2006-01-27 15:43
Jet Li sokat emlegetett legújabb filmjének, a Fearlessnek a főcímdalát énekli a popsztár Jay Chou ezen az új, 2006-os lemezen, amely emelett még néhány koncerten felvett dalt és egy dvd-t is tartalmaz korábbi videoklipjeivel. A két sztár (Jet és Jay) alig egy hónapja találkoztak először, és a zeneszerzés két hét alatt meglett. Jay-nek nagy inspirációt jelentettek a filmből kiragadott részletek (még jó, ha már filmzenét ír - a szerk.) - mondta el a filmbemutató kapcsán rendezett sajtótájékoztatón, ahol mindketten ott voltak. A dal szövegét egyébként más írta, Vincent Fang, azonban Jay a zene mellett nagyot alakított a videóklip rendezőjeként is, legalábbis Jetnek olyannyira tetszett az eredmény, hogy arra buzdította, hogy a jövőben is rendezzen. Egy másik interjúban egymás méltatását még azzal is megtoldották, hogy Jet úgy nyilatkozott Jayről: "Gyorsabban énekel, mint ahogy én ütök." Hm, ez most jó? És azt sem felejtette el Jay dícséretére felhozni, hogy a dalszerző mindezt ingyen csinálta. Nos, nézzük az eredményt:

Jay Chou - Huo Yuan Chia (EP)
Hát, mikor először megláttam a videóklippet, elnevettem magam rajta, olyan bizarr egyveleg. Rettenetes kínai rappelés, népdal motívumokkal, néha (kínai) opera jellegű tenor dallamokkal. Emellé egy sor folklórikus ruhába öltözött táncos kungfu mozdulatokat imitálva hip-hop ugrál. (Súlyos!) Aztán filmbejátszások jönnek, be-bevágva a rapmozdulatokkal hadonászó Jayt. Aztán metál! Különben jó a klip és a dal is, ha leszámítjuk az opera-vinnyogást. A kliphez képest a dal single verziója sokkal jobb, lassabban bontakozik ki. Aranyosak benne a kis kínai prüntyögések a rap alatt. De a rinyaének itt is borzasztó elsőre. Nem tudom, hol fog ez a filmben szerepelni, remélhetőleg nem egy drámai jelenet alatt kell majd sírva röhögnünk, hanem csak a feliratok alatt. (A fenti linken van sample..) Pedig a dögös gitáros részek nagyon jók. A másik dal, a World Sacrifice (Live) egy lírai pop dal, a műfajnak megfelelően nulla egyéniséggel. Hát, én azért többet vártam volna Jaytől, bár a fenti interjúban Jet maga is bevallja, hogy a zenéhez teljesen hülye, és a feleségét kellett megkérdeznie, hogy jó lett-e a dal. Jayhez jobban passzolt az Initial D filmzenéje, mert az mégiscsak fiatal rajongói korosztályának a stílusa, és az éneklés mellett abban a filmben játszott is. Jet épp ezért választotta őt, hogy a tinikhez is szólhasson, mert úgy gondolta, hogy ő a 42 évével már nem képes megtalálni a hangot a fiatalsággal. Hát, azt nem mondom, hogy énekeljen, de megpróbálhatta volna máshogy is :)
Most már, ahogy kezdek hozzászokni, egyre jobban tetszik a dal, bár még mindig röhögök rajta. A klip viszont tényleg nagyon jól össze van rakva, kiváncsi lennék még Jayre, mint rendező.
[Update!]
A fent tárgyalt videóklip itt nézhető meg: http://www.youtube.com/?v=PUN7nwyRUjk (várom a véleményeket!)
Videoklip "making of" film: http://www.youtube.com/?v=oPCTP9rwz2w
Jet és Jay a film taiwani premierjén: http://www.youtube.com/?v=iK8b2tvM7PY
A music video jobb minőségű movban: http://fearlessthemovie.com/video/music_video_high.mov