Lover

Lover (Aein) aka The Intimate/One Night Love In Seoul
imdb.com -- trailer (wmv) -- Music Video -- official site
2005-ös koreai romantikus dráma, témája a címe: A szerető. Az esküvő előtt álló ara bevállal egy egyéjszakás kalandot egy idegennel... Rendezte KIM Tae-eun, írta YUN Chang-hun. Fsz: Seong Hyeon-ah (Woman is the Furure of Man, Cello), Cho Dong-Hyeok (The Hypnotized-ban játszotta az expasit). Zene: Jo Gyu-Chan. A film decemberi, csak mostnában jelenik meg DVD-n.
Csak 18 éven felülieknek!
Szép nő, jóképű pasi, tágas a hely, és mégis szoronganak a liftben, mert kettejük mellett még ott utazik velük a fülledt erotika is, amit rendkívül érzékletesen ábrázol a rendező. Na, nem mintha magunktól nem értenénk a szituációt, és nem kívánnánk meg a vonzó szereplők valamelyikét (netán mindkettőt:). Ki ne szeretné néha, hogy egy csinos idegen úgy megőrüljön érte, hogy udvarolni kezdjen, ráadásul durvaság és közönségesség nélkül, romantikusan, finoman, egy sokemeletes liftutazásba sürítve? A film elején rögtön kialakult feszültséget vicces jelenetek oldják, szórakoztató mozira számíthatunk. A pasi humora elragadó, el akarok csábulni én is! Na, persze a csaj is rendben van, a férfi nézők se aggódjanak... Nagyon jók a hangeffektek, a ruhák suhogása, a mély csend. A lelki folyamatok, kételyek, az ösztönök fellángolása mind valósághűen ábrázolva teszi átélhetővé a filmet. Egyedül azon állunk meg gondolkozni, hogy a szereplők hogyan kerültek egy üres, a jelenethez képileg épp tökéletes szobába, nade sokat nem töprengünk, mert lehull egy bugyi. Nem pornófilm, csak erotikus, de legalább ennyire művészi is, számít a történet, a szereplők lelkivilága, a pillanatok szépsége. A múló, egyszeri pillanatoké, amik aztán elrepülnek, és jön a nagybetűs élet kiábrándító nyomása. A telefoncsörgésre való beleébredés a valóságba, a fájdalmas, gyilkos ajtócsapódás. Aztán ismét a parkban, játszótér, nevetés, videójáték, séta, csók, eleredő eső. Egyetlen nap csupán, de az ilyen napokért érdemes élni. Még akkor is, ha idővel egyre bonyolódik, s a felétől kicsit durvul a sztori. "Everybody lives in his own hell." - mondja a cinikus férjjelölt. Vajon a szeretőknek sikerül kitörni belőle?
Figyelmet érdemel a soundtrack is, szép, és sokat hozzáad a zene a szemet gyönyörködtető és lelket felkavaró képekhez.



♫ "The moonlight remembers. So do I." ♫
 

Én arra lettem volna kíváncsi,ami a háttérben van,pl. hogy mi motiválja a szereplőket,a nő miért lp félre,tudje-e ezt a leendő férj és a csábító.Semmi fóbia nincs,meg prüdéria sem:egy akciófilmben,vagy Miike-féle őrületben direkt élvezetes a sok meztelenkedés,de ha már szerelem...akkor az másról is tud szólni.
Amiben én nagyot tévedek,és amiért bizonyára neked van igazad,hogy itt nem is biztos,hogy szerelem van,hanem ösztönök.
És különben nem kívánságműsor,ha zavar,akkor kihagyom,és vagy vesztek vele,vagy nem.