Keleti Szél <ázsiakult>

Shunji Iwai: Picnic (Japán, 1996)
http://www.imdb.com/title/tt0117338/

Három elmegyógyintézeti bentlakó piknikezni megy, hogy megnézzék a világ végét, amiről egy korábbi körútjukon beszerzett Bibiliában olvastak. Nem mondom, hogy kidobott idő volt a filmet megnézni, mert relatív, mindenesetre szerencsésnek tartom, hogy a rendező, Shunji Iwai rövidre szabta (72perc). Az alapján, amit olvastam róla és más műveiről, és hogy a szupercsodás Tanadobu Asano is szerepel benne, többet vártam. Végülis a beállítások, a zene, a művészfilm, mint olyan, jó volt; nálamnál sokkal sznobabbak akár megpróbálhatnak belemagyarázni is mindenféléket, szerintem nem szólt semmiről. A gyogyósok életét mindenesetre nem festette le sem vonzónak, vidámnak, sem úgy, mintha ok nélkül volnának bezárva, és mégis, megmaradtak emberinek, értelmesnek, megérthetőnek. Ezt mondjuk díjazom, afféle diplomatikus megközelítés, mert hát igen, emberek, és néha jobbak és okosabbak nálunk, de azért néha veszélyesek is, ha másra nem, hát magukra. A női főszereplő, Chara borzalmas, irritáló volt, ilyen károgós hangon rinyált, énekeléskor még iszonyúbb, el sem tudom képzelni, hogy lehet, hogy "civilben" ő egy popsztár. Ráadásul Tanadobu felesége. Most vagy ennyire jól játszotta a borzasztóan szarul viselkedő, idegesítő rettenetes nőt, vagy ilyen, és ők tényleg bolondok. A vége jelenet szép volt, látványos, de összességében felejthető az egész.

(2005, Thai akciófilm)
imdb - watch trailer 

Az Ong-Bakos Tony Jaa főszereplésével készült akciófilm nem marad el elődjétől látványban és bárgyú sztoriban sem. A rendező, Prachya Pinkaew, fantáziája most sem szállt el, míg az Ong Bakban a faluból ellopott kabalaszobor fejét kellett visszahozni, addig ebben a filmben ellopott elefántokat. Az első tíz percben övék is a főszerep, romantikus lila égbolt alatt vontatott jelenetek az elefántok és a szereplők kapcsolatáról, agyaron ülő fiú, faágakat hamizó fáncsi. Ásítás. Aztán jönnek a blődlik, egészen a film végéig, mintha valami általános iskola alsótagozatán lett volna házi feladat sztorit írni egy tucat verekedés köré. Ok nélkül autósüldözésbe kezdő taxis, a semmiből felbukkanó helikopteres gonosz, kürtszóra összegyűlő hatalmas biciklisbanda, akik mind, minden előzmény nélkül azonnal megérkeznek, és tudják, kit kell ütni. A biciklis-görkorisoké talán a legerőltetettebb jelenet, viszont volt egy nagyon klassz motorcsónakos hajsza, nem is tudom, létezik-e ilyen gyors, hegyesorrú, vékony járgány. A dramaturgia mindeközben egyszerű: Tony fog valakit, betöri vele az ajtót, bemegy, és elkiáltja magát: "Hol az elefántom?", és aztán szétcsap. A thai box pedig durvult. Most látni csak, a sima karatefilmek (kungfu etc) milyen szolidak, hiszen csak egy-két ökölcsapás, rúgásra elszédülő arcok, de itt, mintha egy félkilós csomag földimogyoró megpucolását és elropogtatását láthattuk volna, csak éppen embercsontvázakon eljátszva. A könyékkel való fejhorpasztás még a szerencsésebbek jutalma. Grandiózus kiropraktikusi kezelés a végső küzdelem, brutális, de iszonyat látványos, és ha Tony Jaa ezt is kaszkadőrök és zsinórok nélkül csinálta, akkor le a kalappal. Van egy bunyó egy többemeletes házon végig, ahol vagy két percen át nincs a filmben vágás (vagy legalábbis nem látható), elképesztő. Az ellenfelek pedig szinte viccesek, mintha a Tekken videójátékból léptek volna elő, van is egy hasonló rasztahajú, aki mintha breaktáncolna, úgy kézenállva pörgésből rugdos (capoeira), és a végére jut pár 2m magas és 2m széles monstrum is. Szóval hatalmas látvány, nulla sztori. A harci jelenetek kedvelőinek mindenképpen látniuk kell, mert ilyen még nem volt.

(2003-as, Japán vámpírfilm) --imdb-- --trailer--

A Last Quarter után újabb, japán rockcsillagokat felvonultató filmet néztem meg, a Moon Childot. Ebben szintén a gyönyörű, lányosképű Hyde játszik, és mellette a jpop sztár Gackt, valamint a tajvani popidol Wang Lee-Hom. Jó pasik bőrcuccban, akció, komédia, vámpírok, dráma, lelkizés, románc, barátság, fegyverek, röpködés... Sminkelt, hosszúhajú pasik, kellemes hangulat. A téma (vámpírfilm) és egyebek alapján jókora gagyira számítottam, de pozitív csalódás volt a Moon Child. Depis vámpír napfelkeltét néz - összegezhetném, legalábbis ilyesmi van az elején, ezért hát magára marad Hyde figurája miután barátja elég, de csakhamar új barátokat lel a halandók közt. A dráma és akció jó, egyátalán nem bugyuta, csak néhány szörcsögősebb nyakszopás rontja a szinvonalat, megtanulhatták volna, hogy nem illik csámcsogni, mégha nyakból is jön a leves (nyakleves v.2) :) Szerintem nem rossz "ahhoz képest, hogy vámpírfilm", ami szvsz a legblődebb téma. Giccsesnek sem éreztem, bár sokféle érzelmet felvonultat a film, a barátságot, a vámpírlét lelki terheit etc. Tudtam azonosulni a szereplőkkel (pedig imádom a hagymát:), a karakterek és a sztori is OK, jól is játszottak, és volt sok coolság is nekik köszönhetően (elég rájuk nézni). Mondjuk Gackt elég buzisan nézett ki, de itt-ott jól állt neki a dolog, inkább a kabát, mint a szemceruza. Hyde meg persze szívdöglesztő. Szórakoztató alkotás. (Rendezte Takahisa Zeze.)

 
(képek: Gackt+Hyde, Hyde, Lee-Hyde-Gackt, Gackt.)

Phörpa (aka The Cup; Isteni Játék - bhutáni film, 1999)
--imdb-- --trailer--

Na megnéztem. Néha nem is tudtam, sírjak vagy nevessek, olyan édi. Vicces, de nem az olcsó poénok, hanem a szívmelengetőek módján. És persze mélységesen bölcs és szép. Nem tudom, a rendezőnek (Khyentse Norbu) hogy sikerült elsőre ilyen jó filmet csinálni, és aztán másodikra is (Travellers and Magicians)... alig várom a következőt. A film Indiában játszódik, áttelepült (menekült) tibeti szerzetesek közt, akik rá vannak kattanva a focivébére. Éjjel kiszöknek meccset nézni, aztán lebuknak, csodálatosan emberiek végig. A csoportos ima közben elalszanak, vagy papíron leveleznek, mint mifelénk a gimisek a pad alatt, hogy éppen ki játszik aznap este. És mégsem csinálnak hülyét magukból, vagy a vallásból, ezzel együtt, sőt ezzel még többként képviselik. Mert így már nem csak a levegőbe száll el a keleti bölcsesség, hanem látjuk, ahogy a tartalma valóra vál. A film elején viszonylag több utalás is volt Tibet kínai (nehéz) sorára, a finom és szelíd üzenet jól átjön. És persze szóba került a modern világ is, a sok veszély, hatás. Talán épp erről szólt a bőrös tanmese a végén, hogy nem kell az egész földgolyót beborítani vele, hogy ne törje fel a talpunk, elég a lábunkat. A saját démonainkat kell csak legyőzni.

Ki tudja, talán (Korea és Thaiföld után) Bhután is be fog robbani a keleti filmvilágba, így, állórajtból. Ráadásul ebben a filmben is, ahogy a későbbi Travellers and Magiciansben, amatőr szinészek játszanak. Hogy honnét került elő ennyi tehetséges ember? A vérprofi arcjátékot és tanult színészkedést talán a hit pótolja, a beleélés, a buzgalom. Egy ilyen nagyszerű filmben bárki szárnyakra kapna. Itthon is bemutatták, VHS-en megjelent 2001-ben, eredeti tibeti nyelven és szinkronnal is. Már nem kapható, de az odeon tékáiból ki lehet kölcsönözni. Ez a film volt egyébként Bhután legelső Oscar nevezése.

Tegnap Soft Ballet-t hozott a postásbácsi. Japán szintipop zenekar.

Elektronikus-indusztriál-darkwave-newwave-szintipop... sokfélét játszanak, alapvetően elektronikus, egy kicsit dark, eléggé new wave-es, és sokszor pörgős, durva, ipari vagy éppen rockos vagy nyálpop. Tulképp fogalmam sincs, képtelen vagyok kategorizálni. Hasonló bandák: New Order, Depeche Mode, Soft Cell... A nevük is így jött: Soft Cell-ből a Soft és a Spandau Ballet-ból a Ballet. Leginkább a 90-es évek első felében, közepén nyomultak, aztán szétmentek, majd nemrég újra össze. Nyugati füllel is emészhető zene, sőt, amikor toppon voltak, olyanok remixelték dalaikat, mint pl. az Orbital, a Pop Will Eat Itself, Cabaret Voltaire vagy az EMF. A legtöbb dalt ráadásul angolul éneklik, jó kiejtéssel. S nemcsak okosak, még szépek is, különösen az énekes :). Egyébként hárman vannak: Maki Fuji, Ken Morioka és Ryoichi Endo. 1989 óta jelennek meg albumaik, legutóbb 2002-ben. Sajnos a Twist and Turn c. remixalbumuk pont nincs meg, pedig igen kiváncsi lennék az EMF-es remixre, mivel őket is nagyon szeretem (Unbelievable). Kedvenc dalom mégis a Form-ról a Noone lives on Mars (mp3), bár a többi közül kicsit kilóg, ez a dal tisztára Joy Division-ös, remek kis gitárszólóval. Íme a diszkográfia. Belehallgatnivalókat igen nehéz a neten találni, csak a ebben a boltban van egy-két dal, itt pedig egy album végig realben és wma-ban meg egy másik is.

Eolguleobtneun minyeo (aka Faceless Beauty) - Korea, 2004
rendező: Kim In-Shik, fsz: Kim Hye-Su, Kim Tae-Woo
http://www.imdb.com/title/tt0419730/

[Figyelmeztetés: 1. nem biztos, hogy másnak is (ennyire) tetszeni fog.
2. csak 18 éven felülieknek! Van benne egy-két zavarbaejtő xxx rész.]
A film zenéjéről már volt szó, bele lehet hallgatni.

Thriller, dráma, arthouse cinema, némi románc, erotika. Egy-két snittnyi horror, meg pár perc dugás fűszerezi, de maradjunk inkább annál, hogy elsősorban művészfilm, dráma, mystery. A sztori: borderline, érzelemvilágában igencsak sérült nő a kórházban találkozik a pszichiáterrel, majd rövidesen szétválnak útjaik, és majd jósokára összekerülnek, immáron a sarki közértben. Szegény áter sem százas, ezért belegabalyodik a nőbe, és közben ahogy ők egymást, úgy a néző őket ismeri meg lassan, történetüket, belső világukat. Tulajdonképp teljesen lényegtelen a sztori, bár önmagában is érdekes, izgalmas, és néha meglepő fordulatokkal tarkított. A funkciója egyfajta erős, rugalmas vázszerkezet. Erre a vázra jön a Milánói Filmfesztiválon (MIFF) első díjat nyert fényképezés, az elmondhatatlan vizuális csoda, képi gyönyör. És a zene, a bódító, felemelő, szívrepesztő, megborzongató trip-hop, elektronikus stílusok fele hajló soundtrack. Meg a pazar szinészi játék (a főszereplőnő a Koreai Filmfeszten nyert érte legjobb szinésznőnek járó díjat a film két másik díja mellé. A film további díjait megtaláljuk a rendezőről szóló oldalon.) Ez a film húsa, vére és szövete, amit a rendező, mint valami mágus, forraszt össze isteni alkotássá, hogy életre keljen a csoda. A film egyszerre szól az Emberről, az Érzésekről, az Életről, Vágyról - és a Filmművészetről, bemutatva, hogy mire képes a mozgókép, mint műalkotás, ha nem csak ropi és fanta mellé vágják oda mellékesnek. Ez "igazi" film, nem lehet szódával inni. Olyan, mint egy sok éves, érett, nemes, mélysötét vörösbor. Telis-tele van vágyakkal, ízzel, kis cseppjei érzések és gondolatok özönét indítják el, megrészegít.

Mivel túlságosan szeretem a filmet ahhoz, hogy megengedjem, hogy másnak ne tetszen, ezért azt ajánlom, hogy aki megszerzi (emule-ról vagy boltból), csak megfelelően ráhangolódva nézze. A történések néhol álmokba, másutt hallucinációkba csavarodnak, a szereplők érzéseit átérezve, empátiával és jó adag intuícióval áll csak össze igazán a kép. Nincs értelme leállni agyalni itt-ott, hogy mi miért s hogyan van, majd kiderül. Az sem árt, ha a néző valamellyest tisztában van az emberi lélek működésével, beleértve a fent említett kórképet, amit a film igen hitelesen jelenít meg, és minden bizarrsága, destruktivitása és fájdalma ellenére egyetemes emberi ideák szintjére emel, s amolyan metafóraként használ örök érvényű dolgok, érzések kifejezésére. A film koreai nyelvű és angol feliratos formában jelent meg. A DVD pazar, 2-lemezes speciáledisön, dolby 5.1, widescreen. Sajnos az extrák és az audiókommentár felirat nélküliek, pedig érdekesnek tűnnek, sok-sok "making of" videó és interjúk, trailer etc. Itt van kedvcsinálónak még néhány kép, de a film szinte bármely képkockáját bevághatnám, mind kompozíció, mind esztétikai szempontból tökéletesek.

asiafan fordította magyar felirat a dvdriphez itt

(2003, Bhutan) -imdb- -website- -trailer- -dvd-

Nagy várakozásokkal tettem be a lemezt, mivel ez az első, a Bhutáni Királyságban forgatott film, és egyben az első bhutáni film amit láttam, a kettőből, ami létezik :)
Dondup, az edzőcipős ámde tradicionális térdzokniban és köpenyben utazó jóképő férfiú nagy sietségben van, lekéste a buszt, amivel a városba juthatna a világvégi faluból a hegyeken át, hogy ott aztán Amerikába induljon, álmai földjére. Bhután mesés hegyvidéki vadonjai közt nem ő az egyetlen, aki a tömegközlekedési eszközök hiányában a bejárhatatlan távolságokat stoppolással igyekszik áthidalni, hamar konkurenciára akad egy almaárus és egy szerzetes személyében. Végül közösen indulnak el, és csatlakozik még hozzájuk egy falubeli kereskedő a gyönyörűszép lányával, s a többnapos araszolást a szerzetes sztorizgatással teszi szórakoztatóvá: elmeséli egy férfi misztikus, buja és gyilkossággal fűszerezett történetét. Egy férfiét, aki elvágyódott a szülőhelyéről, hogy jobb és izgalmasabb életet élhessen.

Elég szimpla sztori, és mint egy perc alatt bárki rájöhet, a mese nyilván arról fog szólni, hogy ne hagyjuk ott a szép bhutáni falut a szép lánnyal, a csúnya, ismeretlen Amerikáért. Sebaj. A táj gyönyörű, az utazás még így is megéri, hogy azt hisszük, tudjuk hova vezet. Sok bölcsességet szór közben a hangszerét is szépen pengető szerzetes, néha találó, néha már kicsit demagóg módon. A szinészek, s különösen a főszereplő játéka kiváló, átérezzük a történéseket, még ha kintről túl könnyű is átlátni a sztorit, hamar bent találjuk magunkat a szép és tanulságos utazásban. Aztán ahogy a főhős is lassan leszokik az autóra váró távolba révedésről, úgy húz minket is a jelenbe a film, már nem keressük a végét, és csak egy kicsit zavar, hogy végül nem is találjuk: egyszercsak ukmukfukk jönnek a feliratok.

A rendező, Kyentse Norbu (a.k.a. Dzongsar Khyentse Rinpoche) nem egy mindennapi figura. Tibeti szerzetes maga is, reinkarnációja valami szent lámának. Az USÁ-ban tanult politológiát és filmkészítést, majd 1999-ben elkészítette az első bhutáni filmet (Phorpa/The Cup), egy komédiát focirajongó szerzetesekről Indiában. Itt van (volt) egy érdekes interjú vele, róla, a filmről, és hazájáról. Beszél arról, hogy 19 évesen (1980-ban) Indiában látott először filmet, tévében, és hogy most már Bhutánban két(!) mozi is épült.

FYI: Bhután egy himalájai királyság(!) Tibet alatt, Burmától balra. Kb. Svájc méretű (Magyaro. harmada), kevesen lakják (a királyság weboldala szerint 750 ezren, a CIA szerint 2.2 millióan.. hm. :). Délen szavannák, északon 7000+ méteres hegyek, nagy része természetvédelmi terület. Az országba kötelező a vízum, a turisták csak előre leszervezett csoportban utazhatnak, az egyéni utazás tilos. Antikvitást nem lehet kivinni, réginek látszó szuveníreket lefoglalják. Meglehetősen jól őrzik magukat, izgi hely lehet. A behozott cigire adót kell fizetni, Bhutánban tilos a dohányáru forgalmazása. Magyarország és a himalájai királyság között nincs semmilyen diplomáciai kapcsolat, vízumot Delhiben szerezhetünk be. ... Úgy tűnik, egyelőre ez a film az egyetlen módja, hogy "kipróbáljuk" az autóstoppos utazást az országban. :)