero 2. részeként is említik, de sajnos azt még nem láttam, így nem tudom összehasonlítani őket. Az mindenesetre különös, hogy Koreában milyen sok a "My (this), My (that)" formátumú filmcím, úgy látszik, már ennyi elég a kasszasikerhez. Amit pedig végképp nem értek, hogy miért kell minden komédiának készült filmet a vége előtt drámába fordítani. Már annyian megcsinálták, nem kell meglepni a nézőt. Mégha sikerül is, céltalanul nincs értelme, csak azért, hogy a számhoz kapjam a kezem és feljajduljak. Így esett. A végén melodráma lesz, és a lassú, körbecukrozott, megható(nak szánt) ál-happyend után már nem is emlékszünk arra a kevés szórakoztató pillanatra és poénra sem. Ettől függetlenül jó időtöltés a film, a végignézéséhez szükséges élményszintet fenntartja, van benne minden, verekedés, szerelem, italozás, lebukás, hős, hős hősies barátai stb. Kellemes, bő 2 órás kikapcsolódás, ha a megfelelő hangulatban vagyunk hozzá.
Rendezte Kim Dong-Won, fsz: Jung Joon-Ho, Jung Woong-In, Jung Woon-Taek, Kim Sang-Joong.

Kategória: FILM, KOREA | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük